Szenttornya
1891. jún. 24.
Kedves Barátnőm! Igen köszönöm az álkörmös plántákat, egy részét (vagy harmincat) a haemisciculus mögé ültettük, vagy 12-öt a második kis erdővel párhuzamosan futó út szélére, mintegy a pergola folytatásául, néhány pedig az ablakom elé, a kis udvar fala elé került - - Most csak nőjenek!
Még egyszer köszönet. A fényképek is nagyon érdekeltek, hiszen egész őserdő a maguk parkja, irigykedve néztem a szép allé fotóját.
A versének első fele gyönyörű, második fele, azt hiszem, nem tiszta. Én s a mi fajtánk megérti, de a közönség nem. Kivált a végét - bevallom én sem kapírozom tökéletesen.
Ha akarja - s így akarja közzétenni, azért elküldöm a M. Szalonnak. Ha nem, visszaküldöm, ítéletem tökéletesen objektív, lehet, hogy egészben csalódok. Tán küldje el Istvánnak is, szeretném tudni, mit mond.
A másik (Esteli ima) tökéletes! Még azonban a "M. H."-tól nem kaptam választ.
Én magam még nem vagyok egészen jól. Aztán nyugalom, nyugalom, az kéne nékem. Márpedig mióta elmentem, csak egyszer voltam a faluban, s akkor is csak futtában. Közel a forrás - s nem ihatok belőle, pedig, higgye el, majd megöl a szomjúság.
Pár nap múlva jő Szabolcska és Pekár, a két rising star! mulattat együtt látnom őket. Aztán? no de nem tervelek, hisz minden az egészségtől függ. A könyvétől az egész falu el van ragadtatva, a múlt vasárnap délután Molnár János olvasta fel nekik a körben, egy harmadáig jutottak. Mindnek (még az öregjének is) szörnyen tetszik.
Újság? Mindig csak rossz. Szegény Makula kitörte a lábát, tudja, az a tehetős paraszt, kinél legelőbb voltunk, s akinek lánya annyi kosarat adott. Úgy hallom, nincs jó bőrben.
Remélve nemsokára pár sort, maradok őszinte barátja
Justh
