Munkácsyéknál.

Munkácsy: grosse race.[1] Primitív ember, két-három századdal van elkésve, s ezért hatott itt annyira. Művei megleptek, mert a spanyolok korából valók anélkül, hogy azok modorát tökéletesen átvette volna. Van műveiben valami, ami egészen új, s ezért nem ebből a korszakból való, s ezzel hat.

Mint ember: jó, kedélyes férfi, semmi briliáns tulajdon. Érdekes hallgatás. Magyarul elfelejtett, s franciául nem tanult meg. Ez utóbbi lacune[2]-je meg fütyülése (magasan száll a daru stb.) teszi őt a legnagyobb hazafivá.

Liszt pár milliót adott hazájának, folytonosan segítette hazafiait, szellemével a magyar ember nívóját a lehető magasra tette a külföldön, s mindennél többet tett azáltal, hogy dacára társadalmi félszegségeinknek, évente Pesten töltött pár hónapot - s nem találták őt elég magyarnak arra, hogy hamvait hazaszállítsák.

Persze, nem tudott magyarul.

Mindehhez nem kell kommentár.

Madame de Munkácsy.

Pár év előtt egy recepció volt náluk, egyszerre csak Singer, vagy Smith vagy valami ilyenféle nevű urat jelentenek be. Madame de Munkácsy elébe szalad, megragadva kezét így kiált fel: „Tiens, vous êtes la vingtième personne qui arrive - et la première non titrée!”[3]

Azonkívül a grassouillette-ek[4] közül való, kik nem elég souple[5]-ok, sem nem elég gömbölyűek, s modorban nem elég disztingváltak arra, hogy elfelejtessék termetüket.

La femme tambour![6] Határozottan Munkácsy életében és művészetében az oly szükséges nagy­dobot képviseli.

Sem többet, sem kevesebbet ennél. Vagy tán a szerelmet is? Kötve hiszem.

Ott még Daubré (az akadémiából), ki el van ragadtatva, hogy emlékszem arra, hogy pár év előtt Pesten járt valamiféle tudományos küldetésben.

Lévén az institut azon 15 tagja közül egy, kikre senki sem emlékszik. N. B. nincs olyan francia, ki többet tudna az institut tagjai közül 25-nél felsorolni.

Náluk ctesse de Moltke (a dán követ neje), madame Blest Gana, Lőwenhaupt grófné, Marie Dumas, mlle de Némethy stb.

Tőlük a Cazalisokhoz.

Cazalisnál egy ismeretlen nevű költő, ki verseket mond. Rövid ideig maradok.

Aztán (Schärffenberg) grófnéhoz, Némethy Emmy nagyanyjához.

Tipikus osztrák old Lady, ki azonban halad a korral.

Ebéd után Thomas Adamsonhoz, kit Christ Mease ajánlott nékem. Festő, tán 29 éves. Sok naivitás, egyszerűség.

Nem oly érdekes, mint a másik két angol festőm.

Tea madame d’Orange-nál.

Genre: hogy is mondjam csak -

De kezdjük a „circonstance historique”[7]-on.

Madame d’Orange csinos, tüzes, igen-igen tüzes, harmincöt-negyvenéves asszony, ki mulatni akar bármi áron. Könnyű vér és - világnézlet.

Mondom, még mulatni akar s - egyedül áll a világon.

Nos tehát elle s’arrange et file directement vers son but.[8]

Intim barátnőül madame Brochot-t választja, ki tout à fait monde[9], s azért igen sokat mulatott, mikor még mulathatott. Donc de ce côté-là des pardons infinis. Un repoussoir, chaperon et - tout le reste.[10] Az Hôtel des Capucines-be megy lakni, ott megismerkedik egy rengeteg gazdag polgári családdal, madame Gailhard családjával, s azokat megtanítja a mondén szokásokra.

Íme oktatásának eredménye:

Madame Gailhard une femme bourgeoise, petits façons mièvres.[11] Gömbölyű fej, orr (orrán egy kis bibircs), gömbölyű kezek, karok - - - gömbölyű, de egészen keveset beszél - hála madame d’Orange gondviselésének.

Mll. Gailhard. Ennek megtanította mesternéje, hogyha valami grivois[12] dolgot mond, úgy rögtön utána mondja: oh mon Dieu mon Dieu, je dis des choses énormes.[13] Ilyen genre-ban játssza a naivat - pedig alapjában valóban az.

Tud zongorázni, szavalni Bayet-től, a Théâtre Français ma oly divatos színészétől tanult. Szóval une demoiselle accomplie.[14]

Különben: Fekete kócos haj, óriási, papagájszerű orr, ragyogó, villogó szemek - ha a dupla naivitás elkopik, dupla veszedelem.

Néha olyan pirosra pirul, mint lángveres ruhája.

Fivére. Egyszerű fiú, de nem látja, hogy övéi nevetségesek. Szépen csellózik és énekel.

Ezenkívül Desiré Cordier, az oly naiv kis költő. (Ez az, ki egyszer elmesélte ctesse Diane-nál en plein salon[15], hogy még - Marjolaine[16]!!). Ha még most is az - akkor örökre saecula saeculorum[17] az marad.

Itt még egy mama leányával - ez utóbbi hallgat, de - egy cseppet sem naivan. Meg egy katona­tiszt.

Tulajdonképpen az egész raout[18] azért adatott (titulus bibendi)[19], hogy én Bayet-vel meg­ismer­kedhessek.

Madame d’Orange halvány színekbe van öltözve, pompadour toalett, sok illúzió a kellő helyen.

Erős illat, bouche carminée.[20] Eleinte a konverzáció sehogy sem megy. Nem tudnak egymásnak és nekem mit mondani, végre vagy tíz percnyi erőltetett konverzáció után belép Bayet. A Français[21] beau[22]-ja. Delaunay, Worms és Coquelin szerepeiben játszik.

Finom, eszes profil, idegesen változó arckifejezés. Mozdulatai nyugodtak, igen gentlemanlike s férfias színész. Concert is going on[23]. Egymás után mindegyikünk valamit hoz a konyhára, szellemi piknik.

Bayet megkérdi, hogy mit szavaljon, persze én Leconte de Lisle-t szeretném tőle hallani. „Les elfes” című verset szavalja, aztán „Verandah”-t. Az előbbit sokkal egyszerűbben, mint ahogy Mounet Sullytől hallottam két év előtt Samuel Pozzinál.

Azután két komikus dolgot mond el.

Szavalat végeztével kérdezősködik, hogy tetszett nekem „La souris”, elmondom vélemé­nyemet. Ő is a darab legnagyobb hibájának azt tartja, hogy a helyzet kissé nevetséges, s hogy Max ostoba (pedig játszotta is már párszor a szerepet). Megkérdem, mit tart a Francillon Riverolles-járól. (Ő játszotta Français-ban.) Szintén azon a véleményen van, hogy a darab csakis úgy bevégzett, ha Riverolles végül beleszeret Francillonba.

Kérdezősködik Barzesth-ről, kit sokszor látott Párizsban, volt is párszor a Français próbáin.

Tea után ártatlan játékok, csókokkal garnírozva.

Szegény, szegény mlle Gailhard, félek, hogy dacára 4 millió hozományának, ha soká marad madame d’Orange atmoszférájában - nem megy férjhez.