Reggel - délig Istvánnál, ki jobban.

Du. Simivel és Imrével a városerdőbe kocsikázni: a tavaszi elegancia robog el előttünk.

Még a tavaszt is megrontják!

Séta Margot- és Károlyi Ginával. Az előbbi és Miklós holnap utaznak, mennek nyárára. Augusztus végén Stiavnyicskára; ott egy nagy ünnepély: Simi hegedül, Cebrián leányok játszanak, Margot, Gina grófné, Miklós és Imre előadják B. Mária (a már akkor fiatalasszony) egy bluett-jét, Miklós és én felolvasunk. Très épatant![1]

Városerdőből vissza Simivel, ki viola d’amouron játszik nekem majd egy óráig. Mind a ketten szükségesnek éreztük e banális délutánnak még emlékét is zenével mosni el.

A viola d’amour kedvenc hangszerem, férfiasabb, mélyebb, mint a hegedű, lágyabb, mint a gordonka, s amellett a leg„étrange”-abb hangszer.

Aztán a legemberibb is - mert a - - legérzékiesebb, legtöbb a szín rajta.

Este megint Forgáchéknál, Sarolta beteg, Ilonával és Simivel a kis szalonban. A nagy kanapén ül a kis háziasszony, két oldalon a két öreg (20-25 éves) nagybácsi, a valódi: Simi, és a talmi: én. Vallatjuk, s ő vall.

Tehát - még nem - - - Még minden út nyitva áll előtte. Még mindent várhat az élettől.

A két „nagybácsi” megegyezik abban, hogy idősebb, tapasztaltabb ember lesz majd a „boldog”, ki imponáljon néki, éspedig nemcsak az eszével, de tapasztalatai- és higgadtságával is.

Fél tizenegykor az Angol királynőbe megyünk cigányozni, ott: Batthyány Lajos és Géza, Zay Miklós és Imre, Cebrián István.

Berkes Béla játszik - - - ezt a prímást nem bírom hallani. Szakadozottan, folyton egy hangban játszik, minden mezzoforte, és - nehézkesen jön ki vonójából.

Konyhaszolgálóknak való muzsika. Összeszedjük Simivel a társaságot, s visszamegyünk a Vadászkürtbe.

Ott Balázs Kálmán, illetőleg az öreg Boka játszik.

Miklós és Lajos a főispáni teendőkről beszélnek, a zene nem létezik reájuk nézve, annál inkább mireánk nézve az ő hangos, lármás konverzációjuk.

Ezek aztán 12 felé elmenve - nekifekszünk a muzsikának -