1889. május 22., szerda

 2013.05.22. 12:00

Érsekújvárra Simi országoshírű, „gyors négyesén” - repülünk - s velünk a világ!

Érsekújvárott ebéd, majd - kupéba, fel Bécsbe.

Velünk Bogdán, az ügyvéd, és Hamar, a titkár.

Bogdán. Középtermetű ember, alacsony homlok, egyenes orr, gömbölyű áll. Favoris-k, bajusz. Szerb eredetű, bár amellett igen rokonszenves. Művelt, minden iránt érdeklődő individuum.

Hamarról is itt pár szó. Magas szál fiú, széles arc, hatalmas kezek és lábak. Nagy, nemegy­szer bámuló kifejezésű szemek. Határozott, energikus, kétszer kettő-ember.

Nyers, bizonyos fokig az az ember, ki Siminek az élet pozitív harcában nagy segítségére lehetett volna, ha - egyéniségeik összefértek volna. Azonban Hamar igen gunyoros, Simi meg félénk. Eleinte elnyomta külsőleg, s ez így tartott soká - végre fellázadt. Simi jóságában azt a hibát követte el vele szemben, hogy az intim jellegű dolgokba is belé hagyta szólni (mi annak a természetes következménye volt, hogy mindjárt kezdetben nem tartotta zehn Schritt von Leib),[1] amelyeket pedig az egész más külső körülményekben felnevelt Hamar sohasem tudva megérteni, folyton tanácsokat osztogatott. Ezeket Simi nem követte mindig - a helyzet elmérgesedett.

S így a külső dolgokban tökéletesen megbízható Hamar - eljátszotta tanácsainak hatályát azáltal, hogy az intim dolgokba is beleszólott, amelyekhez pedig éppoly kevés köze volt, mint amily kevéssé értett.

Így aztán Hamar elmegy. Pedig lényegre nézve ilyenféle embernek kellene mellette lennie, ki erőt lehelne belé, energiát kölcsönözne neki a nagy momentumokban.

Utunk? alszom -

Pozsonytól Bécsig kaland egy német színésznővel. A szomszédos szakaszból hozatik át.

Az orient-expresszi nagy kokottok bécs-pozsonyi utánzata.

Des petites maîtresses dans la débauche![2]

Végre Bécs. Nékem a legkiállhatatlanabb nagyváros.

Wien_19001.jpg

De kimagyarázom magamat. Így látom a Kaiserstadtot - illetőleg a fajtát, amelynek „koronája”.

Két jellemző jegye van az osztráknak, 1. hogy bastard,[3] s így sem faji jellege, sem hazája nincs, 2. hogy öreg, elaggott faj, már életre képtelen.

Ez a két jegy a bécsi minden osztályára áll.

Bár a „weaner” két igen különböző típusra esik szét - amely között sok század kultúrája, finomulása, küzdelme áll.

Az egyik az osztrák arisztokrácia - amelynek fő jellemvonása az, hogy - semmilyen.

Sem nem örül az életnek, sem nem unja, sem nem boldog, sem nem boldogtalan, sem hideg, sem meleg. Semmiféle szuperlatívuszra nincs erő, anyag benne. Csak - a gőg és az ostobaság szuperlatívuszára.

Halvány, túlfinomult, telivér race, igazában a szó szoros értelmében életre képtelen. Ez a faj már túllépte azt a határt, amely mint finomulás érdekes, már életképtelen, üres, agyalágyult alakokat hoz létre.

Une race absolument nulle.[4]

Világnézetök: a világ kétféle fajtájú emberből áll: az egyikhez az „unmittelbar”[5]-ok s az azokhoz közelálló családok tartoznak - a másikhoz a többi. Ez utóbbiak azonban nem emberek. Ezek iránt emberies érzelmet táplálni nem is lehet. Sem szeretni, sem gyűlölni, sem szánni nem lehet - mert hiszen nem a keresztnevén szólítja őket az ember.

Az élet „színpadán” a következő kellékek érnek valamit (szerintök):

1. Az ősök száma (szükséges az udvarhoz - amelyhez járni szükséges).

2. „Incognito” unnumeriert[6] fiáker. Ez a „pénzességre” mutat.

E kaszt mögött és alatt a „weanerek”[7], „die frommen biederek”,[8] „immer lustig, fesch und munter”[9] bécsiek.

Ezek világnézlete az állati élet gyönyörét hirdeti hangosan: enni, inni, aludni, dalolva, vígan szeretni. Juché! Hájas, fényes bőrű, piciny, kék, nevető szemű, gömbölyű termetű, eleven, dalos, lármás, életvidor alak, amely hasra fekve bámulja a felette pöffeszkedő másikat: az urat!

Ostoba röhögés tölti be Bécs atmoszféráját, amelybe sörszag vegyül, s amelyet régi, egy kaptafára ütött kuplék kísérnek -

A bécsi egyetlen pozitív mai foglalkozása: a pénzszerzés.

Az osztrák a század elején jutott el a művészi finomultság tetőpontjára - akkor vetette hatalmas gyümölcsét: zenéjét. E ponttól fogva már süllyed, süllyed -

Ez időre estek híres zeneszerzői (Haydn, Mozart, Beethoven stb.), ezeket adták az alsóbb osztályok, a felsőbbek azon asszonyokat, kik e csillagok udvarát képezték - meg Metternichet, a diplomácia legnagyobb művészét, azt az alakot, amely legegészebben fejezte ki a mai bécsi arisztokrácia őseit.

Ma már lenn és fenn a legutolsó státusra jutottak.

Ezt érezni, de mindenből. S ezért hiába építenek óriási középületeket, azért csak halott lesz e város, amelybe igaz életet nem tehet sem szív, sem ész, amelynek lelke halott. Ennek a városnak már csak a teste él.

Pályáján végigfutott. Nyugodjék békében. Volt, nincs.

Reánk, művészekre, érdektelen még az is, amit a művészek emeltek itt, mert már mindez nem életet fejez ki. Nincs mindez összefüggésben a nemzettest életével.

Nagy sírkövei egy halott nemzetnek!

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Este az Operába.

becs-opera.jpg

Verdi Otellóját adják. Winkelman és Lola Beck a főszerepekben. Előbbi meleg, mély érzésű ember, kiénekelt hang. A másik: elragadó hanganyag, s amellett fagyos - de fagyos! amilyennek nem szabad művésznek lennie.

Az opera? erősen Wagner hatása alatt, gyengébb, mint Aida. Első felvonás fináléja, Jago egy részlete, s az utolsó felvonás elragadók.

Utána sajnos! a hírhedt és par excellence bécsi Ronacher établissement-ba.

Ott B. G.-t találjuk, kit azonban Istók úgyse, nem kerestünk.

Annak az erdélyinek típusa, ki Bécsbe jár - olyanformán, mint a vakondok a napra sütkérezni.

Foglalkozása: semmi.

Büszke arra, hogy a Ronacher étlapját betéve tudja, hogy minden este itt található, hogy minden kuplét könyv nélkül tud, hogy néhanapján (ha adni kell az urat) állandó fiákert tart.

Adja a bécsit, annak azonban (és természetesen!) csakis a legegyszerűbb tulajdonait igyekez­vén elsajátítani.

Hamisítatlan erdélyi. Race-a csak bizonyos formában jelentkező energia kifejtésében nyilvá­nul. Finomult nem lehet, mert hiszen az ősrégi faj, amelyből származik, vagyonos igazában sohasem volt.

Nehézkes gondolkodás, de furfang. Ravasz, de - durván.

Semmit sem tud, de azért szeret erről-arról beszélni - a lehető leg - hogy is mondjam csak?

Azt hiszi, más sem ért ahhoz, amihez ő nem konyít.

Brutális, de ha valaki durvább nála, behúzza a farkát. Világoskék mellényt hord, mint a bécsi fiákeresek, s tán - erre a legbüszkébb.

Ronacherben ugyanazok a kuplék, ugyanúgy előadva, mint ahogy ezt kilenc év előtt minden este hallottam.

Úgy látszik, a világ ebből a szempontból megállott.



[1] a tíz lépés távolságot

[2] A kicsapongás kis mesternői!

[3] keverék faj

[4] Teljesen értéktelen fajta.

[5] közvetlen (rokonok)

[6] számnélküli

[7] bécsiek

[8] jámbor és derék

[9] mindig vidám, csinos és friss

Címkék: bécs magyarországi napló révay simon

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr775048052

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása