1888. április 3., kedd

 2013.04.03. 08:00

Hubaynál, kit azonban nem találok meg lakásán, mióta beteg, orvosánál lakik.

Hubay_2.jpg

Haraucourt-nál, detto non à casa.[1]

Jablonowskához, kinél már jó rég nem voltam, miután azt hittem, már helyreállt. Belépve a szalonba, ctesse de Béthune fogad très pimpante,[2] úgy látszik, innen a Bois-ba készül.

A „hercegnő”, úgymond, „még hálószobájában van, menjünk oda” - - - Azonban elébb az esti bálról a Sedelmeyereknél beszél, néhány cotillonról, néhány világi pletykáról, csicsereg, akár egy kis agyvelő nélküli madárka, amelynek az élet napsugár- és - kendermagból áll.

Belépünk a hálószobába - egészen megijedtem, látva a hercegnőt kikelve magából beesett szemmel, lázasan összetörve, alig bírva mozdítani tagjait.

Ki nem mondhatom, mennyire megrázott, én, ki vígnak, jókedvűnek, egészségesnek hittem már, s egy nagy-nagy beteget találok az életvidor parisienne helyén.

Alig tudtam egy percig szólani, csak néztem ijedten magam elé - - - Végre a hercegné maga törte meg a csendet; s pesties német kiejtésével így szólalt meg halk, nála szokatlan gyenge, elhaló hangon: „Ich stirb - - - ich fühl’s.”[3]

Alig tudtam rá felelni, úgy éreztem, hogy valami fojtogatja a torkomat, végre vigasztalni kezdtem, hogy dehogy, semmi baja nincs, elmondva mindazt az ügyetlen és banális dolgokat, melyeket az ember nagybetegnek szokott mondani. Természetesen anélkül, hogy az ember megvigasztalhatná őket.

Úgy éreztem, hogy a halál fagyos árnya suhant át a kis rózsás, derülten bútorozott szobán, s mindent naggyá, nagyobbá változtatott át.

Egyike volt azoknak a pillanatoknak, midőn az ember önkénytelenül halkan, tiszteletteljesen kezd beszélni, mert közel érzi a végtelenséget -

És kint verőfényes tavaszi nap, a kis boudoir ablakai az avenue de Bois de Boulogne-ra nyíltak, amelyen párhuzamosan egymás mellett robogtak a tarka fényes ekvipázsok a Bois felé, csupa szín, csupa fény, és íme, egy árva, eltévedt fénysugár most behinti a hercegnő nyitott (szokása ellenére) lesimított haját, amelyről még a festék aranya le nem kopott, még aranyfényben törik meg rajta a napsugár, pedig tán egy haldokló homlokát köríti.

És most madame de Béthune ismét beszélni kezdett, hadarva beszélt el egy kosztümbált, kérdezősködött, milyen jelmezben megyek ctesse Diane jelmezestélyére, ruháiból kiáradt párizsi parfümje, szemeiből életkedv beszélt - - - és a hercegnő ott feküdt mellette halványan, tompa kifejezésű szemekkel, amelyekkel tekintet nélkül nézett maga elé, tán az űrbe látva - abba az űrbe, honnan nincs visszajövetel.

S úgy éreztem, a lábaim előtt elrobogó Párizs kicsiny törpe lett, úgy éreztem, hogy a végte­len­séggel vagyok szemben, és - minden erőmet összeszedve én is, mint madame de Béthune, az e percben oly semmisnek feltűnő Párizsról kezdtem beszélni, hogy így mondjak valamit, valamit, ami elrejtse benső gondolataimat - mert hiszen a szegény hercegnő e percben valóban vigasztalásra szorul.

Terka és Maurice a versenyre mentek - - -

Egyedül maradt, midőn elmentem.

5 óra felé Madame Jamesonhoz, ott baronne de Bussières, ctesse de Fitz-James, miss Wilby, és még néhány dáma, kiknek nevét nem tudtam.

Ctesse de Fitz-James meghí ebédre, egészen en famille.

3/4 8-kor ebéd a Fitz-Jameséknél, duc de Fitz-James, etc. Robert de Fitz-James (a háziúr) és a háziasszony.

Robert de Fitz-James. Szőke, kék szemű, középtermetű ember. Körszakáll, ritkuló haj, kék, de szúró szemek. Par excellence Fitz-James, magán viseli e rendkívüli eszű, de rendkívül excentrikus család minden tulajdonát. Igen eszes - de durva. Feleségével szemben néha tűrhetetlen. Kétségbe van esve azon igen eredeti, de kissé Roza Guttmann-stílusú dolgok által, amelyeket felesége nemegyszer (tán készakarva, hogy férjét bosszantsa) kiszalaszt a száján.

Duc de Fitz-James, a család feje, tán hatvan esztendős ember, hasonló ész Robert-hez, de sokkal melegebb és plus gentilhomme. A második császárság előtti modor; érzik rajta, hogy igen soká volt Bécsben, éspedig nem a mostani Bécsben.

Richard Metternichhel töltötte gyermekségét.

Az ebéd éppen a tegnapi Munkácsy-ebéd ellentéte. Rövid öt tál étel, de tout exquis.[4] Gyors és halk szerviz, igen szélesen terített asztal. Egészen grand genre.

Ebéd után a bibliotékában ülünk, a legkülönbözőbb és legérdekesebb témákról konverzáció.

Hiába, amint az ember egy bizonyos raffinement fokára eljutott, akkor megjő már szükség­képpen a művészetek iránti érzék is, s majdnem benső szükséggé válik.

Mi még otthon csak az istállóperiódusnál vagyunk.

Beszélünk Faustról (Polignac fordításáról), képekről, újabb literatúrákról, a könyvkötés régi mestereiről, s mindenhez hozzá tudnak szólni, s úgy, ahogy kell és minden póz nélkül.

A grófnénak listát kell csinálnom új könyvekről.

11-kor a Sedelmeyer bálba.

6 rue Larochefoucauld. Nagy hôtel, vagy öt nagy szalon, nagy táncterem s egy óriási képtár (huszonöt méter hosszú) nyitva. Cigányok (Patikárius Ferkó bandája), sok jó táncosné - - - szóval egy olyan bál, mint aminőről az ember csak álmodhat.

A teremben, melyben táncoltunk, egypár igen szép kép Munkácsytól (tájképek, miért nem fest inkább tájképeket?), néhány Brozik és Charlemont.

Az első szalonban a Sedelmeyer pár fogadja a vendégeket. Maga Sedelmeyer rokonszenves, ősz szakállú, még elég szálas, karcsú ember. Derült, nyugodt arccal - bevallom, nem ilyennek képzeltem.

Felesége? - már ez inkább annak a képnek felel meg, amilyet róla elálmodtam volna, ha elálmodtam volna.

Leánya, Brozikné, karcsú, nem szép, de érdekes arcú asszony. Tud járni, és - tudja ezt.

Másik két leánya majdnem hasonló, kedves, egyszerű s úgy látszik, tanult kisasszonyok, várják - Brozikjukat.

Sok ismerős: Bronne de Koeneritz, Wrede, Munkácsyék, Latinovits, Hoyos (az egyetlen a követségből), Madame Beulé, Ganbreau, md. de Bernadoki (a hírhedt orosz szépség), Földváry Emília családjával, Carolus Durand, madame Michel, Jean de Néthy, Brunel, a két Bégouen stb., stb.

Az első négyest ctesse de Claryval (Bernadotte unokájával) táncolom. Igazán királynői alak. Szőke, egyszerűen lesimított haj, szürkéskék, nyílt szemek, sötét szempilláktól árnyalva, egyenes (tán kissé hegybe futó) orr, hosszú, elragadóan mintázott nyak.

Fehér selyem, hosszú uszályú ruha, gyöngyök a nyakon, nagy gyémántcsillag homlokán - mint egy Diana, de egy telivér Diana.

Másikat Munkácsynéval, s vele egy csárdást is a kis Ferkó előtt, amelyet a publikum óriási tapsviharral újráztatott.

Cotillon Jean de Néthyvel.

jean de néthy 003_jusht_nyomaban_clip_image002_0023_2.jpg

Odaülünk majdnem egészen a cigányok közé, a kis Ferkó közibünk áll, s húzza, húzza egész lelkéből, néha majdnem odaborulva a vállamra. Aztán mesél szegény Sándorról, elmondja, hogy szerette, mennyit muzsikált neki, melyik volt kedvenc nótája, elmondja, hogy az ő cigánya volt - - -

Aztán gyászbeszédéhez kezd.

Hogy mily kár érte, milyen mulató volt, hogy szeretett élni - a kis cigánynak meg-megrezeg a hangja, s a keringő, amelynek hangjánál ez a banális báli közönség lehetőleg grácia nélkül kering, szomorú lesz, néha-néha oly keserűen hangzik, mintha gyászzene lenne.

„Hogy az Isten nyugosztalja meg”. Végzi Ferkó s kedves keringőm Wein, Weib u. Gesangot kezdi játszani - és e valcert, amelyhez annyi, de annyi emlékem fűződik, oly szomorúan s amellett oly szenvedéllyel csalja ki hegedűjével, hogy Jean de Néthyvel úgy elszomorodunk, hogy egy szó nem jő ki a torkunkon egész cotillon alatt - - -

J. d N. egészen el van Palitól ragadtatva, de - én is!

A cotillon csak folyik tovább, egypár gyönyörű figura, így t. k. virágeső, a kis csellista is felnyalábol egy csomó virágot, és odadugja a füle mögé, úgy vigyorog most felénk piciny, szúró fekete szemeivel - - -

Vén, boldog gyermekek, boldogok azok, kiknek csak szív jutott osztályrészökül - ezek a legnagyobb s amellett legboldogabb művészek.

Vacsora az óriási galériában, vagy ötven terített asztal, mindegyiken virágok. Gyönyörű coup d’œil.[5]

Én Munkácsynéval, az egyik Sedelmeyer leánnyal, egy perzsa herceggel, Wrede-vel, Latinovits és Jean de Néthyvel vacsorálok.

Vacsora alatt Patikárius keserű, végtelen keserű nótákat húz.

patikárius ferkó_1.jpg

Munkácsyné jóízűen vacsorál, úgy hogy vége felé olyan derült, annyit nevet, de annyit, hogy az egész terem figyelmét magára vonja feltűnő viselete által.

munkacsyne.jpg

Vacsora után táncolni kezdünk, és táncolunk reggel 1/2 7-ig, Bégouinnel haza.



[1] szintén nincs otthon

[2] kikenve-kifenve

[3] Meghalok - érzem.

[4] minden kitűnő

[5] látvány

Címkék: párizs némethy emy jean de néthy jablonowska sedelmeyer patikárius ferkó charles sedelmeyer hubay jenő munkácsy mihályné robert fitz-james

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr764944468

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.