1889. április 10., szerda

 2013.04.10. 12:00

Reggel szegény Mednyánszky László jő hozzám, kinek nagyanyja pár nap előtt meghalt. Igen megviselte e reá nézve valóban nagy csapás. Halvány szemei beestek, s végtelen szomorú kifejezésök van.

Mednyánszky.jpg

Azt mondja, most már családja szétesett, hogy az öregasszony halott, megszűnt köztük az összekötő kapocs - - Ezt mondta, de azt érzettem szavaiból, hogy most már egészen egyedül érzi magát a világon!

Önkénytelenül vigasztalni igyekszem: De hát nővéredet, sógorodat szereted.

„Oui mais ceux-là se suffisent[1] - ”

Mondja halkan, lekonyult fejjel - s ebben igaza van.

Pedig milyen magány ez! Milyen űrrel van ez az ember szemben! Pedig egy egész világot elárasztó érzéssel van tele a szíve.

Egyike azoknak, kik valóban rá vannak a művészetre szorulva!

Villásreggelin Sarolta és Anna néni nálunk.

Anna a legnagyobb csendet egyszerre ezzel a frázissal töri meg: „Jaj az a Régine - az egész éjjel üldözött, róla álmodtam”.

Ez aztán a homogenitás elve mellett beszél, de úgy, mint semmi!

Este ismét a két családdal a Nemzeti Színházban, egy rémségesen édeskés darabot, az „Abbé Constantin”-t adták, véghetetlenül édeskésen.

constantina bbe.jpg

A nemzeti színházi előadások határozottan romlanak, majd mind túloztak, és a közönség mindig akkor tapsolt, amidőn pisszegnie kellett volna. Ez egy bizonyos fokig a Paulay Ede hatása, ki csak a „hátgerinc” nélküli előadásokat szereti.

Színház után teára Batthyányékhoz, Latinovich Régine elkezd velem és Batthyány Istvánnal disputálni - a dzsentrit illetőleg, amellyel azonosítja magát. Haragszik, hogy kifejtjük, hogy a szociális atmoszféra a kiállhatatlan, amely körülveszi. Engem megtámad, hogy „fújok”! Ezt nem foghatja rám senki sem - arról azonban nem tehetek, hogy ez az egyetlen társadalmi kör, amelyet Magyarországon ki nem állhatok. Evés, ivás - - - kártya, szóval: kizárólagos állati élet, pár külsőség adaptírozásával, amelyet az első társaság után majmoltak.

Semmi műveltség és így - majd semmi jövő.

A legeslegutolsó zsidó íróval, zsurnalisztával, kinek van műveltsége, jobban szeretek lenni, mint egy „dunaközi” földesúrral, kire nézve a világ agarászat, ivás és - váltó.

Ezen Régine úgy megharagszik, hogy sírva felmegy a beteg Margithoz.

Mintha őróla mondtam volna! Különös asszony, de alapjában kitűnő teremtés.

Tea után még soká Istvánnál.



[1] Igen, de ők jól megvannak magukban.

Címkék: mednyánszky lászló magyarországi napló batthyány istván latinovich régine paulay ede

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr225019725

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása