1889. május 28., kedd

 2013.05.28. 12:00

Reggel Imrével és Simivel tarantason fel russói romba, az ősi Rákóczi-várba. Elragadó szépségű út, ősi tölgyfák, százados törzsek - széles, erdős paysage - - meleg tavaszi reggel.

12 óra felé le a várdomb aljára, hol Simi kocsijába átszállva vele Szkiczóra, Odescalchi Arthurhoz robogunk.

Az út mindenütt erdő koszorúzta dombok között vezet, egy fordulónál, a völgykatlan alján feltűnik „szerémi Odescalchi Arthur” bizarr modorban épített, várkastélyt formázó villája.

szkiczó skycov kastély.jpg

Az épület  [...] formában van építve, középső kiemelkedő része román stílben, magas ívfedéllel van tartva, mellékszárnyai egyszerű, hosszú fehér épületek, amelyeknek csak ablakai stíl­szerűek.

Az egész új, pár éve építtette - s miután nagyszabású ízlésben kicsi épület, azt a benyomást teszi, mint egy nagy várkastélyhoz tartozó, s annak ízlésében épült majorság.

Már annál is inkább, mert sok falépcső, fagúter van az oldalán, tán csak ideiglenesen? Nem tudom, kívülről az egész elég primitív, belül azonban néhány igazán szép pièce. Mindjárt az előcsarnok igen sikerült. Fejér, meszelt falú igen tágas terem, nagy fenyőgerendák a padmalyon. Óriási kőkandalló a sarokban, amelyen régi szép fayence-ok. A falakon mindenütt régi fegyverek, lándzsák, sisakok, pajzsok.

Az egyik sarokban régi gályahajó századok előtt készített mintája.

A csarnokból íves folyosón, veres fenyőlépcsőkön jutunk az emeletre. Itt minden pièce között pár lépcső. Jobbról a nagy hall, gyönyörű terem. Egészen a román és gót korszak ízlésében. Óriási nagy kandalló, faragott tölgyfa, régi vaszáratú ajtók, az ablaknál kis székek kiemel­kedve a falból - hol a „gót szűz” dobogó szívvel, primitív bájjal ülve várta vadkanra vadászó, ugyancsak gótikus lovagját!

A gerendák alján jobbról és balról egy-egy festett címer. Az Odescalchi és Zichy címerek, ezután egy vonalban ezzel jön majd a 16 atyai és 16 anyai ős címere. A hall alatt (lépcsőkön megy le az ember) kis cella, ezalatt a nagy szalon, ez utóbbi már sokkal gyengébb - ízlés szempontjából. Sok hamis perzsa szövet.

Amilyen az intérieur, olyan a gazdája.

Íme Odescalchi Arthur herceg. Magas, vállas, vagy ötvenéves ember, rövid, ritkuló veres­szőke haj, veres szakáll és bajusz. Világoskék szemek, érzéki száj, veres (a bortól megpirult) arcbőr. Mindig magyar ruhában jár - úgy illik (azt hiszi) ez hozzá, az utolsó magyar daliához, a „kékszakállú herceg”-hez.

Mert az. Első felesége született Lo Presti volt, ettől született Livio, egyike az én gyermekkori pajtásaimnak. Második Erdődy Valerie grófné, az utóbbitól elvált, s harmadik neje sz. Zichy Julie grófné - a mai Odescalchi hercegné.

. . . . . . . . . . . . . . . .

Igen érdekes alak. Magas, karcsú, elegáns asszony. Fekete haj és szemek. Igen piros arc, kissé kiálló arccsontok. Felfelé álló, kihívó orr, meglehetős nagy, keserű kifejezésű száj.

Főleg őreá fordítom figyelmemet. Mert Arthur nagyon is egyszerű. Valaki, aki hercegségét komo­lyan veszi, azt hiszi, lovagkorban él még, s hermelin borítja vállait. Imádja az archeoló­giát, numizmatikát, a címertant. Tudja, minden ember hány őst hozott minálunk a világra, s kivel egyenrangú. (!) Amellett el van ragadtatva afelett, hogy úgy hiszi, akképpen él, mint az akkori lovagok, feudális nagyurak éltek.

Tanulmányoz, de nem úgy, mint ahogy „mi” szoktuk, de olyan genre-ban, mint Faust és Kopernikus tették. Külön misztikus kamarája van e célra berendezve, tele fóliánsokkal, pergamennel és penésszel. Azt hiszi, a „jó faj”, az megállani kényszeríti az egyedet, s nem látja be, hogy ellenkezőleg előkészítette a modernizmusra, s ebben éppen a legmesszebb löki előre. A mai ideges, lázas élet jelenségei iránt mindenesetre a legfogékonyabb lesz az, ki „őseinek” vétkeit ölnyi hosszú tökéletes pedigrével bizonyíthatja a - vérén kívül.

Odescalchi Arthur lenézi a modernt. Kupából iszik híg lőrét, s nem tudja, hogy kanálnyi kokain, egy uncia ópium nagyobb kéjt okoz.

Naiv, gyermekkedélyű ember, olyan, mint aminők a trubadúrok korszakában „voltunk”.

Feleségéről már kevésbé lehetne ezt mondani. Tudatos, öntudatos, sokat szenvedett, sokat tépelődött, sok rossz érzést elfojtott asszony. Elkeseredés az emberek iránt és önmaga ellen. Azon hiúsággal, amely hercegnévé tette, párhuzamosan működő szenzibilitás által okozott folytonos tűszúrások. (Parbleu! minden bűn önmagában hordja büntetését.) Elkeseredett, tompa, letargikus nyugalom, amely rosszabb a kézzel, karom- és fogakkal vívott harcnál - mindez a szemein sugárzik ki, s az ajka felett lebegő mosolyban van kifejezve.

A kuglinál (mert kugliztunk is), Lola Beethről beszélve azt mondja, olyan ez a leány, mint egy hercegné.

Szemeimben megláthatta a gondolatot, amely e percben agyamon keresztül cikázhatott, mert szempillája megrezdült, zsebkendőjével megtörölve ajkait, majd - megint nyugodtan a sze­mem­be nézett.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Ebéd után vagyunk. A magyar „ókorból” vett nevű négy gyermek (az apa gyermekei!) mind ott ül az asztal körül. Ott a Zuárd, egy tizenkét éves, rokonszenves kisfiú, azok Alinka és Edna leányai, a kisfiú, ki most jött be a „tésztához”, s kit a hercegné és közém ültetnek, Gyalma. Egy piciny, finom arcú, kedves kis gyerek.

Vagy ötféle nehéz bort iszunk meg.

A hangulat már meleg, fel a szalonba. Párizsról, Sarah-ról kérdez Julie hercegné. Franciául beszél.

Könyveket ajánlok neki.

Majd felmegyünk a kastély plateforme-jára („szakállszárítójára”, mint háziurunk „lovag­nyel­ven” nevezi). Arrább Simi, Zichy Lujza (a hercegné jelentéktelen testvére), Arthur - mi ketten a hercegnével egy sarokban, távol azoktól, elég közel.

Az életről van szó. Ez a téma mindig érdekes. Kifejtem neki, hogy van olyan idő, midőn imádom a harcot.

„Ismeri?” kérdi ő.

„Ismerem az asszonyt, magamat s az embereket.”

„De a harcot?”

„Azért nem félem azt sem.”

Elmondom világnézletemet. A lelki magány így kifejezve új neki. Megissza a mákonyt, álmodni kezd s felenged.

Bele-bele hagy látni a lelkébe, de csak annyit, amennyi éppen egyelőre üdvös, a többit félhomályban hagyja, amelybe azonban könnyen belevilágít egy-egy szó - amely nem annak szólt, akinek mondva lett.

A percben hideg voltam, tisztán láttam, de nagyon.

Az acél vág csak jól, s vágása mégis a legkevésbé fájdalmas.

Lejövünk, alul, a kastély alján Siminek és nékem egy-egy jerikói loncot nyújt át - -

A virág elhervad, ezt tudja. S mégis megvetette a virágzást.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

A parkban séta. Tölgyek alján, sűrű cserjék között. Levelek zizegnek, forró délután. Álmot lehel még a fű is - - -

Egy hatalmas síremlék előtt megyünk el.

„Egész álmom az életről ide van temetve.” Egyik leánya volt. Miért helyezte éppen ebbe az álmát az életről, hiszen négy gyermeke van.

Vagy éppen azért, mert ez is el van temetve, mint a valódi álma az életről?

Leülünk egy magaslaton - -

Most már hallgat ő is, én is. Simi és a „herceg” beszélnek csak.

Az én fejemen nincs zárt korona, az ő fején nincs virág - és mégis az asszony levetette talmi hermelinjét, és a paradicsomról kezdett beszélni. Ő a tudatosság által veszítette el, s amint aztán „sciens bonum et malum”[1] lett, már késő volt, már nem nyerhette vissza.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Elbúcsúztunk. Simivel kocsin vissza Tapolcsány felé. Belőlem kitör, amit féltve őrzök. Álmaimról, tapasztalataimról beszélek, mindarról, ami lelki nyugalmamat annyiszor billenti fel.

„Un éclair - puis la nuit.”[2] Ez az örök dal, egy perc vagy tíz év? Jobb előbb, mint később.

Je roule, roule, seul à travers l’infini de l’Espace et du Temps![3]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Este Tapolcsányon, Imrétől búcsú. Tudja Isten, mikor látom viszont, bár megtalálná addig az utat, amelyet követnie kell.



[1] a jó és rossz tudása

[2] Egy villanás és jő az éj.

[3] Megyek, megyek, egyedül, a végtelen Téren és a végtelen Időn keresztül!

Címkék: magyarországi napló révay simon keglevich imre odescalchi artúr zichy julie

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr265051121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.