A reggeli gyorsvonattal elkísérem Simit Vácig. Mily szívesen mennék vele Tajnára, ki sem mondhatom! De hát nem lehet, az egylet - a „szent egylet” elrabolja tavaszomat! Szépen Pesten kell maradnom a porban, piszokban, a forró aszfalton, hiába, csak a kötelesség ér valamit.

Vácott kiszállok. Dukára kocsin, Latinovich Albinhoz, illetőleg a menyasszonyt, Batthyány Máriát akarom látni. Ott még Latinovich Laci és Orczy Dezső. Az előbbi kísérte Zichy Gézát svéd és norvégiai útjában.,

Máriát oktatom, még nem tud Ferivel bánni. Vele csak a legegyszerűbb módon lehet eljárni, nem lehet mindenféle szubtilis női fortéllyal szerelmét fokozni, mert esetleg egész mást ér el vele, mint amit akar. Hirtelen embernél sohasem tudni, hol áll meg, s amellett, hogy Feri a leghirtelenebb ember, kit ismerek, egyúttal a legtragikusabban is vesz fel mindent.

Latinovich Régine-nel is sokat vagyok. A szó szoros értelmében jó asszony, derék, optimista, kissé túlérzékeny teremtés. Igen nyárspolgárias szentimentalitással és - világnézlettel. Bizonyos pontokban sohasem fogunk egyetérteni. Világnézlete emlékeztet egy kissé arra, amely az Halévy Abbé Constantinját és Ohnet regényeit lengi át.

Une femme toute ronde;[1] aki persze az én „gótikus” mivoltommal kevés találkozási pontot talál.

Latinovich Albinnal hosszabban; igen rokonszenves ember. Nyugodt gentlemanlike modor, nyugodt világnézlet, biztos alapon áll mindenképp. Józan, „kétszerkettő”-t jól tudó ember, kinél azonban még ez is rokonszenvessé válik. Egyike azon embereknek, akiket mindenki szeret.

Sokat beszélünk Károlyi Pistáról (ki igen jó barátja neki). Albin azt mondja, a trónörökös hirtelen halála nagyon lesújtotta - éspedig nemcsak, mert szerette, de mert tartott is e barátságra.

A király nagyon haragszik reá, nem is fogadta el őt a temetés után, pedig egy havi időköz alatt háromszor kért audienciát.

Albin egy héttel a trónörökös halála előtt volt Pistánál, éppen akkor kapta Rudolf arcképét, egy olyan levél kíséretében, amely úgy volt írva, mint ahogy csak búcsúlevelet szoktak írni, a levél így végződött: „és ha e képet látja, gondoljon majd néha hű Rudolfjára”.

Pista is azt mondta, hogy már évek óta foglalkozott azzal az eszmével, hogy nemsokára meghal; kaotikus embernek tartotta, kinek idegei már régen tönkrementek.

Én azt hiszem, már így is született - a Wittelsbach vér, Európa legfinomultabb s legromlottabb fajtája!

Ebéd után, mielőtt vissza Pestre, Régine énekel - többi között az „Este van már - ”-t is.

Haza Berchtold Miklóssal - a hírhedt „Mimi”-vel. Érdekes fiú, minden hibája dacára. Igen finom, tán túlságos finom arcél, halotthalavány arc, fekete szakáll és bajusz. Sima, igen civilizált modor. Furcsa vegyülete ez a fiú az erdélyinek és az angolnak (nagyanyja, Lady Strachan angol születésű, anyja, sz. Bánffy Elize erdélyi). Modora, mozdulatai, mozgása, sőt profiljának rajza is olyan, mint az angol upper ten thousand-é, amely alapjában különbözik attól az angoltól, amely típusát a szállodákban, vasúti kocsikban találjuk. Igen emlékeztet külsőségekben az én kedves Alastair Cary Elwes barátomra.

Míg az erdélyitől bizonyos szólásformái, ravaszsága, amely azonban nem finomult; a Berchtold egyéniségében a sznobizmus.

Mindent úgy akar tenni, mint ezt unokabátyja, Károlyi László, kinek tízszer akkora vagyona van, mint neki, teszi; szeret dicsekedni, szeret elegáns lenni, büszke négyeseire, kesztyű- és cipőire.

Énvelem most végtelenül kedves, majd felfal. - ? - Dédelget a kupéban, vigyáz, hogy jól üljek. Aztán nagyanyjáról, az öreg, Velencében élő Berchtold grófnéról beszél, kinek külö­nösségei Európa-szerte ismeretesek. Gyönyörű, óriási palotája van a Canale Grandén, amelyet egészen stílszerűen rendez be, sok százezer forint értéket képviselő műkincset halmozva benne össze. Egy időben úgy él az öregasszony, mint egy királynő, látogatásokat sohasem ad, csak fogad, maga csinálja palotájának honneurjeit - éjjel azonban virraszt, attól félve, hogy betörnek hozzá és kirabolják.

Csak reggel, midőn azt hiszi, a tolvajok már nem merik kifosztani, fekszik le - addig maga porolja bronzait, bútorait, képeit -

Ha elajándékoz fiainak valamit, másnap a hiányzó bútor vagy műkincs már pótolva, alig tudni, honnan és miképp.

Most már szenvedélye aláásta vagyonát, alig van valamije - de azért még mindig gyűjt és elad.

A Berchtold Richard intérieurjének régi darabjai is onnan jöttek ide. E nagyanyjától örökölte Mimi is a „dilettantizmus”-t, amely nála igen magas fokon áll. Csinosan fest, Velencében Panini tanítványa volt, Pesten Pálliké. Az arts décoratifhez úgy ért, mint minálunk csak igen kevesen. Minden megvan nála, hogy ember lehessen, csak egy hiányzik, az erély. Nem bír ellenállani. A legkönnyebben lehetne belőle egy más Berchtold Mimit formázni, aki éppen csak annyira lenne ő, mint a mai lump uraskodó könnyű posztó.

Furcsán nyilatkozik a házasságról, a morális érzék minden nyoma nélkül. Feleség: la fille pour - toujours[2] - szerinte.

Hazavisz kocsin, folytonos konfidencia. Miért? hisz alig ismerem - tanácsért, segítségért fordult hozzám? Ki tudja?

Sajnálom, értem, egyes tulajdonait megbocsájtom, ez az egész, amit érte ma tehetek.

A holnap! Az tőle függ. Nem tőlem.