1888. január 25., szerda

 2013.01.25. 08:00

4-kor a Readekhez.

Ott: Letournon, miss Paget, egy angol festőnő, Carolus Duran tanítványa és Vernon Lee barátnője, Théodor Ritter özvegye, Darmestetter és Emil Michelet.

Miss Paget hat láb magas. Hatalmas lábak és kezek. Igen-igen rövid ruha, majdnem shocking.[1] Nagy mozdulatok, széles jókedv. Elle dit tout ce qui passe par sa tête.[2] Különben arca és mosolya igen leányos, en somme en bon garçon[3] vagyis inkább a good fellow.[4]

Darmestetter. Púpos. Kicsiny, éles púpos arcél. Miért hasonlítanak vajon a púposok mind egymásra? Miért vannak éppen ezek a szerencsétlenek megáldva az irónia fegyverével? A gondviselés vagy a természeti törvény adta vajon nekik védelmül?

Darmestetter különben tanár a Collège de France-on. Gondolom, az asszíriai és babilóniai történetet adja elő.

A napokban jelenik meg Mary Robinson általa angolból francia prózára fordított verskötete.

Igen szép a fordítás, láttam belőle részleteket a Revue Bleu-ben.

Ezalatt érkezik meg Emil Michelet, a történetíró unokaöccse s különben író maga is. Sokat láttam két év előtt Bourget-nél, egyszer meg is látogatott.

michelet_titre.jpg

Sovány, igen dekadens külsejű fiatalember, éles vonások. Okos, fátyolozott, melankolikus iróniát eláruló szem. Keveset s szakadozva beszél. Még mindig félénk, csakúgy, mint akkor volt.

Beszél Maurice Barrès-ről, kit szintén sokszor láttam Bourget-nél. Írt egy regényt, de amely úgy látszik, nem sokat ér.

Ebéd után Louise Readdel Huysmanshoz.

Huysmans_par_Taponier_1904_1.jpg

Igen furcsán vagyok ezzel az íróval. Alig tudtam egy könyvét végigolvasni, s mégis roppant érdekel, s nagy tehetségnek tartom.

De kimagyarázom magamat. Könyveinek sujet-i s legtöbbször még alakjai is érdektelenek (a literatúrában ősének, a híres Huysmans hollandi genre festőnek modorát utánozván), de aztán az egészet bearanyozza meleg szívével, s részleteket elragadó művészettel fest.

Így az „En Rade”[5], „En Ménage”[6]-ban nem egy hely elragadott, s azért - e könyveket nem tudtam végigolvasni.

Legérdekesebb könyvei „À Rebours”[7] (Montesquieu Fézensac alakjának analízise) és „L’art moderne”[8] című kritika gyűjteménye.

Mint ember azonban, reám nézve egyike volt a legérdekesebb francia íróknak, s nagyon örültem, hogy így alkalom nyílt megismerhetni.

A Rue de Sèvres-ben egy régi ház ötödik emeletén lakik.

Maga jött elénkbe. Közép normális termetű ember. Őszbe vegyült haj és szakáll. Hajlott orr, szürkés (gondolom, hogy szürkés) szemek. Melankolikus kifejezés az arcon. Inkább atyjára (hollandi volt), mint anyjára üthetett. Lassan, de affektáció nélkül beszél. Ha beszél, arca nyu­godt, sok érzést fejez ki. Mosolyogni nem tud, ha mosolyog, arca eltorzul. Ez igen jellemző.

Intérieurje olyan mint önmaga s mint könyveinek lényege: meleg, tele hangulattal.

Előbb egy kis ebédlőbe léptünk. Itt egy nagy könyvszekrény, pár metszet, egypár régi porcelán. Asztalán elkezdett kézirat. Aztán szalonjába lép az ember. A sarokban kandalló, előtte pár szék. Alapszín mind a két pièce-ben hamvasszürke, s ebből emelkednek ki a rajzok, a porcelánok s egyéb műtárgyak.

A kandallónak mintegy pendant-ja egy kis asztal, efelett Goncourt arcképe (híres metszet), kissé tovább a saját arcképe, rossz, valami incoherant[9] festhette, úgy néz ki rajta, mintha a Mazasból[10] ugrott volna meg.

Arcképe alatt Odillon Redon egy fantáziája, kevésbé őrült, mint ennek a festőnek képei rendesen szoktak lenni. Tárgya: egy egyiptomi arcú, félmeztelen s félig gótikus modern ruhába öltöztetett leányt az ördög magával ragad az űrben, Lucifer tudja, mit susog a leány fülébe, mert ez dermedten néz maga elé.

E csoporttal szemben kis könyvszekrény Huysmans híres könyveivel. (A legszebben kötött könyvei vannak Párizsban.)

Végre megmutatja hálószobáját. Itt érdekes két kis Rembrandt-metszet ágya felett.

Visszamegyünk a szalonba. Megmutatja kötéseit. Egynéhány valóban bámulatos. Pld. egy lilaszínű s aranyba játszó bőrbe kötött könyv (Les croquis Parisiens),[11] belül zöldeskék alapú s elmosott arany virágú japáni papirossal. Ez határozottan a legszebb modern kötés, amelyet életemben láttam.

Érdekes Akydéneril kötése, félig Louis XV., félig japán. Ilyenféle dolgot kerestem én mindig, hogy a Goncourt-okat beköttethessem.

A hátlap, a sarkak és a belső papiros XVIII. század, míg a sarkak és hátlap közötti papír papier japonais, bronz színű aranydessinnel[12]. Igen érdekesek kartonírozott könyvei. Egypár úgy van kartonírozva, mint a régi szobák falain levő tapéták. Egynéhányon fantasztikus papír, arany és bronz alapon árnyszerű alakok; egynéhány pedig olyan, mintha selyembe lenne kötve.

Odaadja nékem könyvkötőjének címét, ami úgy látszik, nagy grácia részéről.

Különben ízlésének rafináltsága kissé emlékeztet Des Esseintes-re (az À Rebours hősére).

Miután megnéztük a megnézendőket, letelepszünk a kandalló mellé. Eleinte főleg honorá­riumról volt szó. Huysmans egy könyvéért sem kapott többet 1000 franknál. Így tehát úgy látszik, itt sem igen mennek a könyvek, s itt sem fizetnek a kiadók.

Louise Read pláne elmondja, hogy Barbey d’Aurevilly csak 500-at kap egy könyvéért, s volt olyan, amelyért semmit sem kapott. Szóval itt is csak, mint mindenütt, ki van az író az éhenhalásnak téve.

Louise-Read_1.jpg

Persze kiveszi a francia literatúrából Zolát és Bourget-t s a nem literatúrából Ohnet-t, kik meggazdagodnak könyveik által.

Huysmans kivált az utóbbi sikerét nem érti, mert azt mondja, vagy irodalmi becsű egy munka, s azért kelt fel érdeklődést, vagy pedig mert felizgatja a burzsoá idegeit - de hát Ohnet egyiket sem teszi, s mégis 100 kiadást érnek könyvei.

Én megjegyzem, hogy Ohnet-t valószínűleg a vidék veszi, amely így képzeli a „vie élegante”-ot, s el van ragadtatva az által, hogy egy író ízlése szerint festi le az általa nem ismert szalonokat. Ugyanaz a vidék, kiknek a párizsi nagyvilág ctesse de Keszler, madame de Stachelberg-Caze, és vicomtesse de Janzé, szóval azok a dámák, akik annyit etetik és itatják a Gaulois és Figaro riporterjeit, hogy így mindennap ott figurálnak e két újság hasábjain.

Ezután Bourget-ről kezd beszélni, kit ki nem állhat, azt mondja, hogy a Mensonges-ban egypár ignoble hely van. Így azt mondja, hogy egy helyt így kiált fel B.: „ah il n’y a que les souffrances des riches qui me touchent”[13]. Bourget szerinte igazi fils Proudhomme, parvenu, snobish etc., etc. Semmi művészi érzék, semmi eredetiség.

Hiába, a legnehezebb dolog a világon megbocsátani magának azt a sikert, amelyet az ember elért.

Félek, hogy Bourget-t is agyon fogja ütni könyveinek külső sikere, csakúgy mint Ohnet-t (ki végre is nem olyan szörnyű rossz író, mint ahogy mondják - így egy cseppet sincs André Theuriet alatt) agyonütötte.

Huysmans megveti és irigyli Bourget-t. Furcsa összeállítás. Kulcsa ennek az, hogy az À Rebours írója is azok közé a művészek közé tartozik (mint pld. a Goncourt-ok), kik lenézik a publikumot, s mégsem tudnak megélni tapsai nélkül. Az azon ezeregy tortúra között, amelyet egy szerencsétlen művésznek át kell szenvednie - talán ez a legnagyobb. S tán az a művész, kit a publikum lármás tapsai tönkretennének - tönkremegy azért, mert az az utált nagy tömeg nem tapsol neki.

Zsákutca mindenképp.

A legtöbb ember azt mondaná (így Louise Read is azt mondta), hogy Huysmans kárhoz­ta­tandó, hogy így gondolkozik - lehet-e ítélni, értve a masina szerkezetét? azt hiszem, csak az ítél el, ki nem ért meg.

Majdnem két órai látogatás után 1/2 11-kor az oszt. magyar nagykövetségi palotában a Sadi Carnot tiszteletére adott estélyre.

Óriási fil des voitures.[14]

A trónterem ajtajánál Hoyos és a grófné fogadják a vendégeket.

Hoyosné királynői modorral fogadja a vendégeket. Elle sait l’art d’être plus grande d’une tête couronnée - comme tout le monde.[15] Ezt az asszonyt nagyon bámulom. Egyenlő művészettel reprezentál és - szeret. Tán a legjobb anya Párizsban. És ma szántam is nagyon, egyik gyermeke fent az emeleten fekszik hashártyagyulladásban, s neki lent kell fogadnia a vendégeket mosolyogva, nyájasan, leereszkedőleg. Fején egy nagy gyémánt diadém, nyaka tele gyönggyel, szíve felett nagy csillagkereszt, amelynek el kell fedni még azt is, hogy e percben tán vérzik.

A mosolygó, gyémántoktól csillogó grande Dame e percben Marie Antoinette-et juttatta eszembe, úgy, ahogy elképzelem magamnak sápadtan, de szilárd léptekkel indulva a vérpad felé.

Décidément il faut avoir de la race pour savoir souffrir.[16]

Hoyos igen nyájasan fogad. Igazi osztrák nagyúr, csak a feje spanyol.

A következő szalon közepén Sadi Carnot. Igen disztingvált alak. Finom profil, fekete, sima haj, sima szakáll, sima, sápadt arcbőr, sima modor. Szóval, a durva Grévy után a megtestesült simaság. Ez meg fogja, ez az ellentét menteni a republikát.

Madame Sadi Carnot megteremti a köztársasági grande Dame típusát s - a liliomok el fognak hervadni.

A szalonok zsúfolásig tele. Az egész monde officiel, az összes miniszterek s az osztrák-magyar társaság.

Néhányszor Munkácsyné gurul el mellettem, még a harmadik szalonba is hallani nyers, durva hangját -

Mais oui Miska - mais Miska l’a dit - Miska en revenant - Miska - Miska -[17]

Találkozom ctesse Borély de la Touche-sal (ki az öreg Esterházy Móric nővére). Une petite autrichienne, styl douairière de Graz. Sa fille... distinguée à la G. Pálffy.[18]

Lőwenhaupt grófné, kit vagy ötször kell a cigányokhoz vezetnem, a szőke suédoise-t nagyon felpuskázza a Patikárius Ferkó „Kőrösi lány”-a.

Az estély vége felé a kis Orsini, Lajos unokatestvére bemutatja magát nekem. Csinos, rokon­szenves fiatalemberke. Nagybátyjánál, a nagykövetnél lakik, elmondja, hogy Pétert majd mindennap felkereste az Hôtel du Palais-ban.

A szoáré végén hosszan beszélek Hoyosnéval, érdekelne tudnom, hogy tetszett neki a ménage Carnot.[19]

Igen disztingvált embereknek tartja, kitűnő modor, igen sok tapintat.

Szegény Comte de Paris, azt hiszem, eljátszotta kis játékait, éspedig örökre.

Ezalatt a cigányok folyton játszanak, a kis Patikárius megismerve engem s’en fiche des autres[20] - s rokonszenves pillantásokat vált velem.

patikárius ferkó.jpg

Décidément je m’entzigane.[21]

Amint az o. m. kolónia összeül a büfébe, odamegyünk a kis Orsinivel egész közel a bandához, s Ferkó kitesz magáért, eljátssza - a cserebogarat.

Határozottan külföldön nem volna szabad magyar, illet. cigány muzsikát hallgatnom. Ça m’enlève.[22]

Zichy Fedor felesége gyönyörű, éppen olyan szép, mint a férje - hogy is mondjam csak?

Különben nem szeretem az ilyen se hal, se hús egyéniségeket, mint Zichy és Széchen, kik o. m.-nak születtek.



[1] Botrányos

[2] Mindent kimond, ami megfordul a fejében.

[3] igazi kedves fiú

[4] derék fickó

[5] Az öbölben

[6] Együttélés

[7] Visszafelé

[8] A modern művészet

[9] Société des Arts Incohérents (Összefüggéstelen Művészetek), kissé a dadaizmussal rokon irányzat a XIX. század nyolcvanas éveiben.

[10] Börtön Párizsban

[11] párizsi vázlatok

[12] minta, motívum

[13] engem csak a gazdagok szenvedése tud megrendíteni

[14] kocsisor

[15] Tudja, hogyan kell egy egész koronás fővel nagyobbnak lenni, mint mindenki más.

[16] Úgy látszik, arra is születni kell, hogy valaki tudjon szenvedni.

[17] Igen, Miska... de Miska azt mondja... mikor Miska visszajött...

[18] Kis osztrák asszony, a gazdag özvegyek fajtájából. A leánya, olyan G. Pálffy módon előkelő.

[19] A Carnot házaspár.

[20] Nem törődik a többiekkel

[21] Határozottan elcigányosodom

[22] Nem tesz jót nekem.

Címkék: párizs

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr354873373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.