1888. április 2., hétfő

 2013.04.02. 08:00

Majdnem az egész délutánt a De Gerandóknál töltöm.

4-ig Irénnel és Emma grófnéval; ki bámulatosan megszépült. Olyan, mint egy fiatal, tapasz­talatlan őzike.

degrandoattilasfelesgetelekiirn_1.jpg

4-kor Attila megjő, s nemsokára Vautier. Akikkel a M. Sz. első fejezetét olvassuk, én jobban meg vagyok elégedve a fordítással, mint Attila. Mert érzésben (legalább az első fejezet) vissza van adva - a nyelv szabatossága (nyelvtani szempontból) pedig mellékes dolog. Ezt akárki kijavíthatja.

Fel fogom a kéziratot Jean de Néthynek és Berge-nek olvasni.

Ebéd Munkácsyéknál, Hubaynak és Grünfeldtnek kellett volna még jönnie. Az előbbi betegen lázban fekszik, a másik pedig szintén akadályozva van.

Munkácsy_Munkácsyné.jpg

A háziakon kívül: Brozik feleségével (ki Sedelmeyer leánya), madame Chaplin, ms. és madame Michel (Gustave Doré unokahúga), ms. de La Tour, Jean de Néthy, Latinovits, egy angol festő (nevét nem tudom) és Türr tábornok.

Rémségesen hosszú ebéd, se hossza, se vége.

Ebéd alatt Munkácsy nagyon megtámadja Besnard piktúráját, azt mondja, hogy ez akvarellista romantikus.

Ez a szubtilis, túlfinomult idegű, archimodern festő - romantikus!

Mintha valaki azt mondaná, hogy Leconte de Lisle naiv költő, Sarah Bernhardt klasszikus tragika, vagy Jászai Mari modern színésznő.

Halálos félelemben vagyok, hogy Munkácsy francia írók előtt is ilyeneket „ansagol”.[1]

Majd egy órát disputálok vele (szokásom ellenére).

1/2 11-kor duchesse de Maillé bal blanc-jára.

A Faubourg St. Germain legzártabb szalonja, s így tán a leg„nehezebb” szalon a világon, s tán - a legunalmasabb is.

Maga a duchesse egy Mária Terézia - raccourciban.[1] Kicsiny, zömök asszony, meglehetős nagy fej, egészen fehér haj. Un grand air - voulu.[2]

Leánya, Marie de Maillé (kokott, mint ahogy ő nevezi) olyan, mint egy régi kép - de mint egy szubrett képe.

És ilyen az aspect général.

Pedig Franciaország legrégibb s legnagyobb nevei: duchesse de Valambrose, duchesse de Blacas, a Polignacok, La Rochefoucauld-ok, néhány Fitz-James, Boisgelins-ek, Gontaut-Bironok stb.

A háziasszony másik leánya ctesse de Gontaut-Biron, azonban el van férjétől katolikus módra válva (ami úgy látszik, annyira „katolikus”, hogy a férj princesse de Sagannal él).

Ctesse De Gontaut-Biron: egyike az érdekesebb francia asszonyoknak. Szürkés, szúró szemek, profil à la Grévin. Sovány, de igen race nyak és karok.

Fekete illusion ruha, fejében olyan színű tollak, mint szemei, nyakán egy sor óriási szürke gyöngy, mellén egypár halvány lilaszín orgonavirág -

Vajon férjét vagy a szerelmét gyászolja?

Mert a bal blanc-ok atmoszférájában a szerelem a hűséget és unalmat jelenti.

De hogy is lehetne másképp, a kötelességérző, érdektelen fiatal leányokból vagy tizenhárom próbás Sainte Nitouche[3]-ok lesznek, vagy ha mulatni kezdenek - mulatnak egészen, s kiválnak a társaságból, mint ctesse de Béthune vagy marquise d’Osmond.

Ez a túlszigor természetesen csak ilyen végleteket idézhet elő.

Íme a bál: fehér lakkírozott falú szalonok, halvány saumon[4] bútorok, a plafonon Louis XV. modorú ég és felhők, fagyos atmoszféra, pompásan illik a fiatal leányok merev, grácia nélküli mozgásához, raffinement nélküli gondolkodásához.

Majd mind csúnyák ez érdektelen „fehér lap”-ok.

Se nem szépek, se race-ok nincs, úgy néznek ki, mint minálunk a kisvárosi kisasszonyok a kaszinóbálon.

Hideg, inger nélküli zene, csudálom, hogy a büfében nem böjti ételeket szervíroznak -

Két tourt táncolok csak, mert hiszen (persze) táncolni sem tudnak jól, az egyiket Valentine de Boisgelins-nel, a másikat Marie Cocotte-tal. -

Aztán behúzódom egy sarokba, s onnan nézem az éppen nem festőies képet, néha-néha egy-egy ismerős fiatalemberrel váltva egypár banális phrase toute faite-et.[5]

Időközben Kiss Aladár megérkezik, fellélegzek - - - je parle un petit peu - à mon aise[6]. Aztán Aladár is táncolni kezd, én a fiatal urak szegletes, ügyetlen mozdulataiban gyönyör­ködöm, úgy mozognak, mint a fababák, ha ezt amazok, kikről a versailles-i palota beszél, tudták volna, tán - feltalálták volna már akkor: l’amour stérile!

Merengésemből Kiss Aladár zavar fel, bemutat egy fiatal urat, ki már előbb feltűnt, hogy szabadabban mozog és sokkal „úriasabb”, mint a többiek.

Melchior de Polignac volt, ki három hetet töltött az idén minálunk.

El van a pesti társaság „genre”-jétől ragadtatva. Azt mondja, azóta alig tud itt a világban járni, oly rémségesen unalmasnak találja e bal blanc-ok hangulatát.

Eleven arcú, vagy huszonhét éves fiú, meglehetősen nyírt haj, szürkés, villogó életerőt kifejező szemek, encore de la force vitale.[7]

Ellentétben a többiekkel, ebből a világból qui ont déjà bien dépassé le temps même du raffinement[8] (Ez a korszak XV. Lajos korára esik).

Egypár közös barátunk van, így Pejachevich Jolán és Batthyány Géza.

justh batthyány géza 003_jusht_nyomaban_clip_image002_0012_3.jpgJusth Zsigmond és Battyhány Géza

A cotillon előtt elmegyek, nem bírom bevárni a végét, nagyon, de nagyon elfog az unalom, az a l’horreur de tout ça qui s’amuse en - s’ amusant![9]


[1] jelent ki


[1] skurcban

[2] szándékosan gőgös, fensőbbséges viselkedés

[3] Nebántsvirág

[4] lazacszínű

[5] közhely

[6] kedvemre beszélhetek

[7] van még benne életerő

[8] akik már a kifinomultság korán is túl vannak

[9] irtózat mindezektől, akik úgy szórakoznak, hogy - szórakoznak!

Címkék: párizs munkácsy mihály némethy emy jean de néthy besnard teleki irén de gerando attila

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr664944460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.