Reggeli után Aicard-hoz, kit kikelve találok önmagából, a tegnapi ebédkonverzációt nem tudja felejteni. Én bámulatomat fejezem efelett ki - vigasztalom azzal, hogy az ilyenféle „jóakaratú megemlékezéseknek” mindnyájan ki vagyunk téve.

S ami a legnevetségesebb, ez azzal jár - amiért küzdünk, azzal a hat levél babérral, amely nem födi be még kihullott hajunk helyét sem akkor, midőn fürtjeinket az élet harcában már elvesztettük.

Örülhet az, ki hírnévre tett szert, ha publikuma nem gyanúsítja azzal, hogy meggyilkolta édesapját orozva!

S aki a legmagasabbra jutott a hírnév létráján, azt hányják be bámulói a legtöbb sárral.

S ezért küzdünk - mi, az élet komédiájának tragikus Don Quijote-jai.

A Vacarescukhoz. Helena dühös, mert Aicard folyton a jelenlevő ctesse Diane-nal beszél, rosszat mond róla s közönségesen, úgy mint a disznóhajcsárok unokájához illik.

Madame Jamesonhoz, nála ctesse Madeleine de Fitz-James, meghí keddi matinée-jára.

Este ctesse Schärffenberg-nél tea, ott ctesse de Chambrun, Elwes és Bunny. 8-12-ig Balogh Poldi (a Rácz Pali másodprímásának) bandája játszik.

Táncolunk - én még ctesse de Chambrunnel is csárdásozok.