1893. aug. 9.
Kedves Kom’asszonyom!
Hát bizony a képe még Nehrén van. De hát énnékem előérzetem volt, és elvittem a Svábhegyről a Medi által festett kitűnő vázlatát, s most a dolgozószobám falát díszíti. Lássa!
Különben azért a nehreit is visszakövetelem. Én októberben - ha megengedik, majd maguknál töltök 8-10 napot, mielőtt einschiffolnám magamat az Imperatorra, amely Bombay-be repít. A telet Indiában töltöm. Már bizonyos.
A nyáron igen mozgalmas voltam, megírtam az egész regényt (A pénz legendája), s elvégeztem egy másikat (címe „Fuimus”), amelyet két éve írok. Bródy Sándorral elhatároztuk közösen, hogy a novellát az „illatos” Herczeg Ferencnek engedjük át. Éspedig végleg. Bródy is megírt egy regényt. Ha nem köllöttünk, mint novellisták - tegyenek róla!
Nehrén pár igen szép napot töltöttem. De maguk nagyon hiányoztak a fenyves szapulásából, még Misi is velünk szapulta a fenyőfákat, s mindent, ami vele jár. A dolog annyira ment, hogy már brinzás ételeket sem mert főzetni. Az István és a Minka új dolgai nagy gyönyörűségemre voltak.
Nehréről Forgách Istvánhoz, a magyar pasához mentem, onnan pedig a Svábhegyre, megnézni a viola purákat. Ott történt aztán a nőrablás.
Ha Franzensbadban van egy kedves cousine-om, Bissingen-Justh Márta, szólítsa meg. Igen kedves, nőies asszony. Leánykorában tót madonnának hívták, s van is benne valami egy tót Szűz Máriából - meg egy primitív szentből. Én pár nap múlva egy ultrakatolikus Fbg. St-Germain vendéget kapok cte de Tocqueville-t, a nagy Tocqueville öccsét. Kit a „pousta” hozott idáig. No „valahogy csak lesz” még - vele is.
Kezeit csókolja hűséges „lord”-ja s szolgálója
Justh
