Bombay
1892. dec. 30.
Jammu (Gamun és Kasmir állam székhelye.)
Kedves Barátnőm!
Azóta tudom, kijavította a kéziratot. Köszönöm előre is, tudva, milyen unalmas munka. Nagy az érdeme e könyvben!
Én már alig várom a Mayát. Kíváncsi vagyok, hogy fog itt rám hatni, e bodhi fák árnyában. Révem a bungalóm. Az udvarán is van nehány, Mian Mirben egész allék a religiosoból. Tudja-e, hogy igen kíváncsi vagyok már a pasztelljeire, tudom, jók lesznek színben, igazak érzésben s tán ez az egyetlen, amit egy művésztől várunk. Könyvemről igen jó hírek, tervezetemben egy cikk, Amerikában (mint Reynolds írja) igen veszik, s Comtesse Diane azt újságolja, hogy Majteau felolvasást tart nála Párizsban, s aztán a conférence-t füzet alakjában kiadja.
Aztán tudja, hogy otthon kevesebb példány fogyott el magyarul, mint franciául. C’est très encourageant. De high „hogy is lehetne másképp?” Ma reggel óta itt - Kasmir fővárosában, hol Dunsterville-lel a karácsonyi vakációjának a végét töltjük. Mi vagyunk persze a városban az egyetlen európaiak, szállodának nyoma sincs itt, igazán vége a világnak.
A kép jobb szélén ül Justh Zsigmond, mellette áll Dunsterville
Gyönyörű meleg, szinte nyárias a nap, nyitott ablakoknál írunk. Egyik oldalon a Zarduni síkság leszalad a végtelenig, a másik oldalon a Kasmiri hegyek (a Himalája egyik láncolata 13 000 láb magas csúcsokkal), a város maga hegyoldalra épült, csudálatos fehér s arany hindu templomok, kupolás paloták (templomok) emelkednek ki az aranyszínű sziklák közül, a legcsudálatosabb s igen gazdag costumeik és keskeny tekergő utaikon.
A múlt hetet igen érdekesen töltöttem, Wecks volt a pungali kormányzó vendége, tudja ez, aki a benaresi hindu temetést festette (lévén ő Alexander Harrison egyik legjobb barátja), természetesen az idő jó részét együtt töltöttük.
Wecks-helyesen Weeks- The Last Voyage c. festménye
Képzelheti, mennyi mondanivalója volt, ha elmondta, hogy Th. Clulddel indult neki Perzsiának még júliusban, ez utóbbi előbb kolerát kapott, ebből kigyógyult, majd tífuszba esett - s meg is halt, Wecks pedig karavánjával egyedül folytatta útját a közép-ázsiai sivatagon keresztül. Képzelheti, mily furcsa találkozás volt a kormányzó gardenpartyjában, miss Fitz-Patrick, a kormányzó leánya, hogy bemutatnak neki. Így kiált fel: „oh you are a hungarian auther then you must know the american artist staging with us”. Kisült, hogy valóban ismerem Weckset. Íme, az angolok: egyik oldalon Britannia, a másikon mi mind barbárok: magyarok, perzsák, amerikaiak, oroszok és pas tout! Itt pár napig, majd megint vissza Mian Mirba. Ki nem mondhatom, mily jól töltöm időmet az én kedves jó Dunsterville-emmel.No de majd megismeri Indiai jegyzeteimből, amelyek vagy a Lloyd vagy a Fővárosi hasábjain jönnek.
Justh és Dunsterville
Boldog új évet!
Sok szépet Istvánéknak, Istvánnak a jövő postával írok.
Szívből üdvözli igaz barátja
Justh
Ha bemégy Pestre a kiállításra, figyelmeztetem a Szamossy képeire. A csabacsüdi pusztát is lefestette, a fosztáson meg rajta Molnár János meg István.
