Nizza
1893. dec. 31.
Kedves Komaasszonyom!
Igen nagybeteg voltam, azért nem írtam oly rég. Nem akartam magát még az én bajaimmal is szomorítani. Ma azonban Szent-Szilveszter estéjén, amelyet hajdanában a régi jobb időkben együtt töltöttünk, beállítva magukhoz és elmondva mondókámat. Osztom a boldogságát - jókívánság formájában -, mondogatom, hogy jó volt, nagyon jó volt az estét a barátok meleg tűzhelyénél egészségesen, pesszimista módra boldogan eltölteni. Elmondom, hogy milyen fagyos mulatság az betegen egy szállodaszobában dideregve (mert ennek úgy kell lenni, és ez orvosi preskripció), s az önlelkébe, régi emlékeibe mélyedve tölteni. Elmondom, hogy mások is, még a száműzöttek is nagyon fáznak, és a betegek félnek az éjszakától, mert az tele van álmokkal, s lázban oly nehéz az ébredés. De még mennyivel rosszabb így, ébren álmodni. Látom magukat ott körül a régi atelierben a földön Batthyány a Káldy Gizella mellett, mi a földön Apáthyval, Géza meg Árpád a kanapé hátsó oldalán.
Hol vannak? hol vagyunk?
Mivé lettek az álmok, mivé fagyott a realitás. Eh, végzet.
Az Isten áldja, adjon jobb újévet az utóbbiaknál.
Kezeit csókolja
J. Zsiga
Árpádnak sok-sok boldogságot, szerencsét!
