1888. február 21., kedd

 2013.02.21. 08:00

Reggel 10-kor Aymar de la Baume ront be hozzám, igen nagy örömömre, mert korán akartam felkelni - na meg azért is, mert a jó Aymart már nagyon régen nem láttam.

V. r. u. Rupert Bunnyhoz és Alastair Cary Elweshez, Jenny Maria két jegyet küld koncertjére - egyiket a két fiú közül meghívom. Elwes fogadja el.

Tőlük haza. D. u. 3 után Jean Berge jő hozzám, teázik. Igen jókedve van, egyenesen az ágyból jő hozzám.

Vele a Vacarescukhoz, rövid látogatás. Elena megmutatja az albumot, amelyet Carmen Sylva festett neki - illetve verseinek. Altdeutsch nincs a fáta stílusában.

Elena_Vacarescu_1.jpg

Innen Berge-zsel Sainville atelier-jébe. 56 rue Notre Dame de Lorette - 6-ik emelet. Br. Igen világos, színes atelier, igen világos, túl világos képek. Egy óriási kompozíció, répát kiásó pa­rasztok, esteli szürkület, semmi napfény, s mégis csupa színes szín, mintha plein soleil lenne.

Este Cary Elwes jő értem, vele a koncertbe. Ott: ctesse de Thury, Jean de Néthy, ctesse de Champrépu stb., stb.

Jenny Maria: roppant technika, tudomány - igazi francia játék. Mozart, Scarlattit bámulatosan adja elő. Chopin és Schumann kaotikusakká lesznek felfogása által.

Koncert után Alastair Cary Elwes-zel a Café de la Paix-be.

elwes_1.jpeg

Elmondja, hogy mit akar, elmondja terveit a festészetben. Portréfestő akar lenni. Mint minden gondolkozó festőnek, úgy neki is ez a piktúra non plus ultrája. A festő nem akkor a leg­nagyobb, ha gondolatokat fejez ki, hanem ha egy gondolkozó főt jellegzetesen tud visszaadni.

Beszélünk Bunnyről vele. Roppant admirációval nyilatkozik róla. Nála, úgymond, olyan nagy az invenció, oly nagy az eszmebőség, hogy inkább odadobja, mint festi a vászonra gondolatait. Tán a nevelés tette őt ilyenné, atyja folyton fantasztikus történeteket mondott el neki gyermekkorától fogva, tán innen hajlandósága a misztikus irány iránt is.

Lassan-lassan felmelegedik, s önmagáról kezd beszélni, s mint minden ember, úgy ő is ekkor a legérdekesebb.

Azt mondja, félénk, nem tudja a kellő formában kifejezni gondolatait. Jobban szeret hallgatni, mint beszélni, jobban festeni, mint hallgatni -

Lassan, igen lassan mondja mindezt el. Hangja húzódik, húzódik, lassul, halkabb lesz, néha úgy tűnik fel, mint a sziklák mélyéből fel-felbuggyanó forrás alig hallható csergedezése.

Furcsa világnézlet és gondolkozás, furcsa fej, furcsa arckifejezés - très artiste mais artiste penseur.[1]

Előrehajolva ült mellettem, fekete haja simán hátrafésülve, széles homloka redőtlen s mégis borongó, fekete szemöldökei alól sötétkék szemei belebámulnak az űrbe - úgy beszél, mintha onnan szedné ki eszméit.

Mindazonáltal mindaz, amit mond, nem lep meg nagyon, il est dans son style.[2] Csak - kevesebb akaraterő, mint hittem. Okcidentális gondolatvilág, orientális rêvérie[3] - akarat hiány s álmodozás.

Miért tűnik fel mégis úgy, ha Bunnyvel vannak, mintha emez vezetné a „baráti ménage”-t?

1 óra felé a rue de la Paix-n visszafelé, amint a place Vendôme-ot elhagyjuk, nagy lárma, annak a háznak kapuja, amelynek földszintjén Boivin raktárai vannak, hirtelen feltárul, rajta félig öltözött férfiak s nők rohannak ki, átszaladnak az utcán, s berohannak a Continentale udvarába.

Tűz van! - összenézünk Cary Elwes-zel, felébred bennünk a művészi kíváncsiság, s anélkül hogy mondanánk egymásnak valamit, bemegyünk a ház kapuján.

A tűz a második emeleten, a lépcső tele füsttel - rajta egymás után jönnek le az álmaikból felriadt emberek. Egy báliruhába öltözött asszony érkezik meg, halálra ijedve látja a tüzet, s most ott áll hosszú uszályos, virágos ruhájában, gyémántos, fedetlen fővel mellettünk, s remegve látja a füstfelhőt, amely a ház ablakain kitódul.

Konverzáció az „inconnue”[4]-vel. Viviszekció-tanulmány. Qu’est-ce qu’on sent dans ces moments?[5]

Az úrhölgy naivan en ne se doutant de rien répond.[6] Tíz percig tartó entrefilet.[7] -

A tűzoltók megérkeznek - sietve ki a ház udvarából, nehogy a fejünkbe kapjunk egy váratlan vízsugárt.

Át az utcán, s most a másik oldalról gyönyörködünk a valóban elragadó, modern képben. A gőzszivattyú füstölgő, párolgó masinája köddel veszi körül a toporzékoló paripákat, a kazán ajtaján kékes lángok törnek ki, a sötétveres parazsat a szél felkapja, s a habos lovak lábai alá seperi - s e süstörgő, fütyülő szörnyeteg ködös foltot vet a hideg városi tájkép megszokott banalitásába. Aztán kürtszó, kocsik tompa dübörgése, egypár szekér tűzoltó érkezik. S a vereses fáklyáktól behintett, tompa alapon sötét árnyak rohannak fel-alá, s lepik el, mint hangyák a korhadó tölgy oldalát, a ház falait - egypár perc alatt a tűz eloltva. -

S mi még ott álltunk akkor is, midőn a nagy szekerek, kocsik elrobogtak, az utca kihalt, s a csendet már csak egy-két járókelő lépte zavarta meg - - -

Ott álltunk, de hallgattunk, az „érzett” hangulat elcsendesített mind a kettőnket.

Határozottan művésziebb volt ez a „incendie”[8], mint Jenny Maria hangversenye.



[1] igazán művész, de a gondolkodó fajtából

[2] egyezik a stílusával

[3] álmodozás

[4] az ismeretlen asszonnyal

[5] Mit érez az ember ilyenkor?

[6] gyanútlanul felelget.

[7] riport

[8] tűzvész

Címkék: párizs rupert bunny aymar de la baume alastair cary elwes helena vacarescu

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr974875802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása