V. r. u. ctesse De Thurynél, unalmas és banális, mint a petit Fbg. St. Germain mindig és minde­nütt.

4-kor Taine-hez.

Nála mr. Sloan, az amerikai író, kit egyszer Hamletben találtam. Az amerikai irodalomról van szó, Taine a regényírók között Hawthorne-t szereti legjobban. Ki egypár igen jellemzetes alakot tudott lábra állítani, s aki a legamerikaibb mind között.

A többiek mint Crawford és James, folyton az internacionális életet festik, amelyet azonban nem ismernek jól, meg a külföldön élő amerikaiakat, akiket megint mi ismerünk jobban, és így kevésbé érdekelnek.

Beszélünk a regényről általában. Taine azt mondja, a regényírónak legtöbb baja van minden író között kortársaival, miután a regény mindig egy bizonyos fokig kritikája korának - s így egy hűségesen és mersszel írt regény nem sok barátot szerez.

Egy regényírónak így tulajdonképpen mindig az utána következő generációra kell számítania.

Hawthorne különben szerinte Balzac tanítványa, csakhogy a tömeget kevésbé tudja mozgatni, mint mestere. A staffage alakok rendesen nagyon is halványak, a gond majd mindig éppen csak egy alakra van fordítva.

A modern francia regényírók közül Daudet-t és Maupassant-t szereti a legjobban. Kivált az utóbbit, ki mint Flaubert egyetlen tanítványa, a legközelebb áll a Taine szelleméhez.

Legjobban Bel ami-t szereti művei között, már annál is inkább, mert ebben mert a legtöbbet.

A zsurnalisztika förtelmeit még soha senki sem merte így megrajzolni, s a hős típusa egy egész korszakot jellemez, csakúgy, mint Rastignac jellemzett.

Átadom Taine-nek Berge  új könyvét, átlapozza, megkérdi a „maîtresse pièce”-eket.¹

Mlle Taine (e titkos dekadens) átad egy kötetet, amely tökéletesen elragadta, Giraud, e belga dekadens költő könyve.

Előbb azonban megesküdtet, hogy visszahozom a könyvet.

Taine nevetve meginti leányát, hogy korrumpálni akarja ízlésemet - e percben valaki belép. Középtermetű, éles vonású ősz ember, bajusz, körszakáll, igen nervózus mozdulatok, igen timide - és félénkségében többet mozog és többet beszél, mint kellene.

A Taine család igen hidegen fogadja, még soha madame Taine-t ilyen fagyosnak nem láttam.

Egy negyedórai pénible² konverzáció után, amelyben főleg Berge könyvéről volt szó, kimegy, ügyetlenül lép madame Taine elé, ügyetlen bókkal vesz búcsút tőle, s félénken kijelenti, hogy bátorkodni fog feleségét bemutatni néki - - -

Semmi felelet. Még nagyobb zavar, alighogy kitalál a szalon ajtaján.

Én meg nem foghatom, ki lehet - - - Egy percnyi csend. Végre becsapódik az előszoba ajtaja.

„C’était André Theuriet” - mondja hozzám fordulva mlle Taine.

Úgy látszik, egyrészt azért voltak vele ily hidegek, mert az Akadémiába kívánkozik s „eget kér”, másrészt meg mert feleségét (ki úgy látszik, nem szalonképes) akarja erővel bemutatni.

Elmenve a legnagyobb szörnyülködésben hagyom a Taine famíliát - nem tudják, miként viselkedjenek Theuriet-vel szemben.

Bunnyvel és Cary Elwes-zel ebédelek.  Az ebéd en hâte,³ mert utána tea van náluk.

Feketekávé az atelier-ben, a leereszkedő félhomályban terveket faragunk.

A jövő évről beszélünk, mindhárman a jövő tavaszt Florence-ben szeretnénk tölteni, ők a primitívek, a Botticellik, Andrea del Sartokért, én az angol és amerikai írókért, kik ott laknak (így Mary Robinson, Vernon Lee, Henri James, Ouida stb.).

Szépen elálmodjuk a tavaszt, együtt fogunk lakni - - -

Álmok, álmok!

9 után a párizsi angol festőkolónia java berukkol, mind félig rapin, félig utazó bedekkeres kosztümben.

________________________________