1888. január 6., péntek

 2013.01.06. 08:00

Munkacsy.jpgVillásreggeli után Munkácsyéknál. A mester igen melegen fogad, megmutatja új képeit. Néhány reneszánsz intérieur alakokkal, s egy igen csinos tájkép.

Mad. de Munkácsy lármás és snobish, mint mindig. Meghívnak kedd estére. Tőlük madame Readhez. Louise Read igen-igen szeretetreméltó, egy csomó paquetet[1] hoz, elle est encore toujours la locomotive de bienfaisance qu’elle était il y a deux ans.[2]

Ott még szegény Th. Ritter özvegye, akit mióta férje meghalt, nem láttam. Többnyire közös ismerősökről van szó. Louise Read nagyon kikel Bourget ellen, hogy most már csakis monde richard-nak[3] él, elhanyagolja régi barátjait, s fő gondja (könyveinek sikerén kívül) toalettje. Szóval snobishabb, mint valaha volt. Kár érte. Úgy látszik, a „Mensonges” hősében önmagát rajzolja s egy kissé naivan. Ezután Louise Coppée utolsó drámájáról beszél („Le justicier”[4]), amelyet Genfben olvasott fel, ahol igen nagy sikere volt. Előadásáról azonban még nincs szó.

El van ragadtatva miss Robinsontól és mrs. Vernon Lee-től, e két angol írónőtől, kiket Bourget ajánlott hozzá, s akiket Párizsban több hétig chaperonírozott.[5]

Náluk 1/2 7-ig.

Ebéd után Ctesse Diane-hoz, az első „kis péntekre”. Ott a háziasszonyon kívül Eugène Monton (Merinos), Bergeret, Sully Prudhomme, Cazalis (Jean Lahore) feleségével, madame Monton, Ms. de Prieyre, aztán Amiral Nielle nővére s még néhány staffage alak.

Megérkezésem után nagy vita kerekedik, hogy miért szeretnek az idegenek annyira Párizsba jönni, el kell véleményemet e tárgyról mondanom, mint az egyetlen jelenlevő idegen.

Én azt hiszem azért, mert 1. itt avval vagyok, kit magam választok magamnak társaságul, 2. mert itt végigroboghatok a boulevard-okon az omnibusz tetején, anélkül hogy ez feltűnne valakinek, s így van mindennel. 3. Mert végre Párizs Párizs, az egyetlen modern város a többi nagy falvak között.

Tudomásul veszik.

Eztán nagy diszkusszió Montonnal a bonapartista társaságról, amelyet én nagyon lármásnak és mauvais genre[6]-nek tartok. Monton csak akkor nyugszik meg véleményemben, midőn kifejtem, hogy az O. M. k. k. társaság csakolyan, hála Metternichné-nek, aki ezt a genre-t divatba hozta.

Neki jól állt, mert eszes volt, s mert egyéni volt modora, aztán meg akkor még fiatal volt. Míg ha duchesse de Mouchy vagy mad. de Pourtalès ma lármáznak egy szalon sarkában, önkénytelenül szánakozva néz az ember e kifestett, kiöltözött bábokra, „oh la pauvre vieille qu’elle est bruyante”[7]. Ez az első benyomás. S az ember csak később tudja meg történetöket.

Mert ezek mindegyikének van története.

Végül zongorázok: Rollinat-t és magyar nótákat. A gateau des Rois[8] babszemét (egy piciny porcelán babát) én - nyerem majd el. S így az est királya vagyok, királynőül madame Montont választva, la plus spirituelle des mi-vieilles![9]



[1] csomag

[2] most is valóságos jótékonysági gyorsszolgálat, ugyanúgy mint két évvel ezelőtt

[3] gazdagoknak

[4] „Az igazságosztó”

[5] kísérgetett

[6] illetlen, közönséges

[7] szegény öregasszony, milyen zajosan viselkedik

[8] háromkirályok napján sütött kerek lepény

[9] aki a vénasszonyok közül a legszellemesebb

Címkék: párizs mihály munkácsy

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr904867671

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.