CZÓBEL MINKÁNAK
Mian Mir
1892. dec. 26.
Kedves Barátnőm,
Ha én azt elmondhatnám, mily nyugodtnak, mily megelégedettnek érzem én itt magamat! A tájkép, amely annyira hasonlít a mi vidékünkhöz, ezek a kedves, harmonikus angol katonatisztek, kik a tenyerükön hordoznak and last but not least, és én szeretem páratlan szívű barátom, ki egész házát, s egész szívét felajánlta nékem.
Milyen csudálatos ember ez a fiú. Ajkán folytonos finom mosoly, kissé fátyolozott szemein keresztül azonban belelátni a lelke mélyébe, s ott - minden csendes. Mintha a révpartra jutottam volna, úgy érzem magamat. Az az egy hónap olyan fárasztó, olyan csudálatosan déséquilibré volt. Midőn Triesztből elindultam (most már bevallom), oly rosszul éreztem magamat, s testileg-lelkileg annyira „lenn” voltam, hogy csak bámultam magamon, hogy hát mégis, mégis -
S lelkem másik része azonban vitt előre vakon. S azt hiszem, ez volt a jobbik felem, mert most úgy érzem, igazam volt, hogy eljöttem.
Valami van ennek az embernek az egyéniségében, ami nyugodttá tesz, visszaad önmagamnak, egyensúlyba hoz. Azt hiszem, az erejét érzem, s érzem azt, hogy mindent le lehet győzni, ha ez a fiú még mosolyogni bír.
Majd indiai jegyzeteimbe beleteszem az alakját, mint egyikét az angol „spirit” legjellegzetesebb nyilvánulatainak. Annak a szellemnek, mely William the Conquerort adta a történetnek. Manapság a saját lelkét legyőzni valakinek, ma a passzivitás és a végletek korszakában, több ez a conqueror hódításainál.
Már alig várom az estét, oly jó lesz önmagunkról beszélni.
Azonban ne higgye, hogy a napom nem méltó estémhez. Reggel 1/2 8-kor kelünk. Együtt első reggeli. Azután Dunsterville katonáihoz megy, azalatt én lassan felöltözöm, majd írok 10-1/211-ig, 11-kor elmegyek érte, vissza gyalog (4 angol mérföld), 1/212 angol reggeli Mess-ben. 2-ig olvasunk (most egy igen érdekes teozofikus könyvet), 2-1/23-ig Dunsterville rendeleteket ad házi tisztjeinek, 1/23-kor rendesen Lahoreba kocsin (a legcsudálatosabb város, rózsás kertek, pálmaligetek közepén). 5-kor tea a Punjáb klubban, 1/26-kor haza, a good trod light talk, 3/48 nagy gálába csapjuk magunkat, 1/49-kor ebéd a Royal Messben. A Mess szemben házunkkal szép kert közepén. Milyen különbség mégis a mi katonatisztjeink életmódja s az angol között. Ez a gyönyörű ház, mely maga egy klub, szépen dekorált ebédlő, nagy hálószoba, biliárdterem, társalgó termek, könyvtár, toalett szobák.
Előre mind full dress-be csapjuk magunkat. Ebéd után úgy 1/210-kor ide át, s ekkor aztán igen-igen szubjektív és szuggesztív órák.
Szinte a világ végén van itt az ember, a legvadabb vidékek határán. Castunia 3 óra, Tibet 6, Afganisztán 10, és mégis annyira otthon érzem magamat, és szinte még a távolságot sem érzem, mely az otthontól elválaszt. Hisz maga a házunk is olyan home like. [...]
A szalon igen nagy, s minden szoba lehet vagy hét öl magas. Hálószobám egész bútorzata új, cédrusfából - s az én számomra rendezte be - Dunsterville. Minden lehető komfort!A szalonban két óriási íróasztal, az egyik az enyém, a másikon D. dolgozik. A falakon afganisztán whistező ritkaságok, buddhista emberek, pár gyönyörű arany hímzés s perzsa fabútorok.
A ház körül pedig a pusztahi sivatag, mely csak olyan, mint a pusztánk - - elhiszi most már kedves barátnőm, ha azt mondom, hogy szinte úgy érzem, hazajöttem, pedig tudom, hogy ez a levél négy hétig lesz úton míg megkapja!
B. ú. é. k. - magának, szüleinek igaz barátja
Justh
Már alig várom a Mayá-t. Elolvassuk franciául D-lel, ki igen kíváncsi.
Kolovrathékat látta már?