V. r. u. Louvre-ba a primitíveket tanulmányozom jó másfél óráig, 7-kor Bunnyvel az akvarellisták kiállítására.
Legérdekesebbek a Besnard-ok. Oly ereje van az ecsetkezelésben, mint egy vízfestőnek sem. És fantáziája! Mily bámulatos az a női feje, amely halványkékes misztikus világításnál csillagokat fúj el a kezéből, úgy mint „más” halandók a szappanbuborékokat szokták - - - aztán merengő női arcképe, olyanféle fej, mint ahogy én Kálmán Elzát képzeltem el. És más bámulatosabbnál bámulatosabb és fantasztikusabbnál fantasztikusabb képei -
Azonban a kivételes egyéniségű nagy festőt csakis a kiválasztottak értik, és úgy látszik, a kiválasztottak még itt is ritkák; leülünk Bunnyvel (ki egészen el van ragadtatva tőle) a képekkel szemben egy kanapéra, egymás után vonul előttünk a nagy tömeg, s egy órai megfigyelés után, de nem találtunk egyetlen embert sem, ki komolyan vette volna őt, a legtöbben gúnyolódva mentek el képei előtt -
Végre olyan végtelen düh fogott el mindkettőnket, hogy nem tehettünk egyebet, mint Madeleine Lemaire limonádé ízű képei elé menni, s jó hangosan (kétségbeejtve a körülálló nyárspolgárokat) kifiguráztuk a goût bourgeois akvarellistájának à la portée de tout le monde[1] készült, kinyalt semmiségeit.
Vraiement la bêtise de la masse humaine est infinie, la seule chose qui est infinie, peut-être!
C’est à hurler de rage.[2]
És persze mindezek egypár év múlva, midőn már hozzájuk is eljutott az, hogy Besnard nagy festő, se pâmeront devant ses toiles.[3]
Este Jean de Néthynél, aztán pedig a Grand Caféban, Jean Berge-zsel cigányokat (a kis Palit) hallgatjuk.
[1] a polgári ízlés... mindenki számára hozzáférhető
[2] A tömeg ostobasága valóban végtelen, talán ez az egyetlen végtelen dolog!
Az ember üvölteni szeretne a dühtől.
[3] Ájuldozni fognak a gyönyörűségtől a vásznai előtt.
