1888. május 30., szerda

 2013.05.30. 08:00

Villásreggeli ctesse Róza de Fitz-Jamesnél. Egészen en famille: férje, egy fivére és én. Reg­ge­li után búcsú, melegen szorít kezet velem. Érzem, jó barátnőt nyertem, s így most vesztettem benne.

Ha sok ilyen asszonyunk volna otthon! De hát nincsen. Ilyennek képzeltem mindig a mondéne típusát: kinek ismernie kell a világot, az embert, de azért nem szabad efelett kétségbe esnie.

Értenie kell, és így megbocsátania. Kissé lehet boldogtalan, de azért mulatságkedvelő, olvasottnak kell lennie, de nem tanultnak, melegnek, érzőnek, s amellett szellemesnek - épp csak úgy, mint még a Párizsban is párját kereső Róza de Fitz-Jamesnek.

Mert ha nagyon tanult, vagy nagyon boldogtalan, otthagyja a világot, s magának él, ha meg csakis mulatságkedvelő, akkor olyan, mint egy minimális agyvelejű szökdécselő madár - - s így nem érdekes.

Háromkor Jean de Néthyvel, Bunny és Elwes-zel a fényképészhez, N. magában, mi hárman pedig csoportosan vetetjük le magunkat.

jean de néthy 003_jusht_nyomaban_clip_image002_0023.jpg

elwes retrieve.php.jpeg

bunny-self.jpg

Ebéd ctesse Schärffenbergnél, ott még Bunny és Elwes. Ebéd után két kocsiba ülünk, ki a Bois de Boulogne-ba. Én Bunnyvel vagyok együtt, kivel Elwesről beszélünk. Szívére kötöm, maradjanak meg oly jó barátságban, mint eddig voltak, támogassák egymást, a művészet rögös, sáros országútján, bízzanak egymásban és bennem úgy, mint eddig. - Majd arra kérem Bunnyt, legyen ezentúl is olyan elnéző Elwes szeszélyeivel szemben, mint eddig volt, mert hiszen ez az egyetlen hibája, és nem tehet róla, mert temperamentuma hozza magával. Bunny megérti mindazt, amit mondok, melegen megszorítja kezemet, amelyet így tart, míg csak meg nem áll kocsink a pavillon Armenonville főbejárása előtt - - -

Az öreg grófné, Némethy Emy s Alastair már ott ülnek, egészen közel a cigányokhoz, előttük a kis Poldi hajlong, mosolyogva megmutatva mind a harminckét fogát. Azok is csak nevetnek reája, de hát beszélni együtt persze nem tudnak.

A rokonszenv csak a kölcsönös néma derültségben nyilatkozik.

Aztán odaáll a jó Poldi a banda elé, s megszólal hegedűjén a keserű magyar nóta, amely kicsavarja a szívből mindazt, amit bele száraszt az élet.

És mily gyengéd figyelemmel vannak irántam! ilyenre is csak ez a végtelenül finom faj: a cigány képes: ahelyett, hogy az én nótáimat húzná - tudva, hogy holnap utazom haza - az otthoni barátaim s hozzám közelállók dalaira gyújt. Egymás után elhúzza a Jászai Mari, Batthyány Géza, Teleki Emma, Irén és Bella, Feszty Árpád, Cebrián Róza, Jókai Róza, Almásy Imre, Bissingen Rudi stb. nótáit, s végül (megkoronázván azt a hazahívogató csalogató nótaciklust) egész erővel kieresztett hanggal, egész bandájával, úgyhogy betölti az íves teraszokat egészen, felhangzik a „Messze jártam, másutt is volt jó dolgom, hej de szívem csak azt mondja, jobb otthon”, s a végén fejével bólint a kis cigány, odapislant szomorúan énreám, halkan, szóval is hozzáteszi: „Jobb otthon”.

Ezalatt odakünn a finom permeteg eső elállott, a levegő áttetsző tiszta lett, az estalkonyat világoskék tónusúvá tette a levegő színét, a terasz üvegelésén átsugárzik az ég azúrja, a banda a kis, a felgyúló csillagokat visszaverő, tóra ráfekvő teraszon folyton játszik. Az üvegelést megkopogtatták a gesztenye- és akácfák virágos lombjai. Erős illat terjeng a légben, amelyet részben a virágok, részben az érkező, távozó nők tavaszias toalettjei árasztanak. Folyton kocsik érkeznek. Frakkos, gardéniás urak.

Most egy felpántlikázott lovú, fényes phaëton áll meg, fiatal asszony hajtja a tüzes állatot, odaveti a gyeplőt kocsisának, könnyen leugrik a kocsiról, roppant elegancia, két óriási solitaire a fülben, gyönyörű orchideacsokor az övben: Guttmann Katica volt, Georges Erdődy néhai maîtresse-e. Odaint a cigányoknak, azok örömujjongó arccal köszönnek neki. Úgy látszik, ezt is idehozza mindennap a szíve.

Úgy csalogat a cigánymuzsika mindnyájunkat, mint az éji lepkét a lámpa fénye - s csakúgy megperzsel néha!

A halk, bús nótába belevegyül a közeli Párizs ideges zúgása - holnap ennek is vége.

Aztán búcsúzunk. Poldi ezer üzenetet küld haza Palinak meg a többinek mind, most szavakba igyekezve önteni azt, amit előbb sokkal jobban elmuzsikált.

Előbb a grófné, Némethy Emy és Bunny mennek el, mi Alastairral a porte Maillot-nál aka­runk kocsit venni - elindulunk lassan, lassan. Alighogy a kis tó másik oldalára érünk, meg­szólal megint a banda, gépiesen, szótlanul visszafordulunk mind a ketten - Az üvegházszerű pavilon fényes teraszait visszaveri a tó tükre. S ebből, a lombok sötét árnyaiból tündér­palotaszerűleg kiemelkedő fénytömbből egy hang, egy árva hang fakad elő, amely bánatosan, keserűen búg a messze hazáról beszélve, szomorúan, nosztalgikusan.

Íme, az utolsó benyomás: a fényes Párizs keretéből kitörő, s hazulról jövő édes bánat, amely csak vonz, pedig csak keserűséget ígér - - -

A dal parancsol: vége az álomnak. Pedig hát, aki könnyen, aki édesen álmodik, annak igen nehezére esik az ébrenlét.

Vége a dalnak -

Vissza kocsin. Átrobogunk utoljára a Champs Elysées-n. Előttem a végtelenbe futó út, a fasorok két szélén szerelmes búgó párok, a kávéházakból ide-idecsapódik egy-egy kuplé, derült az ég, derült a café chantant-ok[1] légköre, könnyű az útszéli szerelem - és mégis el hagyom csábítani magamat, s felveszem a keresztet újra.

Ez a keserű dal felülkerekedett bennem, vágyom az otthoni nehéz élet után.

Itt álmok, az ember emberek tengerében elvesző csepp, vásáron kívüli, hors concours s így érdekes s értékes árucikk, olyan, mint pld. egy pastille de serail:[2] otthon marakodás a sovány konc felett, visszavonás, irigység (a magyar nemzeti történet ez ismert leitmotívumai), folytonos küzdés, folytonos vesztés - - - a sírig.

És mégis - mégis, a nosztalgia e percben tökéletesen elfog.

Alastair bolondnak mond, hogy így, az utolsó párizsi napon kapok honvágyat -

Azt mondom neki, hogy még bolondabb vagyok, mint hinné, mert bizonyos vagyok arról, hogy az első pesti benyomás után elkövetkeznek a párizsi nosztalgia percei -

Hiába csak, élni nem pihenést jelent.



[1] zenés kávéház

[2] illatos keleti füstölő

Címkék: párizs rupert bunny némethy emy alastair cary elwes jean de néthy némethy emmy

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr505002996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.