Cannes
1893. nov. 11.
Kedves Komaasszonyom!
Pár nap múlva egy kosár virágot kap kézhöz, a kosár felső részében levő szegfűket, tubarózsákat, rózsaszín krizantémokat kérem, adja át nevemben édesatyjának. Ha már madárdalt és fényes napsugarat nem küldhetek innen, hát küldök pár szál virágot.
A kosár második részében levő krizantémok, japáni szegfűk, gladióluszok, anemonák a magáé - kérem, ebből adjon egy pár szál piros szegfűt Árpádnak is - a gomblyuka számára.
Magamról keveset írhatok, vegetálok, köhögök és unom magam. Úgy meguntam már ezt a Cannes-t. De úgy - - megyek is innen a jövő hét elején Nizzába. Ott legalább muzsikát hallgat az ember, s lát kevésbé erényes asszonyi népeket, mint itt.
Tudja-e, hogy láttam, mielőtt Párizsból elmentem volna, Munkácsy képét. Nagyon rossz. De nemcsak relatíve az ő hírnevéhez, de átalán véve akárki csinálta volna, rossz kép. Nyugtalan (egy nyugpont nincs az egész képen), tónusa hamis, diszharmonikusak a színei, s a magyar vezérek úgy viselik magukat Árpád mögött, mint t - - - s iskolásgyerekek. Hol van a magyar veleszületett dignitása? Ezek a vezérek, kik egy ily fontos momentumban ujjal mutogatják egymásnak a túloldal látnivalóit, kik rugdalóznak, nevetségesek, groteszkek és semmiképp sem magyarok. Különben egy igazi magyar vagy szláv típus nincs a képen. A lovakat cirkusz lovak után csinálta. S a kép színeinek egy része atelier, másik plein air világításban van festve. Mondhatom, hogy elszomorított.
Írjon már egyszer, édes komámasszonyom, majd egy hónapja már, hogy semmi hír maguktól. Árpádot öleltetem - kezeit csókolja
Justh
Címem: Hotel Augusta Cannes.
