Reggeli után Hébert műtermébe, 55. blv. Rochechouart.

Hébert a prix de Rome akadémiájának igazgatója Rómában. Egyike a híres vaskalapos akadémikus, torkig teóriákba merült festőknek, s valóban csak Jean de Néthy kedvéért, ki megkért, kísérném el, megyek hozzá. Nagy, hideg atelier, majdnem semmi bibelot, egy nagy jegesmedve bőr, a műtermet körülfutó galéria, amelyen a modellek által levetett kosztümök csüggnek; egypár nagy szék és asztal s - Hébert képei.

Madame Hébert fogad, ki mellesleg mondva német születésű, Ukkermann bárónő, s a világ nyelve szerint Beust leánya.

Magas, szőke, telt - bár szikár benyomást tevő asszony. Fátyolozott szemek, határozott kifeje­zésű arc - s ugyanilyen genre de parler[1]. Az a típus, mint Madame Cazalis, savante et artiste, pas femme du tout, cassans[2] és hideg, a prix de Rome igazgatójának méltó élete párja.

Nemsokára maga a mester is lejő. Kicsiny, összeaszott, egy fejjel kisebb ember, mint felesége.

Ősz haj és szakáll. Kicsit sántít - bár azt hiszem (pour lui rendre justice)[3], nem mindig.

Mindenesetre furcsa kis alak, egy cseppet sem imposant. Nem tudom, hogy bír tanítványaival, „avec les brebis de l’Académie de Rome”.[4]

Megmutatja képeit. Egyetlenegy tulajdonát becsülöm (s erről beszélek is neki), hogy tárgya szerint változtatja festészeti modorát. Minden művésznek így kellene dolgoznia.

Bár ehhez jóformán csak tudomány kell, s ez persze az Académie de Rome igazgatójának a legnagyobb mértékben megvan. Különben nem volna az, ami.

Képei: egy erdei nimfa - halvány zöldes, barnás táj, ugyanoly tónusú nimfa. Nagy-nagy szemek, zöld babérkoszorú fején, egy roppant közönséges felfutó (az, ami nálunk a falusi jegyzők lugosait díszíti) fakad kezéből.

Sejtelmes - à la bonne manière bourgeoise.[5]

Vision de l’art à - l’Ohnet.[6]

Ebben a genre-ben még egy kis arckép szintén nagy (borjú) szemek, elemi színvegyülék, kitűnő rajz.

Egy nagy női arckép. A fej érdekes, bár Hébert azt mondja, mert nem szép, nem szerette festeni.

Povero uomolo![7]

Rémítő színeket használ, szalmasárga s téglaveres legyező a kezében, fűzöld háttér - C’est à hurler de rage.[8]

Még egy generális feje, ez még tán a legtöbbet ér, miután még nincs kész, így az à la Hébert kandírozás hiányzik róla. Ce n’est pas encore léché.[9]

Tőle Sarah-hoz, ki változatosság kedvéért beteg. A legkisebb névralgiával mindjárt betegnek mondja magát.

Disputálunk Hébert-t illetőleg, neki tetszenek képei. Nem értem - felháborodva elmegyek, anélkül hogy arról beszéltem volna, amiért mentem: a tegnapi ebédről.

Mindkettőnkre jellemző, hogy erre elfelejtettünk.

Bunny atelier-jébe, elbúcsúzni képétől, amely ma este megy a Palais d’industrie-be.

Spleenje van a piktornak - kedvetlenül illesztget gombokat fehér mellényébe, nem értem, mi baja. Mais voyons - qu’est-ce qu’il a?

„Vous sortez ce soir.”

„Oui - mondja síró hangon - je vais avec mad. de Tropbriand et mad. de Béthune au théâtre.”

„Bon -” et j’ai pouffé de rire.[10]

Megértettem lelkiállapotját.

Tőle abba az atelier-be, hol délutánonkint Cary Elwes szokott dolgozni egypár társával.

Óriási terem, öt vagy hat rapin, kik tábori székeken ülnek rajzolva vagy festve, a műterem közepén egy női „akadémia”.

Határozottan Elwes egy jó fejjel a többi felett van. Egyetlenegy, ki megközelíti, Graham, Karagyorgyevich Bogidár barátja, bár ennek húsa sokkal keményebb s színei nehezebbek, mint Shakespeare-é.

Elwest elviszem magammal haza, átöltözik. Megnézzük képét, nappali világításnál, még jobban tetszik. Persze, neki nem tetszik, kifejtem neki, hogy nagy baj volna, ha meg lenne képével elégedve.

Nálam ebédel. Ebéd után ctesse de Schärffenberghez teára.

Jean de Néthyvel főleg Huysmans À rebours-járól beszélünk, ki azt állítja, a charge-okat levonva Des-Esseintes ugyanabból az anyagból van gyúrva, mint én!!!!