Reggel szegény Mednyánszky László jő hozzám, kinek nagyanyja pár nap előtt meghalt. Igen megviselte e reá nézve valóban nagy csapás. Halvány szemei beestek, s végtelen szomorú kifejezésök van.
Azt mondja, most már családja szétesett, hogy az öregasszony halott, megszűnt köztük az összekötő kapocs - - Ezt mondta, de azt érzettem szavaiból, hogy most már egészen egyedül érzi magát a világon!
Önkénytelenül vigasztalni igyekszem: De hát nővéredet, sógorodat szereted.
„Oui mais ceux-là se suffisent[1] - ”
Mondja halkan, lekonyult fejjel - s ebben igaza van.
Pedig milyen magány ez! Milyen űrrel van ez az ember szemben! Pedig egy egész világot elárasztó érzéssel van tele a szíve.
Egyike azoknak, kik valóban rá vannak a művészetre szorulva!
Villásreggelin Sarolta és Anna néni nálunk.
Anna a legnagyobb csendet egyszerre ezzel a frázissal töri meg: „Jaj az a Régine - az egész éjjel üldözött, róla álmodtam”.
Ez aztán a homogenitás elve mellett beszél, de úgy, mint semmi!
Este ismét a két családdal a Nemzeti Színházban, egy rémségesen édeskés darabot, az „Abbé Constantin”-t adták, véghetetlenül édeskésen.
A nemzeti színházi előadások határozottan romlanak, majd mind túloztak, és a közönség mindig akkor tapsolt, amidőn pisszegnie kellett volna. Ez egy bizonyos fokig a Paulay Ede hatása, ki csak a „hátgerinc” nélküli előadásokat szereti.
Színház után teára Batthyányékhoz, Latinovich Régine elkezd velem és Batthyány Istvánnal disputálni - a dzsentrit illetőleg, amellyel azonosítja magát. Haragszik, hogy kifejtjük, hogy a szociális atmoszféra a kiállhatatlan, amely körülveszi. Engem megtámad, hogy „fújok”! Ezt nem foghatja rám senki sem - arról azonban nem tehetek, hogy ez az egyetlen társadalmi kör, amelyet Magyarországon ki nem állhatok. Evés, ivás - - - kártya, szóval: kizárólagos állati élet, pár külsőség adaptírozásával, amelyet az első társaság után majmoltak.
Semmi műveltség és így - majd semmi jövő.
A legeslegutolsó zsidó íróval, zsurnalisztával, kinek van műveltsége, jobban szeretek lenni, mint egy „dunaközi” földesúrral, kire nézve a világ agarászat, ivás és - váltó.
Ezen Régine úgy megharagszik, hogy sírva felmegy a beteg Margithoz.
Mintha őróla mondtam volna! Különös asszony, de alapjában kitűnő teremtés.
Tea után még soká Istvánnál.
[1] Igen, de ők jól megvannak magukban.