Az utolsó fogadónapom ez évben. A tavasz beálltával beszüntetem ez unalmas délutánokat.
Nálam: Prém József, Szana Tamás, Koroda Pál, Ábrányi Lajos, Géza stb.
Prém József. Pendantja Szanának, középszerű, mint ő, jó ember, sokat írt sokmindenről és mindenről felületesen. Könyvei különben mégis egy fokkal érdekesebbek, mint ő maga.
Koroda Pál az Alkibiadesz írója.
Ma van először nálam, még nem ismerem, érdekes, csúnya fej, ha nyugodt, szabályos vonások, ha nevet, egész arca eltorzul, ebben emlékeztet Huysmansra.
Főleg a magyarság viszonyáról a zsidókkal beszélünk.
Elmondom Bródy Sándor híres mot-ját: „Nincs mindenki abban a szerencsés helyzetben, hogy zsidónak született légyen, mint én vagyok!”
Ez igen jellemző - a magyar irodalmi viszonyokra. Kik írják ma a kritikákat - zsurnaliszták. A zsurnaliszták - zsidók. A zsidó pedig a legösszetartóbb faj, míg mi, magyarok a legviszálykodóbbak vagyunk a világon. Ehhez nem kell kommentár. Azt hiszem, Bródy uramnak igaza volt. Bár, nem kérnék mégsem ez „előnyből”.
És erről a magyar elemek tudnak, de hát energia - az sem magyar tulajdonság.
Este poliklinikai koncert. - 10 Ft-os jegyek! S e jegyekért semmi - de semmi!
Papier Róza énekel pár rossz dalt. Abendroth-áriákat gyengén, Újházy, Vízváry szellemeskednek, Zamarra kisasszony hárfázik valami Goethe Die Perle című darabot -
Behunyom szemeimet - s úgy érzem, forró nyári napon, ragadós aszfalton megyek a soroksári utcán, „vegyes” illatok ütik meg orromat - hallom a hárfát - látom a hárfásleányt. Piszkosan, cafatos hajjal, mezítláb a kis, földbe süllyedt földszintes ház forró udvarán - - -