1894. április 28.

 2013.04.28. 10:00

CZÓBEL MINKÁNAK

Budapest
1894. ápr. 28.

Kedves Barátnőm, bizony a vízkúra nem jól sikerült. Abba kellett hagynunk, már azért is, mert Hammersberg sehogy sem akarta, hogy mellette homeopata orvosságokat használjunk. Ez pedig kissé túl sok követelés, mert arról, hogy pár homeopata szer jót tett, s segített nékem, azt tudom, meg hogy a pakolás segít! Ennek eddig inkább az ellenkezőjéről vagyok, mármint az én esetemben bizonyos. Azt hiszem, ez a kúra kitűnő heveny akut bajoknál, de olyanoknál, mint az enyém, amelynek lényegét nem tudja, mint ahogy a többi orvos nem tudja, kissé tisztázatlan. Ami megmutatta magát abban is, hogy a haspakolás egyik nap 40°, másik nap 39° lázt és vérhányásokat idézett elő. Egy nap majdnem tökéletesen eszmélet nélkül voltam, Kulkovszky csak ma vallja be, hogy aznap 40° volt a láz. Másnap jó Hammersberg meglátja a homeopata orvosságokat, meglehetősen brutálisan rátámad mamára (én olyan gyenge voltam, hogy biz még akkor is csak alig eszméltem), s aztán veszi kalapját, s elmegy. Engem meg otthagy a priznicekkel, otthagy a testemen, anélkül, hogy legalább tanácsokat adna, miként kell lassan abbahagyni a dolgot. Kérem, csak mondja meg Puffinak és Misinek, másban mindenben tisztelem, bámulom intézetét, de ez iránt a kiparfümírozott gigerli vízidoktorért sem mint beteg, sem mint egészséges ember nem tudok rajongani.

Aztán a traitement, amit előír. Minden félórában fürdő, félfürdő, ülőfürdő, légfürdő stb. Hisz engem, az én idegeim egy hónap alatt tönkretenné. Ilyet elvisel az ember egy hétig egy nagy betegség alatt, de folyton! Mit gondol ez a jó ember. Hónapokon át így élni, ennek következtében alig járhatni, alig lehetni kinn a szobából.

Engem ezek a bepakolások a legmagasabb fokig nervózusokká tettek.

S az a furcsa benne, hogy Csákyné, ki ideküldte, az titokban szintén homeopata a vízkúra mellett. Hisz ugyanaz a háziorvosa van, mint nekünk, Kulkovszky! Nos, ez az experimentum megvolt. Tanulság: sohasem kell asszonyt, se lovat, se doktort ajánlani senkinek, nehogy - balul üssön ki.

Csákynénak meg fogom szépen köszönni, de én nem fogok neki sem gyógymódot, sem orvost ajánlani, pedig Isten a megmondhatója, hogy ismerek egynéhányt. Ma valamivel jobban vagyok. De éjjel még 39° lázam volt, ez tán sebláz most már.

Hallom, hogy sok szép új verse van. Mikor hallom? Jönnek Szenttornyára, tán a grófnéval és nővérével?

Isten áldja, igaz barátja

Justh

Pardon, hogy ilyen rongyra írok, de nincs más! Mama nincs itthon, nincs kitől kérjek papírt.

Címkék: levél Czóbel Minka

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr205228753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása