Reggeli után kommissiók a boulevard-okon, Jean Berge-nél, ki még azonban nem jött meg Bordeaux-ból, Lemaire-nél, ki azt mondta, hogy az „Extases” elkésett (óh, a kiadók mindenütt egyformák), s csak e hó végén vagy a jövő hó elején jelenik meg.

Hoyos grófnénál, ki szemrehányásokkal illet, hogy már több mint három hete, hogy nem voltam nála, meghí szombatra ebédre.

Nála Löwenthal báróné: festett, veres haj, hatvanhárom év ráncai púderrel fedve („Éva” 225 lap), kicsiny, szúrós, valaha kék szemek. Örök mosoly azokkal szemben, kikre szüksége van. La finesse d’une polonaise doublé de la sagacité d’une juive.[1] Semmis férje oldalán, hála viszonyainak, elsőrangú helyet tudott magának a párizsi társaságban biztosítani, és leányait Duc Decazes-hoz és marquis de Beauvois-hoz adta, kik comte de Paris környezetében elsőrangú szerepet játszanak.

A nagykövetség mindenese most is, a gyerekekért jött, kiket sétálni akar vinni. Férje, le général másol a követségbe, így akar felesége státustitkokat kitudni, azonban túljártak az eszén, mert mindig csak ártalmatlan és érdektelen irományokat juttatnak kezéhez.

Itt még princesse de Murat sz. Rivoli hercegné. Une petite femme toute gazouilleuse,[2] kin kiüt nagyanyja (Heine Furtado) vére.

Egész idő alatt bagatellekről van szó, igen unalmas konverzáció. Határozottan, napról napra jobban unom a monde-ot.

Ebéd madame Vacarescunál, semmi sem olyan mulatságos, mintha a fáták a bukaresti és pesti világot egy kalap alá veszik - s tetszelegnek maguknak azzal, hogy valóságos tizenhárom próbás királynéjuk van.

10-kor Baronne Kamel de St. Martinhez - Soirée assommante.[3] A Lambrechtek, marquise de Boisgelins és leánya, ctesse de Bélizal, Marie de Bélizal, comte de Sèvres, baronne de Koenneritz etc., etc.

Álmos háziasszony, álmos bútorok, elalvó lámpák, álmos zene (Waldteuffel) - -

L’ennui me ronge.[4]