V. r. u. leveleket írok és jegyzeteimet.

Ebéd előtt egy percre Pierre de Coubertinnél.

Este ctesse Diane-nál.

A rue d’Amsterdam közepén Sully Prudhomme-mal találkozom, akivel együtt fel.

Amint belépünk az első szalonba, éppen a Vacarescuakról beszélve - szembe a belső szalon végén ülnek a fáták, a „délibábok honából visszatért fáták”.

Kölcsönös öröm.

Íme ők:

Egy igen vastag, kicsiny mama, kissé közönséges modor, de igen bonne femme; ki leányától már megtanulta úgy-ahogy a költői műfajok receptjét.

Helena, a nép képviselője, mll. Helena Vacarescu. Carmen Sylvával az oláh literatúrát képviseli.

Igen orientális típus, kicsiny, zömök termet. Érdes, savanykás vonás a száj felett. Túl boldog, hogy a királyné legjobb barátnéja, itt mindig Sinaiáról, ott meg, azt hiszem, folyton Sully Prudhomme-ról beszél. Különben igen eszes leány, s nem annyira bas bleu, mint két év előtt volt.

Intelligens, de nem szellemes. Sok applomb - applomb pour toute la famille.[1]

Nővére - Helena Vacarescu nővére.

Különben igen korán jöttünk, a Ctesse még ebédnél ült. Az első szalonban kártyaasztal, ami annyit jelent, hogy Ulbachot várják.

Pár percig beszélgettünk, várva a háziasszonyt, végre megnyílt az ajtó - s comtesse Diane megjelent Ulbach karján, akivel ebédelt.

Lassan-lassan megtelik a szalon: az habituék. Azonkívül a híres et toujours belle madame Gretriau. A legszebb asszony Párizsban - ezt mondja mindenki külön-külön, de azért senkinek sem tetszik.

Francia korareneszánsz Diana-arc és -termet, kissé megnyúlt vonások, mandulavágású szemek. Gyönyörű márványfehérségű nyak és karok. Ruhadereka egy mestermű, két mellét kagylószerű díszítés fedi - e két kagyló között a kivágás lemegy a corsetig. Vállain két gyémánt rivière tartja fenn a derekat: szóval majnem meztelen, és mégis igen convenable a kivágása.

Azt mondom a comtesse-nek, hogy azt a benyomást teszi reám, ha megszúrnák - nem kiáltana - annyira élettelen.

A háziasszony azt találja, hogy tán akkor, si ça serait une piqure de morphine! Shocking.[2]

Jean Berge és Elena Vacarescu verseket mondanak az én zongorakíséretem mellett.

Soirée után Jean Berge-zsel egy kávéházba, főleg magyar viszonyokról van szó, én persze csak a fényoldalakról beszéltem, úgyhogy a poéta kedvet kap eljönni hozzánk, s meghívatja magát (persze nagy örömmel) falura. Elég furcsa és érdekes lenne, ha valóban eljönne.