Majd egész délután Batthyány Irmáéknál. A menyasszony a Bécsből lehozatott szabóval modellruhákat néz át, minden pillanatban beszalad hozzánk, és megmutatja Istvánnak és nékem a szöveteket - hogy tetszik-e nékünk a színek összeválasztása.

Legmagasabb jóváhagyás a legtöbbször -

Máriának igen jó ízlése van - hasonló kissé a felülmúlhatatlan Sarah-hoz - még ebben is.

S. J. érkezik. Ez egy sikerült alak!

A leghiúbb, a leghamisabb s a legérzékenyebb ember, kit láttam, no meg (legalább azokkal szemben, kiktől nem fél) a leggorombább is.

Különben mind e tulajdonai összejátszván miniatűr poklot hord a lelkében.

Íme a mód, ahogy az emberekkel viselkedni szokott: előbb hízelegve intimitásukba lopja be magát, aztán hiúsága kezd dolgozni, az illetőnél, kivel van, valamiféle tekintetben - illetőleg mindenféle tekintetben kiválóbb akar lenni. És ezt mindenáron - ha nem megy másképp, forszírozva - gorombáskodva, lehetetlen módon. Természetes, ez megszüli a reakciót, kap az orrára egyet - ekkor elpirul, zsebre dugja; ha még egyet kap, újra hízelkedni kezd - míg megint belopja az illető intimitásába magát, és ez így megy ad infinitum - addig, míg a „papír­kosár”-ba nem kerül, de örökre: örök időkre!

Egész legendakör támadt körülte!

Este elébb Batthyány hercegnénél estély, sokan, unalmas.

Főleg Pejachevich Jolánnal beszélgetek, ki igen szép (mint különben mindig). Fehér atlaszruhában, amely reneszánsz ízlésben van tartva, áll az egyik ajtónál, fejedelmi termete kiemelkedik a többi leányok közül, finoman, elhalóan mosolyog.

Sötétkék acélkék szemeivel mélázva néz maga elé -

Nevet, midőn hallja, hogy Pestről is írok jegyzeteket, azt mondja, ez nem megnyugtató a pestiekre. Kifejtem néki, hogy őreá nézve mindenesetre az.

11-kor, midőn Zamarra kisasszony hárfázni kezd, Jókaihoz menekülök. Ott nagy vacsora, igen érdekes öt női fej az asztalnál: Hegyesi Mari, Bianchi Bianka, Paulayné, Fesztyné és Káldy Gizella.

Hegyesi Mari igazi magyar szépség. Szabályos arc, amely nyugalmas józanságot lehel. Élni és életet adni született. Az ember anyának érzi, pedig eddig még csak - abortált. Imádja a kényelmet. Kényelemből nem csalja meg a férjét, Kaffka Lacit, a monstruózusan mindennapi embert.

Vele ellentétes alak Káldy Gizella, e femme à l’imprévu,[1] kinek éles, merész profilját, villogó szemeit kiemeli a fekete selyem arany gyöngyökkel megrakott ruhája. Látni, mily színes tónusban ez az arc, hogy a fekete és arany nem üti agyon.

Fesztyné Jókai Róza: hosszas arc, gótikus, északi arcéle nagy harmóniában fehér, északnémet ízlésben tartott ruhájához -

Ma arckifejezése reflektáló -

Bianchi Bianka encore une femme oiseau.[2] Csicsereg, nevet, olyan, mint a pacsirta tavaszi szellő szárnyán. Gyermeteg kedély, jókedv, szép sötétkék szemek jól aláfestve.

Végül, de nem utolsónak a szép Paulay Edéné, Adorján Berta - hebron rózsája. Igazi orientális szépség, gyönyörű fehér sima bőr, hófehér nyak, karok, kezek. Kissé görnyedt hát, mint minden zsidónőnél. Igen szépen beszél magyarul, abban a stílusban, mint a Nemzeti Színház zsidó színésznői mind, ez a nyelv már magyarabb a magyarnál. Cikornyás és keresett. Az különben a zsidók specialitása, hogy a nyelv faji jellegét túlozzák.

Vacsora elég víg, sokat bolondozunk -

Zene, majd fenn, az atelier-ben Hegyesi Mari elszavalja Reviczky Gyula gyönyörű Pán halálát, amelyet holnap a poliklinikai hangversenyen is elmond. Én főleg Paulaynéval a Nemzeti Színház szereposztásáról beszélek, be akarván adni neki azt, hogy a szereposztásnál főleg a színész temperamentumát s egyéniségét kell tekintetbe venni.

A reggeli órákban oszlunk.