Reggel igen rosszul, rémséges névralgia - és Do Orsini ismét eltalálta a napot.

Nálam 11-ig.

Hat csésze kávé - 12-kor Sarah-hoz, ki várt. Kényszeríteni akar, hogy reggelizzek - midőn alig álltam a lábamon.

Reggelin még Haraucourt - alighogy az első ételt körülhordták, megérkezik Sarah kiadója darabjának kefelenyomatával.

Sarah persze nem bír várni, s ahelyett hogy enne, elle corrige les épreuves.[1]

Mi etetjük Haraucourt-ral - én csak feketekávét iszom, és Sarah parancsára egy fél pudingot eszem meg.

Ezalatt Dreyfuss érkezik, és még igen sokan, ami anathema pour ma Sarah.[2]

Mindenkit az atelier-be küldet, hol már úgy összegyűlt a publikum, mint az omnibusz váróházaiban - - és Sarah csak nem „jelentkezik”.

Végül elvégzi reggelijét, illetve a kefelenyomat kijavítását, kezet szorít az éppen megérkezett Jean de Néthyvel, és felsiet szobáiba öltözni.

Némethy Emy (Jean De Néthy)

Amazok csak várnak - - -

Sarah felöltözik, felül velem és J. de Néthyvel és Haraucourt-ral kocsijába, így elrobogunk Georges Clairinhez - - - amazokat most madame Guérard mulattatja.

Elmondom Sarah-nak, hogy ctesse de Fitz-James bemutat Reichembergnek, Sarah igen kikel a kis Souris ellen, qu’elle est une vraie femme bourgoise, qu’elle n’est pas intéressante du tout etc., etc.[3]

Hallottam ennek homlokegyenest ellenkezőjét is tőle, az igaz, hogy vagy egy hónapja!

Georges Clairin - Jojotte az atelier ajtajánál várt.

Igen magas atelier, mely egy harmadrészben el van egy közfal által választva.

A nagy atelier-ben legújabb műve, amely Mounet Sullyt Hamletben ábrázolja - igen érdekes kép, amely kivált mint Mounet portréja, s nem mint Hamlet képe jellemző.

Kissé teátrális mozdulat, igen jellemző M. S.-re, de nem Hamlet mozdulata.

Sarah-nak (a színésznőnek) nagyon tetszik, elle tombe en extase devant le tableau,[4] és fogja magát, fest rajta egy részletet. Azt mondja, Clairin minden képén festett valamit.

Clairin nevetve hozzám fordul, és így szól (tudván ezekről a jegyzetekről): Vous mettrez dans vos notes, n’est-ce pas que vous avez vu faire le Hamlet de Clairin par - Sarah Bernhardt.[5]

Ezután híres táncosnő képét tekintem meg. Az a jó Jojotte chef d’œuvre-je eddig.

Bámulatosan van visszaadva a hús és a trikó közötti különbség.

Aztán arckifejezése! La reine de la Débauche débauchée à merveille.[6]

Sarah most az épp elkészült történeti képe előtt áll meg, s jól megkritizálja, nem tetszik neki, de nekem sem ám.

Clairin néhány tanácsát (így a főalak, az infánsnő megrövidítését) elfogadja.

Innen vissza, kocsin Sarah-hoz teázni, mind a ketten éhesek vagyunk, miután őneki nem volt ideje reggelizni, én meg csak kávéztam egész nap. Hazaérve - s belépve az atelier-be ott találjuk madame Guérard-t és a két festőt, a lengyelt meg az angolt.

S.: Tiens, vous ici encore - -

A festők: „Mais le temps nous passait si vite, nous étions dans une si bonne société!”

Madame Guérard: „Pas moi - par exemple”.[7]

S dühösen kimegy.

Elle est toujours charmante, la vieille witch![8]

Sarah-val teázunk, s a két festő fest.

5 óra felé Dumény (ki Toscában a férfi szerepét játssza) megérkezik, miután a Dame aux Camélias-ból két felvonást akar Sarah-val próbálni.

Dumény. Szőke ember. S ez a „szőke” epiteton egész lényét jellemzi. Jó, derült, férfias, az izmos­ból az elhájasodottságba átmenő, vagy harminc éves férfi. Tiszta kék szemek, jól gondozott bajusz. Tud zongorázni és - zongorázik.

A festők elküldetnek, Sarah most azt akarja, hogy én súgjak nekik. Megpróbálom - mulattat, aztán meg úgyis tanulmányozni akarom szerepeiben.

Az első és második felvonás Marguerite és Armand-os jelenetei.

Én arra a székre kapaszkodom, hol rendesen a modellek szoktak ülni, s a - komédia elkezdődik.

Sarah bámulatos, néha egészen elhalaványodik annak hatása alatt, amit mond, néha reszket, nemegyszer szemei üveges kifejezést öltenek, minden szavát arcizmainak szubtilis játéka kíséri. Közbe-közbe pedig - felnevet, ha rosszul súgok. Egyszer annyira felizgat, hogy ahelyett hogy súgnék, Armand partie-ját kiáltom!

„Voilà un souffleurt, il serai capable de sauter du trône sur la scène dans les moments émouvants.”[9] Közbe tanácsokat ad Duménynak, ki némán, piétással hallgatja, s nem mond soha ellent, s igyekszik követni Sarah tanácsait.

Majd a jó Isten tudja, mi üt a dívába - fogja magát, kibontja sűrű haját, és csúcsba feltűzi fején, úgy hogy úgy néz ki, mint önmagának karikatúrája - s elkezd hangosan, idegesen nevetni.

Eközben ctesse de Béthune-től jő pár sor, ki mindenre, ami szent, kéri őt, hogy az esti vacsorára eljöjjön.

Sarah felel - elfogadja.

Megesküdtetem, hogy eljön, mert ha nem jött volna, 11-kor elschieboltam volna - a különben érdekesnek ígérkező soirée-ról.

¹/₂ 7-kor megyek haza.

9-kor Alastair Cary Elwes és Rupert Bunny jönnek értem, kiket ctesse de Béthune-nél bemutatok.

10-kor megérkezünk.

Igen meleg hangulat, csupa meleg színű ellenzőkkel borított lámpák. Kevés asszony, a szerencsétlen ctesse de Tropbriand szürke nehéz selyemruhában, rengeteg sok ékszerrel, ctesse de Béthune sötétveres peluche toalettben, Jablonowska feketében, mélyen kivágott derékkal, sok gyöngy és gyémánt.

A szalon egyik sarkában egy úr perzsa kosztümben, mellette egy Louis XV. marquise meg egy reneszánsz korabeli chevalier, ezek valami kosztümbálba készültek.

Itt még duc de Perdifumo, marquis de Nauroy és még vagy tíz úr.

Epizódok Sarah érkeztéig: megtanítom ctesse de Béthune-t a régi bécsi valcerre, egy formális balettet táncolunk a bámuló publikum előtt. Egy dáma érkezik (madame de Bonval), ki nincs meghíva, ennek eltávolítása.

Ahogy ezzel szemben viselte magát ctesse de Béthune, látszott rajta, hogy a nagy Sully családjából való.

Szegény asszony, különben azt hiszem, nagyobb fokú hisztériában szenved.

Története ez: prince d’Auvergne felesége volt, s így is a Faubourg legkiválóbb családjaihoz tartozott - egyszerre csak a jó Isten tudja, mi szállja meg, otthagyja férjét és gyermekeit, s elmegy egy quiconque[10] úrral lakni. Képzelhetni az öreg Béthune kétségbeesését, kinek ő egyetlen gyermeke. Tanácskozásra hívja leányát, 100 000 frank évjáradékot köt ki neki, ha szakít ezzel, és egyedül lakik ezentúl.

Ezt megteszi - azonban az egy habitué helyét igen sok ambuláns foglalja el. Sarah azt állítja, minden héten más a szeretője.

Mindenesetre érdekes tanulmány.

Azt hiszem, miliője sodorta ennyire, a virágok, a zene, a borok, az osztrigák, az illatok, a - Jablonowskák erősebbek, mint idegei. S azt hiszem e percben őszintén szeret, ami egy modern parisienne-től valóban - igen sok.

Nos tehát, ctesse de Béthune táncol, pedig rosszul van, mint a múltkor. Alig áll a lábain... idegei azonban viszik, viszik, kering lázasan lihegve, forró karjai szinte keresztülégetik az ember testén a ruhát. Hogy fog végződni? ki tudja?

A kis szalonból most halk, alig hallható gitárpengetés hallatszik - olasz énekesek érkeztek, une sérénade donnée par le duc de Perdifumo.[11] (Perdrix fumée,[12] mint ahogy Párizsban nevezik.)

Most az olasz gitárpengetők tarka kosztümjeikben a szalon közepén énekelnek, közbe-közbe táncolva, nagyokat kurjongatva - - -

Újra táncolni kezdünk. Végre 1 óra felé Sarah-tól egy levél érkezik, amint a zöldeskék szegélyű levélkét megláttam, végtelen méreg fogott el: tehát nem jő. De mi történt, micsoda őrült szeszély szállta már megint meg?

Ctesse de Béthune idegesen tépi fel a levelet - nem érti tartalmát, kirohan az előterembe -, ott áll Sarah öltöztetőnéje, ki azt mondja, úrnője lenn vár a kocsiban, nem jöhet fel, mert báli ruháját nem hozták el kellő időre.

Nekem sem kell több - alighogy ezt kimondja, azt hiszem, egy ugrással lent vagyok, feltépem a kocsi ajtaját. Disputa, Sarah nem akar, nincs rajta egyéb, mint egy selyeming, nem lehet, non, non et non.

Nem ismert. Már ha 1¹/₂ órája idegesen várom, és nemcsak én, hanem a többiek is, ha idáig eljött, fel kell jönnie. A szó szoros értelmében kihúzom a kocsiból, nem akar - de enged. Egyik karomon egy batyu tele üveggel, azután egy prémes bunda, egy takaró, egy pár foulard, a másikon Sarah „qui ne veut pas”[13] - így jutunk a kapualjáig, ott már ctesse de Béthune vár, megragadja Sarah másik kezét. Felvonszoljuk - felérve kitárja bundáját, csak egy selyem, ráncokba szedett arany paszománt szegélyű talár van rajta - ebben a kosztümben csak nem mehet fel a soirée-ra.

Ctesse de Béthune ad ruhát - eltűnnek. Az egész társaság izgalomban, mindenki az ajtóhoz tolult, mindegyik elébb akarja a másiknál látni az „Istennőt”. Általános alarm.

Végre egy perc múlva megjelenik Sarah egy éppen olyan kosztümben, mint ctesse de Béthune. Ami azt mutatja, hogy háziasszonyunk egy cseppet sem hiú.

Bemutatások - Sarah kiszid, de mosolyogva: „décidément il a un grain de folie de m’emmener comme ça de force - - - mais il m’a presque tué!”[14]

„Dire que vous ne vous tuez pas vous-même dans les courants d’air - rester 5 minutes sous les portes cochères, n’est-ce pas insensé ça?”

A table![15]

Mad. de Béthune Sarah mellé ültet, Sarah másik oldalán princesse Jablonowska, amellett Perdifumo, Sarah-val szemben ctesse de Tropbriand, én székem másik felét (de nem a Sarah oldalán), miután oly szorosan voltunk, Alastair Cary Elwesnek ajánlom fel. Sarah-nak bemutatom: „Tiens, c’est Shakespeare”,[16] s valóban egészen Shakespeare-re hasonlít, amit eddig nem vettem észre. Az egész asztal konstatálja a hasonlatosságot. Tüstént megkeresz­teljük, Sarah a marraine, én a parrain - a nyakába öntve egy félpohár pezsgőt: neve ezentúl Shakespeare, s ha gyengédek akarunk lenni vele: William or Willy, as you like it.[17]

Alighogy enni kezdünk, az olasz muzsikusok elkezdik gitárjuk pengetését. Sarah mosolyog, s el van ragadtatva (halkan azt súgva: sont-ils embêtant les italiens, j’abhorre cette espèce).[18]

Pár limonádéízű dal - - - közben így kiáltanak fel: viva l’immortale Sarah Bernhardt.

A díva halkan: „Mais voyons, je ne suis pas encore morte - il faut être enterré pour être immortel! Non?”[19]

Hívatlan vendégek érkeznek, ms. de Sardou, madame és mlle de Sardou (surnommés les phyloxeras des salons[20]).

Specialitásuk: sehol sincsenek meghíva, és - mindenütt ott vannak, ahol - - - nincs háziúr.

Mit tehet egy védtelen asszony velük szemben?

Így tehát neszét vevén ennek az estélynek, ellábaltak ide is!

Ms. de Sardou, egy öreg, mosolygó, rózsaszínű teintű öregúr, ki eszik és szellemeskedik.

Madame Sardou: kócos, rosszul megfésült haj, gömbölyű, édeskésen mosolygó szemek, édes száj, sok ránc, igen hosszú s nem egészen tiszta nyak, mély kivágás, a nyakon nagy kereszt fityeg - elle était du Faubourg - jadis.[21]

Mlle de Sardou mamájára hasonlít, csak fiatalabb (35 éves) és relatíve - csúnyább - C’est tout.

Ctesse de Béthune kétségbe van esve, odarohan Sarah-hoz, és rémítően exkuzálja magát, akit pedig rettenetesen mulattat e szent háromszög, csakúgy mint a háziasszony zavara.

Odaint fél szemével nékem. Aztán halk, bágyadt hangon megkérdezi a zenészeket, vajon tudnak-e kuplékat - francia kuplékat. Valami furcsa, mulatságos dolgot.

Tudnak, hogy ne tudnának.

Most a két signore macaroni odaáll a jeune fille (mlle de Sardou) háta mögé, s elfúj egy olyan saftig kuplét qui ferait rougir des singes.[22] Sarah majd meghal nevettében.

Alighogy az utolsó strófa elhangzik, egy eddig egy cseppet fel nem tűnt egyéniség kel fel szemben velünk székéről, s alkalmi verset mond remegve egész testében Sarah-ra; ki királynői mosollyal hallgatja - s végül tapsol neki. C’était de Jonquières.[23]

Határozottan egy színésznő életében éri el halhatatlanságának legmagasabb fokát - az ember valóban azt hinné, örökre halhatatlan marad. Mit tudunk ma Rachelről?

Most Sardou is mond egy tósztot qui jette froid[24]: Sarah-ra üríti szintén poharát, ki már oly rég a tragédia királynője.

Sarah mosolyog - - - csak összehúzott szemeinek mélyéből pattan ki egy olyan szikra, amely megölhetne valakit - ha annyi erő volna benne, mint kifejezés.

Tósztok Sarah-ra, madame de Béthune-re, koccintunk a „gyermekekre”, Terkára és Maurice‑ra.

Vacsora után vissza a szalonokba, tánc, muzsika, ének.

Felkérik mlle de Sardou-t is, hogy szavaljon valamit: ott áll most egy szék mögött égre emelt szemmel, zengő hanggal, s elmond valamit egy „écriture[25]”-ről, melyet oly rég, oly igen nagyon rég nem látott -

Sarah dicséri - bólint fejével - s hajamat jól meghúzza (lábai előtt ülök à la turque a földön), hogy majdnem elkiáltom magamat - nevettemben.

Négyig együtt ez a túlrigolo[26] társaság.

Une soirée vraiment tout à fait drolatique, comme une rêve (côté Sarah) et comme un cauchemar (tout les autres).[27]

Ha az ember meggondolja, hogy Sarah is, mlle de Sardou is asszony!