1888. március 2., péntek

 2013.03.02. 08:00

Mindjárt reggeli után comtesse de Fitz-Jameshez. A Faubourg grand genre-ja s a modern asszony raffinement-jának igen érdekes mixtumja ez a palota.

Igen széles, tompa barna színű bársonnyal tökéletesen fedett lépcsők, fehér s arany falak már a lépcsőházban is. Kifogástalan livréjű inasok - akárcsak nálunk (mert ez rendesen gyenge Párizsban).

Az első szalon bibliotékaszerűleg rendezve. Nagy szekrények tele könyvvel, nagy íróasztal, sok szép régi metszet. Második (kis) szalonban zongora nyitva, egypár bútor (az első zongoraszoba, amelyet eddig Párizsban láttam), a harmadik szalon halványsárgás selyem­bú­torok piciny virágokkal (Louis XVI.). Amelyek kiemelkednek az összes szalonok parkettjeit födő barna bársonyon.

A merev Louis XV. bútorokon óriási vánkosok - íme, madame de Fitz-James, née Róza Guttmann egyénisége.

Très Faubourg St. Germain éspedig a Fbg. gomme-ja[1] - s a modern zsidónő rafináltsága, műízlése, szubtilitása. Igen rokonszenves nékem. Van egyéniségében valami közös Sarah-val. Igen intelligens, de nem hideg intelligencia, mint ctesse Diane. Színes, meleg, rafinált orientális szubtilitás.

Azt hiszem, a rokonszenv kölcsönös, mert úgy beszélünk egymással, mintha már hónapok és hónapokig tartó barátság fűzne egymáshoz. Amint bejövök, hirtelen azt mondja, maradjak addig, míg csak maradhatok, hogy az egész végigvonuló női hadat (fogadónapja volt) tanul­má­nyozhassuk együtt.

Úgy látszik, már rég vár erre az alkalomra.

Persze, nekem sem kellett több, kivált, miután tudtam, hogy ez éppen a copurchic mondaine-ek világa, - s egy barátnő mindig a legjobban van informálva. „Az analízis démona megszállt” - mondaná tekintetes Rákosi Jenő úr.

Egymás után érkeznek a mondaine-ek. Legelőbb is a szép marquise Hervey de St. Denis. Fraise écrasé[2] tónusban tartott haj és arcszín. Leül egy kandalló mellé és igen affektálva, úgy, mint rendesen szokta, az egyszerűségről beszél. Nem érti ctesse de Fitz-Jamesot, ki Reichembergtől tanulja a francia kiejtést. Azt hiszi, a kiejtéssel a manierirtságot is eltanulja, márpedig il n’y a que la simplicité[3] - - -

Ezzel kimegy. Az ez időközben érkezett princesse de Broglie és háziasszonyunk jót nevetnek ezen a tirade-on.

Most princesse de Broglie (ki már ugyancsak terhes) accouchement-ról[4] beszél - én a plafont nézem. Voilà la vertu qui devient inconvenante![5]

Ez is elmegy. Most mad. de Fitz-Jamesszal a bibliotéka szalonba, hol megmutatja könyveit.

Igen tetszik, hogy pesti rokonairól (így Wodianerékről) megemlékezik. Egész nyíltan beszél arról, hogy zsidónő volt, s okosan teszi, mert úgyis tudja mindenki. Igen furcsa térre megy át a konverzáció, beszél egy barátnőjéről, kit férje pénzéért vett el, s ki még ma is - marjolaine - - - úgy mondja ezt, hogy elértem, hogy ő maga az a jó barátnője. Tudvalévő, hogy férjének igen „modern szenvedélyei” vannak.

Megkérdem, mit tart a morálról, nézetemen van, hogy morál nincs.

Szegény asszony, látom az utat, amelyet be fog futni - egyedül mindig, szeretve, viszont­sze­re­lem nélkül.

Megkérdem, mit tart a Robert de Mailly házasságáról - azt mondja, itt az asszony nem akart, mert ez az asszony jégből van, sohasem szeretett senkit, csak önmagát - - - de tán még önmagát sem, mert hiszen nem akart szeretni.

Szerelemről lévén szó - madame de Pourtalèsra jutottunk. Madame de Fitz-James a legtöké­letesebb admirációval viseltetik iránta. A híres Melanie-t a legkiválóbb asszonyok egyikének tartja, ki ha férfi lett volna, ma kiváló helyet foglalna el a történelemben.

És valóban, ha az ember meggondolja, hogy ez az asszony húsz éven keresztül folyton mást szeretett, mint a férjét, azért mégis nemcsak, hogy megmaradt a társaságban, hanem még egyike volt királynőinek, és a Faubourg legerényesebb hölgyeivel fenn tudta relációit tartani, s amellett férje még ma is imádja, s azt hiszi, imádva van - ez az asszony valóban oly diplomataerények felett rendelkezik, hogy megérdemli még ctesse de Fitz-James bámulatát is.

A kedves szegény grófnétól egy percre Madame Marshalhoz qui m’embêtait.[6]

Este Cary Elwes-zel és Rupert Bunnyvel cigányokat megyünk hallgatni a Café de l’Orient-ba, hová Aymar de la Baume jő értünk; ezzel a Fbg. St. Honoré-i atelier-be, ahol a jó Ay. megint fotográfiáit produkálja.

elwes retrieve.php_1.jpeg

bunny-self_1.jpg

[1] krémje, elegáns rétege

[2] halvány eperszín

[3] fő az egyszerűség, csak az ér valamit

[4] szülés

[5] Íme az erény, ahogy illetlenné válik

[6] akit untam

Címkék: párizs rupert bunny rosa fitz-james alatair cary elwes

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr374884018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.