Reggeli után Antokolszkijnál, kit azonban nem találok honn. Aztán Pongrácz Ninánál. Nagy akklamáció. Nála Niewska grófné, egy igen szép lengyel asszony, avec les allures des cocottes de la deuxième empire.[1]

Persze a Terka esküvőjéről van szó. Niewska azt meséli, hogy Maurice prince de Ligne fia lenne, Nina Sardoura szavaz, én azt állítom, hogy egyáltalán nem is volt apja. Niewska szembenéz velem, s meglegyint a legyezőjével.

Aztán megharagszik rám, mivel a poèle Chonberskiket Ladislasnak nevezem. (Mert lengyel!)

Eközben Bassano hercegné (Rosina Stolz, az egykori híres primadonna) levele érkezik, amelyben borzasztóan kikel Jablonowska ellen, hogy Maurice-hoz adta leányát.

- Szigorú, mintha erényes lett volna - mondom én.

- Dehogy, szigorú, mint az, ki már kénytelen erényes lenni - mondja Niewska, s én - pirulok.

Ezután ctesse Diane-hoz. Határozottan ez az asszony napról napra inkább Párizs modern Pythiájává növi ki magát.

Artikulálva mondja egymás utáni szentenciáit, ítélve élők és halottak felett, azonban (s ezt hozzá kell tennem) olyan charitable-an[2], mint ezt csak egy olyan szellemű asszony teheti, mint ő.

Nála Cordier (költő), Eugène Monton (Merinos), aztán vagy 10-15 asszony. Közöttük egy, ki egész elragadtatva rágódott a Jablonowska házasságon (a ház egy intim barátnője volt).

Eközben egy újabb jelenség, Madame X. J’ai tant de reproches à vous faire -

Ctesse Diane. Par contre je vous dois tant![3]

Íme egy párizsi bók.

Este, miután nagy ünnep van, a Cirque d’hiver-ben[4] látni akarom a népet. Revolúció tör ki a kakasülőn, mert nem nyitják ki a felső ablakokat. Minden tízszeres hévvel megy itt, mint nálunk. Furcsa, hogy egy ennyire kritikussá vált nép, mégis így megtarthatja szenvedélyét.

Cirkusz után pár kávéházban. Mindenütt blague,[5] jókedv, lárma. Egyikben egy kokott össze­veszett étudiant[6]-jával.