Tanger
1891. márc. 21.
Kedves Kollégám!
Malagában egy páratlan hangulatú napot töltöttem Carbonero Morenóval, kivel rettenetesen összekomáztunk, de annyira, hogy megígérte, a nyáron ellátogat hozzám, s pusztai hangulatokat fog festeni nálam. Ő megértette vélem Spanyolországot, én meg igyekezni fogok a pátriámat magyarázni el néki. Tanger! A legrokonszenvesebb helyek egyike. Jóformán csupa művész - egypár igen artisztikus ház - s egy bámulatos finomságú, szinte a Pest megyei homokbuckákra emlékeztető tájkép az Atlanti-óceán partján.
Az angol s amerikai itt élő artisták nagy hipp-hipp hurrával fogadtak, mert már egy hónapja, hogy vártak reám - jövetelem annoncírozva volt.
Egypár igen rokonszenves köztük, itt van Hunt, az acélpiktor, Amerika kvintesszenciája, a legboldogtalanabb s boldogtalanságát a legméltóbban viselő ember, kit életemben láttam.
Itt Middleton, az angol impresszionista, meleg, érző ember - spontán minden ecsetvonása, mint minden mozdulata, itt Alexandre Maranki, a keleti festésben utat tört bámulatos félszíneivel, rejtelmes vonásaival. Itt Czamball, az akvarellista s mások.
Hiába, csak az angol szellemet értem igazán ma már csak. A francia factice fáraszt - s nem egyszer untat.
S az amerikai jobban, mint az angol. Itt (bárcsak még egy hétig maradhatnék, de hát Jean Berge nem akar!) - hétfőig, s a nagyhetet Szevillában tölti, ápril 7-én Párizsban - végre, végre -, annyi vándorlás után révparton - megnyugszom!
Ide a gibraltári szörnyű szerencsétlenség előtti éjszakán értünk, képzelheti, mennyire felizgatott itt mindnyájunkat ez a szörnyű hajókatasztrófa, hisz Gibraltár ide csak három órányira van, s folyton előttünk komor sziklafalak.
Írjon Párizsba, címem: M. L. par les soins de mr. Rupert Bunny 4 bis passage Dulac Rue Vaugirard.
Kérem, írja meg Medi címét is, hogy kiáshassam az öreg borzot.
Szívből üdvözli öreg barátja
Justh Zsigmond