1889. május 24., péntek

 2013.05.24. 12:00

Ürményi Miksánál, egyik legrégibb barátom, Ürményi Józsi atyjánál.

ürményi miksa.jpg

Az ókonzervatív Magyarország egy utolsó mohikánusa. Nagyot, sokat ígért, jövője elé mindenki várakozással tekintett, ott nevezték Apponyi és Sennyei mellett és - tönkrement.

Cherchez la femme.[1] Tönkrement anyagilag, erkölcsileg. Boldogtalanná tette angyali jóságú nejét, sz. Festetich Betty grófnőt, magával rántotta a legnagyobb nélkülözések szélére.

Pedig jó ember volt, csak szeretett, s nem bírt a szívével.

A sors visszafizette aztán neki azt, amit a családja ellen vétett. Neje, leánya egymás után elhaltak, fia, Józsi tavaly szinte a sír szélén.

Az utóbbi meg lett mentve. Érdekes profiljából pedig még ma is szuperioris ész, éles szellem beszél. Magas, domború homloka csakoly nyílt, csakolyan gondolatterhes, mint azelőtt, szép szemeiből csakoly belátásos jóság beszél, finom ajkai csakoly gúnyosan mosolyognak, mint azelőtt, midőn még többet gúnyolhatott, mert nem szánta senki.

Éles profilja, kicsiny, de szép orra, folytonos monoklija, hogy emlékszem még, midőn a Nemzeti Színház második páholyának világoskék alapján kiemelkedett - midőn tekintetére a színpad reagált. S az akkor még valóban „isteni” Laura elragadóan mosolygott reá. Ez a mosoly ölte meg Urvárynét is, s ez a mosoly tette őt Urvárynévá.

Erről a mosolyról szegény Józsi nékem sokat beszélt, abban az időben, midőn a kieli öböl partján együtt grübliztünk, midőn Faustból citálva - megvetette az életet, s keserűen gondolt arra, hogy tán nem is élhetné az életet.

Neki köszönhetem azt, hogy ma - ilyen vagyok. Köszönhetem-e? Igen, hálás vagyok ezért, megvetette alapját az egyéniségemnek. Ő hatott rám barátaim közül Batthyányi Gézával leginkább.

Az egyiknek (Józsinak) a gondolatok világát, a másiknak a látható világot köszönöm.

Kiugrasztották önmagamból énemet.

Józsi ma Kairóban van a követségnél, nyáron eljő hozzám, négy éve, hogy nem láttam - - -

Este elutazunk. Igaz, előbb Praterfahrt - itt robognak el mellettem a tarka toalettű fesch weanerinek, egymást bámulja mindez „élni szerető”. Nem is látják meg, hogy az utca két oldalán a természet egész bűbáját kifejti.

Minek nekik ez? Mit tennének a csendben? Mit mondana nekik az, amit nem hallanak, s nem láthatnak meg.

A kocsik csak robognak előre - sportsman, weaner urak, főherceg, fiákeres, öreg hercegnék tarka gomolyagban.

Rengeteg sok kocsi és mégis mennyivel a párizsi Bois - az allé des Acacias alatt. Semmi művészi a képben, hideg és érdektelen - menjünk.

Este, hála Istennek el. Bécsben tán sohasem állok meg többet. Nem bírom el e város durva bestialitását, lesújt röhögése, lesújt a sör és penész híg keveréke, amely minden művéből, legyen az ember vagy emberi termék, kiárad. Koporsót e városnak minél előbb, mert haldok­lása utálatos.

Hajnalban Érsekújváron - hideg reggel. Pacsirtaszó, pitymallik -

Lefekszem hazaérve Tajnára, nyitott ablaknál. Hallom a madárdalt kívülről, érzem a csendet a parkban. Jólesik, hogy minden úgy van, mint ahogy elhagytam -

Este cserkészni megyek Simivel, illetőleg kísérem őt.

Az erdő megvigasztal, eltörli a múlt napokat. A természet nagyszerű s néha vigasztalón hat, mint ma.

A tajnai erdők szélén akácos, minden fa virágban, illattenger a lég - tovább tölgyfacserjék, közbe-közbe megtörve egy nagyobb törzstől. Halkan, vigyázva lépünk, a természet minden egyes hangját külön meghallom. Milyen más szimfónia ez, mint az, amit Bécs kurjantott a múlt napokban a fülembe.

Leülünk egy hegyoldalra, előttünk szétágazó, szűk, de nem meredélyes völgy. Tölgyerdő koszorúzta halmok - itt-ott lila színű virágból folt a völgy alján lévő mezőkön.

Csak a kakukk szól, egyformán, bánatosan. Lábaim előtt hangyaboly tolong, mindegyiknek dolga van, mindegyik siet.

Itt-ott meztelen csiga nyúlik végig a földön, sütkérezve az esteli nap melegénél - piciny virágok megrázzák kelyheiket - minden él, s örül az életnek.

Amit a kép képviselt, annak nincs öntudata, csakúgy nincs, mint a tegnap elhagyottaknak, s ez magasztos, míg amazok?!

Enyhe szellő rezgeti meg a fák levelét, megsimítja forró homlokomat is. Letörli agyamból a gondolatot, csak érzek -

Nyugodtnak, harmonikusnak érzem magamat. Mintha sohasem küzdtem, éltem volna, csak messziről hallgattam volna a lét zaját -

Halkan-halkan lépjünk, nem is érintve a földet, amely csendesen dalolja esti dalát - - -

Tajná,_rybník.jpg



[1] Keresd a nőt.

Címkék: bécs magyarországi napló révay simon tajna ürményi miksa ürményi józsef

A bejegyzés trackback címe:

https://justh.blog.hu/api/trackback/id/tr655050947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása