Aggházy Károly és Justh Zsigmond
Szenttornya
1889. jún. 24. éjjel.
Édes Károlyom!
Hazajöveteled előtt utolsó levelem.
Nem öröm ez, ami elfog - - - midőn e sorokat írom, hidd el, több ennél.
Szükségem van reád, nagy szükségem. Úgy érzem, érzésben párhuzamosan fogsz haladni vélem. Úgy érzem, megértesz majd mindig, ki látod máris lelkemben az űrt és be is töltöd vigasztaló egyéniségeddel, jóságoddal, ragaszkodásoddal.
Légy mindig barátom. Látod, barátságra nagy szükségem van, mert hajótöröttje vagyok a saját érzéseimnek, több a teher rajta, semhogy az élet tengerén túlságos mélyre ne süllyedt volna.
Ezt érezheted jegyzeteimből. Igen sokszor annyira elárasztja az érzés lelkemet, hogy - egyedül érzem magamat érzéseimmel. Elhangzik szavam, választ nem kapok, nagy a pusztaság - nincs a túloldalon semmi. Nem kapom mindig vissza érzésben azt, amit adok. Nem egyszer éhes, szomjas vagyok. Fáradt.
Ki van velem? Saját énem árnyéka csak. Rohanok előre az űrben, s lelkem árnyéka a hűséges kísérőm. Ez elkísér a sírig, azt hiszem -
De elég magamról. C'est un peu trop!
Várunk, örülünk néked mindannyian.
Én 2-án éjjel, illetőleg 3-án hajnalban 1/2 3-kor megyek Révay Simivel Tajnára, úgy 10-e körül vissza Pestre, s akkor jössz velem kérlelhetetlenül.
Mint tudod, 2-án 1/2 11-kor van esküvőnk az egyetemi templom kápolnájában. Ha már ez időre Pesten vagy, remélem, bejössz megnézni a boldogokat, kik annyit hallottak már az "Aggházy mester"-ről beszelni.
Írd meg pesti címemre, hányadikán és hánykor jössz meg. Persze elsején és másodikán -
Révay Simon
[A levél további része elveszett.]
