1888. február 2., csütörtök

 2013.02.02. 08:00

11-12 Orsini nálam. Reggeli után Maupassant új könyvét olvasom. Eddig igen érdekel, bár azt találom, hogy a könyv elején levő tanulmány s maga a regény (Jean et Pierre) ellentmondanak -

De majd csak a végén ítélek.

Háromkor Hoyos grófnéhoz. Ott még Némethy Emi, ms. Wilkinson, madame Bamberger, vicomtesse de Brémont, és egy úr és hölgy, kik Ossip Schubin rokonai.

jean de néthy 003_jusht_nyomaban_clip_image002_0023_1.jpgNémethy Emy (Jean de Néthy)

Érdekes tanulmányt nyújtanak az asszonyok ruháinak színei.

Ctesse Hoyos: barnásveres bársony fraise écrasé és almazöld díszítéssel.

Madame Bamberger: sötétzöld bársony ruha kékróka boával.

Ossip Schubin rokona: sötétkék bársonyruha szürke prémmel. Íme, a civilizációval párhu­za­mosan haladó színérzék három foka.

A német asszony elementáris színeivel, az osztrák chablonírtan „érdekes” harmóniájával, s a parisienne (mad. Bamberger) összehangolt ellentétes színeivel.

Három különböző korból és talajból fakadó ízlés. És csakúgy van a modorral is. A német szegletes, ügyetlen, az osztrák hautaine[1], s amellett szegletes, mintegy kifejezője a kiváltságosok kiváltságos disztingváltságának, Bambergerné (francia születésű) lágy, finom, puha mozdulatok, naivitás a raffinement-ban. Egy kézemeléssel finomabban árnyal, többet mond, mint a német Hofrätin körmondatos frázisaival.

Főleg Metzgerről van szó, az oly divatossá lett hollandi masszőrről, kinél már mindegyikök volt, mert nála gyógyulni meg az éppen olyan szükséges to be of the accomplished gentle people[2], mint a Théâtre Français keddjeire járni, és Bourget regényeit olvasni már legalább ebben a percben.

Azt hiszem, a jó Metzger egész titka csakis az, hogy ezt az élvezettől elfáradt, kimerült népet pár hétre diétára fogja, kipihenteti, s jól meggyömöszöli ráadásul. Ez a gyömöszölés aztán az etikett, amely alatt az árucikk elkél. (Massage)

Hoyosnétól Taine-hez. Ott igen sokan. Madame Boissier leányával, José Maria de Hérédia felesége és leánya stb.

Hippolyte_taine_1.jpg

Mennyire kifejezi az ember egész lényét mégis lakása! Taine nem is lakhatna másképp, mint ahogy lakik.

Egy nagy hôtel, rue de Canelle. Óriási széles, komor kőlépcső, egyike a nagyobbaknak Párizs­ban. A lépcső közepén óriási festett üvegablak, amely templomivá teszi a keresztülsugárzó megszínezett fényt.

Még a kapus vendéget jelentő nagy harangja is komolyabban szól, mint másutt.

Sötétbarna bőrbútor előszobából kis szalonba jutunk, onnan pedig abba a terembe, hol a Taine család rendesen fogad.

Fehér és arany labírozott faburkolatú fal, sárga selyem bútorok, egypár régi metszet itt-ott elszórva, sötét perzsaszőnyeg, óriási márvány kandalló, amely előtt hosszú uszályú, fekete vagy szürkés nehéz selyem ruhában madame Taine. Halkan, lágyan beszél, igen női és nagyon férfias tudományra és észre valló dolgokat mond.

Modora lágy, olyan, mint az angol asszonyoké, s mégis nemegyszer cassansszá tud válni.

Modorát csakúgy, mint eszméit férjétől vette át, ez érzik mindenből.

Taine is mindig igen nagy réserve-veI nyilatkozik, és mint ahogy ez a világ legnagyobb kriti­kusához illik, belátja, hogy ellenvélemény is létezhetik, amelyet nemcsak a legszívesebben hallgat meg, de szinte látja az ember, hogy egy cseppet sem bánná, ha meggyőznék - mert hiszen ezáltal még ő is tanulna mástól egyszer valamit.

Ez az ember már annyit tud, hogy megért és megbocsát mindent.

És azt hiszem, ez a kritika utolsó szava.

Assurément il n’y a que les imbéciles et les gens malhonnêtes qui brutalisent en jugeant.[3]

Puis les enfants et fous.[4]

Ugyan melyik kategóriához tartoznak az olyanféle individuumok, mint pld. a mi Péterfynk?

Quesaco?[5]

Szeretném, ha valaki erre a kérdésre felelne, hogy megértve egyéniségét - ne ítéljem el.

De nini, majdnem Soroksárra jutottam.

Sokat beszélnek az akadémiai választásokról, Taine kétségbe van esve, hogy Labiche helyére most Meilhac jelentkezett, s így Vogüé megválasztatása még mindig nem bizonyos.

Többi között szó van Eugène Montonról is, ki még folyton megjelenik a választásoknál, és „halhatatlanságot kér”. Taine nem érti, hogy mi jogon. Két burleszk elég sikerült dolgot írt: „Le crapaud blanc!”[6] és „L’éléphant”-t, azonkívül pedig egy egész hosszú infámis opust. Az előbbiek pedig igen könnyűek az akadémia mérlegére. „Du reste il est très drôle ce monsieur, il a l’air d’être un employé de pompes funèbres.”[7]

Szegény Monton - ha tudná, mennyire igaza van Taine-nek. Elmondom, hogy Munkácsyt be fogom nékik a jövő héten mutatni.

Hétfőre meghívnak ebédre.

Nálam ebéden Adamson, a Mease által nekem ajánlott festő.

Kellemes fiú, de azt hiszem, semmi egyéb.

Ebéd után nálam teán: Noël Goldsmith, Aymar de la Baume, Alastair Cary Elwes, Robert Bunny és Pierre de Coubertin.

Alastair Cary Elwes-zel igen hosszú vita a piktúráról és Bunnyról, ki még akkor nem jött meg.

elwes retrieve.php_1.jpeg

Ő is rendkívüli tehetségnek találja Bunnyt. Elmondja, hogy B. mennyire megörült, hogy én legutóbbi vázlatát olyan érdekesnek találtam.

Abban eltér felette nézetünk, hogy én félek, hogy Jean Paul Laurens egyénisége rossz hatással lesz rá, annyira ellentétes Bunny egyénisége vele, hogy azt vagy el fogja nyomni, vagy pedig jellemző vonásait túlságosan kifejleszti, s így chargeírozni fog.

Egyáltalán azt hiszem, már nincs mesterre szüksége.

Elwes elmondja, hogy milyen gyorsan dolgozik, s mily könnyedséggel, szeretné, ha barátja rászánná magát Swinburne illusztrálására.

Az egész tea party együtt lévén, nem megy olyan jól a dolog, mint kezdetben; a csillagász Aymart, nemzetgazda Pierre-t s a három festőt nem ugyanazok a dolgok érdeklik.

Nekem kell vinni az egész konverzációt, fél 1-kor, midőn elmennek, quite broken down.[8]

Akkor látja az ember mennyit változott, ha régi s rég nem látott barátjaival jő össze. Aymar-, Noël- és Pierre-rel alig van közös témánk. Mindegyik a maga speciális irányában fejlesztette magát, s így útjaink szétfutottak.



[1] gőgös, fensőséges

[2] ahhoz, hogy valaki a felső rétegek teljes értékű tagja legyen

[3] Bizony, csak az ostoba vagy tisztességtelen emberek ítélkeznek kímélet nélkül.

[4] Na és a gyerekek meg az „őrültek”.

[5] Mi ez?

[6] A fehér varangy

[7] Egyébként furcsa úriember, olyan mintha egy temetkezési vállalat alkalmazottja lenne.

[8] teljesen kimerült vagyok

Címkék: párizs hoyos rupert bunny alastair cary elwes hyppolite taine

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr524873874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.