1888. február 19., vasárnap

 2013.02.19. 08:00

V. r. után vicomte René de Changyhoz és fivéréhez teára.

Les Changy-s: (mint ahogy őket mindenki Párizsban nevezi - miután az egyik tökéletesen olyan, mint a másik). Simán, szépen megfésült fej, finoman kikent s felsütött bajusz, 6 cm magas inggallérok gyönyörűen kivasalva. Poole ruhák, angol cipők, gyönyörű nyakkendők, inggombok és melltűk. Kissé angolos kiejtéssel beszélik nyelvüket. Ugyanaz a típus, mint minálunk Haraucourt, csak azzal a különbséggel, hogy ezek jó fiúk alapjában véve. Csak az angol levegőben beszívták magukba az angol betegséget: sznobok, pedig - nincsen szükségük e mázra, már a nagyvilág szempontjából e nélkül is „értékesek”.

Nagy név, nagy vagyon, csinos külső - valóban majdnem tökéletesek a - parketten.

Igen csinos garzonlakás. Sok bibelot, túlságos sok porcelán - ez nőies vonás csakúgy, mint a sznobizmus.

Vagy tíz fbg.-i élegant náluk.

Szó - miről is volt csak szó? Nem tudom, pedig majdnem két óráig voltam náluk.

Csak egyre emlékszem élénken, s ez nagyon meglepett. Az egyik Changy leül egy szöve­tekkel egészen elfedett pianínóhoz, s játszani kezd. Óriási gyorsasággal, óriási technikával Chopin egyik impromtujét.

Igazi francia játék, gondolom, hideg s óriási technika.

De hogy lehetséges az, hogy ez a fiú ennyire jutott a zongorajátszásban? Hisz formailag tökéletes a játéka. Oly kérdő lehet kifejezésem, hogy R. de Changy hozzám fordul, s így szól hangosan felnevetve - „n’est-ce pas c’est admirable cette - machine”[1]. Azt hiszem, hogy viccet mond - s biztosítani igyekszem az ellenkezőjéről, hogy fivére csupa lélek stb. stb. Il insiste.[2]

Kisül, hogy egy új találmányú masina, amelyet a zongora elé illesztenek, adta elő a darabot.

Fivére csak forgatta - a modern, XX. századi „verklit”.

Bár a franciáknak mind elég eszük lenne a zongoraórák ára helyett egy ilyen verkli megszerzésével „áldozni a zene művészetének”. E verklik legalább tökéletesek. Illetve verkli - dehogy így, mesteri, igen drága gép, amelyet a zongora elé csúsztatnak, s amely a ráillesztett darabot (az Aristonok módszere szerint) a legnagyobb maestróval elveri a zongorán.

1/2 5-kor Pongrácz Ninához. Nála Schindler (a bankár báró), Haas (a hírhedt szőnyeges) stb.

Ctesse Diane 5 felé szintén megérkezik, minden évben kétszer látogatva meg őt.

ctesse diane_2.jpg

Igen furcsa dolog Schindler és közte.

A név és pénz kérdése merült fel. Schindler nagy büszkén hirdeti a Rotschildok párizsi szociális nagyságát, s hogy ma a szalonok pièce de résistance-jai.[3] Ctesse Diane kifejti, hogy ő, ha valami másra még többet nem adna, jobb szeretné, ha szalonját inkább a nevek, mint az écu-k[4] hintenék be fénnyel.

Schindler s’échauffe, s elmond egy anekdotát Rotschildról, ki egyszer két óráig várakoztat íróasztala mellett egy herceget. Ez türelmetlenkedni kezd - Rotschild erre csenget az inasnak, s még egy széket tolat oda a hercegnek -

Ctesse Diane: - „eh bien, il était très grossier, merci, mon cher monsieur, de m’avoir fourni cette preuve; certe le prince n’aurait pas fait ça -”[5]

Ezzel a mot-val a ctesse kiment, és én - (őszintén bevallom) tapsolni szerettem volna néki.

Este nagy „irodalmi tea” Jean Berge-nél. Ott Buffenoir, a néhai kommunista költő, Fouquet, Ostrorog, de Gayffier, ms. de Sainville (piktor) és [Üresen maradt.]

Én az elsők között - 9 felé érkezem.

De íme a társaság:

Jean Berge: középtermetű, karcsú, finom csontú, 24 éves fiú, ki 20 évesnek néz ki; magas nyílt homlok, erős jellemzetes profil, horgos, meglehetős markírt orr, élénk, bár kissé lecsüggő héjú szemek, kis hegyes bajusz, mosolygó, érzékies száj. Igen domború férfias torzó, széles csípők. Olyan a testformája, mint karaktere; nagyon férfi s nagyon nő.

Igen expanzív mélység; egy igen szubtilis race naivitása.

Igaz életkedv, koronkénti végtelen hisztérikus csüggedéssel összekötve. Arra született, hogy megcsinálja a francia irodalomban, kivált szemben a dekadensekkel, a reakciót, bár azt hiszem, már elkésett. Egy fecske - nem csinál tavaszt.

Fouquet. Sárga, szépen megfésült fényes hajzat, Beaconsfield-re emlékeztető fej. Savószín teint, áttetsző s amellett szúró kis kékeszöld szemek.

G. de Gayffier. Ez meg Voltaire-re emlékeztet. Majdnem négyszegletes koponya, annyira előreálló kisagy. Óriási, túldomború homlok, piciny szemek, amelyeket, ha figyel, annyira összehúz, hogy egész arca eltorzul. Hegyes, vékony orr, keskeny szájszélek. Piciny, sovány test, előszeretettel kuporodik össze székén - à la Voltaire. Azt hiszem, a Zaïre írójának irányában akarja egyéniségét kifejleszteni. Különben il se méfit, de tout le monde et surtout de s. jugement.[6] Ha valamit állít, körülnéz, összehúzza két szemét, s úgy figyeli, milyen arccal hallgatják azt, amit mond. Fél, úgy látszik, a baklövésektől, különben nagyon rövidlátó. Méfiant comme les myopes.[7]

Comte Ostrorog. Angliában született és nevelkedett, tökéletesen párizsinak „átdolgozott” szláv.

Az angoltól szokásait, ruháit, a franciától eszmemenetét vette át; alapja komplikált, igen szenvedélyes, s amellett igen hideg.

Il se défit aussi de tout le monde, mais tout autrement que de Gayffier.[8] Berge tökéletes ellentéte.

Bouffenoir. Legidősebb a társaságban, s így - legkevésbé érdekes. Il serait encore en train de „devenir”, si ça ne serait pas trop tard.[9]

Lágy, éneklő hang, viaszlágyságú versek - mi vitte őt a kommunizmusra? ki tudja?

Azonkívül még egy egész fiatal, szőke író, poéta szintén, igen szegény lehet. Rongyos cipők; la timidité des malvêtus.[10]

Eleinte általános szellemeskedés.

Aztán egyenkint mindegyik pár költeményt mond el. Gayffier - manière narquoise,[11] hegyes orra szemtelenül előre áll, szája megnyúlik - s csak úgy szórja a plus ou moins sale mot[12]-kat. Bár nagyon megharagszik, midőn Berge felolvas egy levelet, melyet egy genfi előfizetőjük írt, visszaküldve a revue-t, s kifejtve, hogy olyan obszcén (kivált Gayffier „maximes”-jait említve meg), hogy nem járatja többet. Amellett kijelentve Berge-nek sajnálatát, hogy egy ily revue vezetésére pocsékolja tehetségét.

A levél ostoba - és Gayffier mégis sértve érzi magát, s legalább tízszer visszatér a tárgyra.

Buffenoir own made[13] rossz verseket mond el.

Aztán Jean Berge az én két kedvenc költeményemet: („Prière”, „Vêpres marines”)[14]. Az eddigi gaulois, nevető, gyermekies kifejezésű fiú, mintha egy fejjel megnőtt volna, hangja mélyebb lesz, szemei villogni kezdenek, egész teste reszket, s csengő hangon elszavalja bámulatos souffle-ú prière-jét.

La prière qui monte sans rien trouver au-dessous des étoiles. Puis du cœur à la fois éclate le sentiment: l’amour, la foi et tue, écrase la raison, aboutissant au nihil. C’est Sully Prudhomme - homme. Et Lamartine penseur.[15]

Egyike a legszélesebb francia költeményeknek.

Őszinte akklamációval fogadják.

Utána szegény Bouffenoir mond el egy költeményt, mely szerinte alapeszmére nézve emlékeztet erre. Poor fellow![16]

Felolvasása után kínos csend. Nem tudunk mit mondani neki.

Tea - s a tea alatt érdekes s navrans incidens.

Míg Berge a teát szervírozza, Bouffenoir Balzac egyik regényéből azt a jelenetet olvassa fel, hol Rubempré és barátja (le nom m’échappe)[17] a költő rögös, meredek életútjáról beszél. Mit kell a költőnek átszenvednie, hogy kell keresztülharcolnia életét, hogy tűrni piszkot, megbántást, hogy kell küzdenie szegénység, éhség ellen - Bouffenoir csak olvas -

Önkénytelenül felvetem szemeimet, s körülnézek. Az írók (kiknek nagy része point arrivé[18]) magukba szállva, némán, elfacsart szívvel hallgatják - csak az egyik, kinek nevét elfelej­tet­tem, nem figyel. Mellette a süteményes tál, mohón eszik egyet, kettőt, hármat - tízet. Folyton, mint egy kiéheztetett sakál, ki dögöt ásott ki az országúton - És most Bouffenoir monoton hangja összevegyül a szegény író csámcsogásával -

Hamar elfordítottam fejemet, nehogy megzavarjam. Hátha éhes, hátha nem evett még máma?

És most úgy éreztem, hogy szembeáll egymással az élet s a művészet. Egyforma komor mind­kettő, egyforma sivár az, amit Balzac, a nagy Balzac elmond, s az, amit látok, az, amit hallok.

A legelkeseredettebb a leglágyabb szívűek, a művészek létért való küzdelme. Az a szív, amely művésszé tette őket, százszorosan érzi az élet útjának töviseit.

Midőn Bouffenoir elvégezte a felolvasást, lopva odanéztem - a tányér üres volt. S e percben az egyetlen, ki közülünk mosolyogva, megelégedetten nézett körül, a szegény, éhes fiatal költő volt.

Eközben ms. de Sainville (festő) érkezik meg.

Magas, karcsú, de kissé aránytalan termetű, vagy huszonhat éves fiatalember. Keskeny, lecsüggő vállak, nőies idomú karok s lábak. Fekete, felfelé álló haj, fekete szemöldök, kékeszöld szem, szőke bajusz és szőke, hegyes kis kecskeszakáll. Az ember szinte azt hinné, festi haját és szemöldökeit. Lecsüggő hajlott orr. Mély, de lágy hang. Az egész ember igen összetett, s végletekből van összetéve.

Jean Berge családi életéről mond el pár részletet, hogy haltak meg nagyszülei. Hangja megrezeg, s nagy expanzióval beszél. Jó és mély szív, a délvidéki érzésvilág, azonban mélyebb et plus tendu.[19]

Éjfél után a társaság nagy része elmegy, a háziúron és rajtam kívül csak Ostrorog és Gayffier maradnak.

Nagy disputa Ostrorog és Berge között. Az előbbi azt mondja, az embernek titkolni kell érzésvilágát, s a legbolondabb az, aki magát közvetlenül adja.

Jean Berge természetesen az ellenkező véleményen van. 1-től reggel 6-ig óriási filozófiai disputa, amelynek se hossza, se vége.

Ostrorog: nihilizmus ultra Hartmann.

Gayffier és én evolucionisták - bár nálam ez csak teória - a benső masina kevésbé encoura­geant.[20]

Berge éppen ellenkező véleményen velem. In theoriam nil sperandum, tényleg - la prière monte - monte![21] - !

A kandallótűz kialszik. A benső láng meg nem melegít, az első hideg fénysugár letör. Az ablakon az utcáról felhangzik az Halles felé gravitáló nehéz kocsik zörgése, a mindennapi nehéz munka elkezdődött.

A mindennapi terhes munka elkezdődött - búcsút vettünk.



[1] ugye csodálatos ez a masina?

[2] De ő erősködik.

[3] törzstag, fontos személy

[4] tallérok

[5] hát nagyon neveletlenül viselkedett. Köszönöm uram, hogy ilyen bizonyítékot szolgáltatott nekem; a herceg biztosan nem tenne ilyesmit

[6] mindenkivel szemben bizalmatlan, de főként a saját ítéletében nem bízik

[7] Gyanakvó, mint a rövidlátók.

[8] Ő is bizalmatlan mindenkivel szemben, de egészen más módon, mint de Gayffier.

[9] Azt mondhatnánk róla, hogy „felmenőben” van, ha nem lenne túl késő neki.

[10] a rosszulöltözöttek félénksége

[11] kifejezése gunyoros

[12] többé-kevésbé trágár szellemességeket

[13] saját szerzeményű

[14] „Imádság”, „Tengerparti vecsernye”

[15] Az imádság feltör, és nem talál semmit a csillagok alatt. Aztán a szívben egyszerre születik az érzelem: a szeretet és a hit, mely elnyomja az ész szavát és a semminél köt ki. Ez Sully Prudhomme, az ember és Lamartine, a gondolkodó.

[16] Szegény fickó!

[17] a neve nem jut eszembe

[18] még nem befutott

[19] és több benne a feszültség

[20] bátorító

[21] Az okoskodásban nincs reménység... az imádság feltör

Címkék: párizs jean berge rené de changy pongrácz nina ctesse diane

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr664875774

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.