V. r. u. 5-ig írok. 5-kor ctesse de Thury. À dormir debout.[1] Csak cte de Thuryt találom otthon.

Este Schärffenberg grófnénál, aztán pedig ctesse Philosophoffhoz (Colonie russe).[2]

A társaság két szalonban oszlik meg. Az egyikben a mamák, a másikban a fiatalság: tout comme chez nous.[3] Egyáltalán emlékeztet az összbenyomás a mi pesti társaságunkra - Csak kevesebb élegancia és több - tudomány.

Itt az Urusovok, Georgiai hercegné, baronne Frédériks leányával stb., stb.

Mll Philosophoff: majdnem olyan magas leány, mint én, igen karcsú, igen finom taille,[4] csunya, de kellemes arc.

Princesse Urusov. Femme oiseau.[5] Csicsereg, szökdécsel, csupa mosoly. Egy fél óráig val­ce­rezik velem anélkül, hogy abba akarná hagyni. Azalatt folyton beszél és nevet, néha pedig még félhangon hozzádúdolja a valcer melódiát, amelyet a tapeur[6] olyan végtelen egy­han­gúan játszik.

A kis bre Frédériks, petit air hébété.[7] Majdnem bamba kifejezés, belebámul a világba üres, kidülledt szemeivel és mosolyog, csak mosolyog. De ha beszél, elfelejteti szerencsétlen külsejét. Meleg, közvetlen - kissé félénk modor. Olyan, aminők a fiatal leányok voltak egyszer - rég - abban az időben, amelyre még öregapáink sem emlékeznek.

A collant,[8] örök mosolyú Appletscheiff is megérkezik leányával. A háziasszony igen sokat nevet azon, hogy a Keresztutak Ivanovna Máriáját meg-Appletscheiff-eztem, (amint ezt Antokolszkijéktól hallotta, akiknél van a fordítás).

Ez alatt Antokolszkijné jő meg, halvány mauve toalettben, gyönyörű régi ékszerekkel.

A mint Appl.-et meglátja, rám néz, majdnem elnevetjük magunkat. Azt mondja, hazaérve megrövidíti egy „a”-val Maria Ivanovna nevét, és így a „nihiliste” Pletscheiff nevet fog kapni.

Sokat táncolok Antokolszkijnéval, úgy valcerez, mint nálunk a legjobb táncosnék.

Úgy két óra felé Bandakov, egy híres orosz csellista ül a zongorához, és valcereket kezd játszani, persze egészen másképp, mint a szegény elárvult tapeur.

Nagy animo.

Egyszerre pedig átcsap egy mazurkába, s felhangzik a Glinka operájának: „Éltünket a cárért” gyönyörű, hatalmas mazurkája. S szinte átalakította e zene a miliőt, a banális, cukros mosolyt ez letörölte az ajkakról, s mintha a parfümírozott levegőn keresztül sivított volna az orosz puszták szele: Oroszországban, a nagy Oroszországban éreztem magamat.

A szalon egyik sarkából egy hatalmas, vállas férfi lépett elő, kit eddig alig vettem észre, s közepére állva a szalonnak intett egy az egyik ajtóközben ülő fiatal asszonynak. Ez (kivált a háziasszony nógatására) felállott, s kezet adott a férfinak.

S a mazurka csak hangzott.

Most egymás mellett átkulcsolt karokkal siklott elő a pár: mint egy szoborcsoportozat, oly erővel, oly gráciával.

A hatalmas, óriási fekete szakállú férfi átkulcsolta a karcsú, magas, királynői termetű fiatal­asszony derekát, s hullámzó léptekkel előresikamlottak a parketten, majd elbocsátotta egyik kezét, s csak egy kézen tartva táncolt, lehajolva meg-megfordulva mellette, erőteljes férfias lépésekkel, amelyek szinte megremegtették a finom, filigrán párizsi házat: a szalon minden bútora rezgett. S a zene csak hangzott, mind erősebben, mind erősebben, a csellista kipirult szemei tűztől égtek, a pár hatalmas léptekkel, gyönyörű mozdulatokkal, büszkén, emelt fővel táncolta körül a szalont - - s én meg lekonyítva fejemet éreztem az erőteljes nagy nép hatalmát, ennyi erő, ennyi primitív bájjal szemben nem tehettem egyebet.

Az övék a jövő!

Alighogy a mazurka elhangzott, a táncos (De Kel [de Vel?] orosz tábornok fia) odalépett a zongorához, s mély basszus hangon, mely megrezegtette a piciny appartement ablakait, egy gyönyörű, gyönyörű orosz dalt kezdett énekelni. Én visszafojtott lélegzettel hallgattam - benne volt e dalban a magyar zene egész érzése, de azonkívül még az ázsiai törzsek filozófiája, mélysége is. Ez csakúgy, mint az orosz puszta, közelebb van a Végtelenhez - -

Ez a fájdalom nem az egyén fájdalma, mint a mi zenénkben, de egy egész faj világfájdal­mának, keservének kifejezése.

A „Nihil” zenében kifejezve.

Három óra lehetett, hogy szétmentünk.