Kairó
Shepheard’s Hotel
1889.
Hajó mindig szerdán indul.
Igen tisztelt Kollégám!
Kedves levelének végtelenül megörültem. Ha tudná, milyen hangulatban élek!
De inkább nem mondom el, csak elszomorítanám. Csak annyit mondhatok, hogy a honvágy ilyen mértékben, mint mostanában, nem lepett még meg soha. Itt érdekes, gyönyörűszép, tele élettel minden. De hát én fáradt vagyok, s a nagy zaj meg az idegenek tönkretesznek.
Azt hiszem, az utazás csakis és kizárólag egészséges embernek való. Betegnek intimitás mindenképp, nyugalom s egyformaság. Azt hiszem, most egy ezer esztendős törvényt mondottam el - de hát eddig nem tudtam, mert beteg még nem voltam eddig, lehet mondani, soha.
Jó lenne most a hazai ősz fagyos szele - ha kandalló mellett, baráti körben, meleg szobában hallgathatnám. Úgy érzem, megfagyok az afrikai forró napon.
Enfin que faire? A csiga behúzta magát házába, én is ezt fogom tenni, önmagamba vonulok, írni fogok - s gondolkozni, hogy nagyon, de túlságosan nagyon ne érezzek. Ez a recept!
Majd eljő az igazi tavasz is még majd. - Az utolsó pesti napok? Bizony, nagyon szépek voltak! s kivált nagyon nehezen felejthetők. Tudja, az utolsó két nap folytonos búcsúzásával - na ezt nem szeretném még egyszer életemben ilyenformán újrakezdeni. György tallérja szerencsét hozott, a hajónk nem robbant fel. Pedig kicsibe múlt, hogy így nem történt.
Az Isten áldja - írjon, s ne feledje el kollégáját
Justhot
