Amint felkelek, Sarah-hoz: ki helyreállt, bár még láza van. Ők reggeliznek, én persze csak obligát két csésze kávémat költöm el, il faut le remonter, il est trop endormi,[1] mondja Sarah, s betölti a harmadik csésze kávét.

¹/₂ 2-kor megérkeznek Terka és Jean de Néthy, kikkel J. de N. óriási calèche-ében Louise Abbemához indulunk.

Már fele útjára érünk, midőn Sarah-nak eszébe jut valami, hogy otthon felejtett nem tudom mit, meg hogy telefoníroztatni kell az Odéonba.

Óriási kiabálás, J. de Néthy kocsisa, úgy látszik, süket, retournez, retournez,[2] üvöltöm vagy ötször. Az összes járókelők visszafordulnak, csak maga a kocsis nem.

Kiugrom az ajtón (nem az ablakon), s visszafordítom a nyomorultat.

Sarah majd meghal nevettében.

Vissza - s újra nekiindulunk a nagy útnak. Lakván Louise Abbema a város túlsó végén, a rue de Lafitte-ban.

Egy fél órai döcögés után, amely alatt Sarah kifiguráz engem és Terkát, hogy annyi argot-t (épatant, rigolo[3] etc., etc.). használunk, meg utánozza kiejtésünket, végre megérkezünk.

Ascension[4] - az atelier az ötödik emeleten, a szó szoros értelmében fel kell az istennőt vonszolnom, kétszer leül a lépcsőn, s kifejti, hogy nem megy tovább, nem bír - - - nem akar.

Végre felérünk. Madame Abbema, a piktorné anyja fogad, s keresztülvezet vagy öt vagy hat atelier genre-ben berendezett szobán, végre az atelier-be jutunk, hol maga a piktorné fogad.

Belépve az atelier-be, egy félig öltözetlen dáma ugrik fel - ki ült a festőnőnek. Une dame du monde, mais - mlle Gisaud, une femme, mint Louise.[5]

Nem értem Sarah-t, hogy csókolhatja meg - barátnéját.

Letelepedünk az atelier egyik sarkában felállított sátor alá.

Az atelier - istenem, mint az atelier-k rendesen. Tetején egy óriási japáni parapluie[6], sok japon dolog.

Szembe velünk Louise Abbema két készülő képe: az egyik Sarita arcképe. Érdekes színek, jól visszaadta a kis Sarah blonde-brune[7] arcszínét és acélkék szemeit. Bár Terka ugyane modell után készült pasztelljét jobban szeretem.

Másik portréja egy vadásznő, habit rouge, háromszegletű kalap, lovaglószoknya. Érdekesen válik ki ez angol piros alak a halvány elmosódott tavaszi erdő hátteréből, bár (amint ezt Sarah igen helyesen megjegyzi) a barrière[8], amelyre támaszkodik, rövid az alakhoz képest.

Ezután az idén nyáron a tengerparton festett dolgokat mutat. Egypár igen sikerült kis paysage, mindenütt az ő kedves halvány lilaszín és szürkés tónusaival, amelyek nem mindig igazak, de mindig chic-ek.

Sherry coal-t szervíroznak, igen rossz.

Mind Sarah, mind én rosszul leszünk e breuvage-től.

Louise Abbemától vissza Sarah-hoz, ki Axentovichnak ül.

Képe igen előrehaladt. Ez az első portré, amely Sarah-t jellemző félszíneivel, egész rafináltságával visszaadja. Csupa halvány fraise, halvány lilaszín tónus.

Ebben arca, kezei, ruhái, haja, - az egész pastell összefolyik, el van mosva, s e szubtilis át­tetsző köd: ez Sarah.

Míg pose-íroz, turnéjáról beszél, elhatározza, hogy jövő évvel Rómeót fogja játszani. Azt mondja, Rómeót csakis nő játszhatja, mert 18 éves - s ő pedig a passant-t teremtette meg.

Teázunk, Sarah fejébe veszi, hogy egy kanári madarat, amely megugrott a nagy volière-ből, meg kéne fogni.

Hajsza, időközben Maurice is megérkezik - veres frakkban, nagy csizmákkal, ahogy a hajtóvadászatról megjött - s így hajszolja ő is a madarat.

Persze mindhiába, a kis sárga horreur (ki nem állhatom a kanárikat, amint ezt Sarah-nak is naponta tízszer kifejtem) nagyot csipegve se moque de nous.[9] És továbbrepül.

Ebéd - a híres, az annyira rettegett ebéd Jablonowskánál. Én egy jó félórával előbb jövök, mint a többiek, és raisont beszélek neki.

Dicséneket zengedezek Maurice és Terkáról, kifejtem, mily elhagyatott a húsvét külön, mily meleg, mily napsugaras, mily boldog lesz, ha megint oldalán lesznek - a hercegné szerencsére lírikus hangulatban, szemei ragyognak, délután nála volt Haraucourt, s úgy látszik, elforgatta fejét, a szerelem kerül felül nagy corsetje alatt, a szerelem felébreszti a szeretetet - mélázva hallgatja, amit beszélek - s végre, alig várja gyermekeit.

Szóval: a hercegnő már nem unja magát, elolvasta Haraucourt verseit - s így az anyai gyűlölet helyére az anyai szeretet tolult.

C’est sublime![10]

A vendégek megérkeznek, mind együtt, csak Maurice-ék késnek. Én gombostűhegyen, éppen ma kell késniök. Milyen fatális.

De sebaj. A hercegné annyira ellágyult, hogy még azt is megbocsátja nekik, hogy egy fél órát késtek.

8-kor megjönnek. A haditervet megváltoztatjuk, amit Terkával kifőztünk. Én alig beszélek a hercegnővel, hogy így Maurice-szal (ki vele szemben ül) beszélhessen; ilyen hangulatban csak beszéljen vele, s minél többet. Á merveille[11] - zajlik le az ebéd.

Végén szeretettel néz egymásra anyós és vő. Kivált az anyós gyönyörködik vejében. Én visszafordulok a hercegnőhöz, s megkérdem németül, nem jobb-e így a dolog, mintha harc, háborúban lettek volna mindig.

Mi gyermek nélkül a ház? kérdem. S a hercegnő az asztal alatt melegen megszorítja kezemet.

Mázsás kő hull le szívemről.

Ebéd után az angol piktorok is megjönnek.

Maurice úgy beszél velem, mintha testvérem lenne, Terka dettó.

Maurice elmondja nekem jó Shakespeare-nek terveit, hogy állatfestő akar lenni, s néha-néha egy-egy toile-t festeni az Oriensről, amelyet olyan jól ismer.

De - minderről majd vasárnap esténként. Megígérteti velem, hogy a vasárnap estéket legalább ¹/₂ 12 után náluk töltöm Bunny és Elwes társaságában.

A többi urakkal igen hideg, du reste nem csoda, szörnyű majmok. Kivált kettő olyan comme deux chiens savants.[12] Klasszikus de Sautoir és Hardité.

Bár mind a kettő igen muzsikális, az előbbi zongorázik, Hardité énekel.

Sokáig együtt. Haza Bunny és Elwes-zel.