Sarah-nál, Sarah allanguie, alig beszél, végigfekszik, tigris- és párducbőrein, mereven maga elé néz, néha-néha mond csak egy-egy szót félhangon.

Indiai veres selyem kosztüm, lumière rougeâtre,[1] misztikus parfüm qui embaume.[2]

Zongorázok, s ma először vettem észre nála, hogy a magyar nóta megkapja, kezdi, úgy látszik, érteni.

Clovis Hughes látogatása zavarja fel merengéséből. Clovis Hughes egy híres szociál­demokrata költő, kinek fő nevezetessége a felesége. Madame Clovis Hughes pár év előtt egy embert, ki rágalmazta, agyonlőtt; s az esküdtszék felmentette.

Cl. Hughes kicsiny, tömzsi ember, széles fej, benyomott orr és felvetett ajkú száj, egész lényén az artizanság[3] kinyomata.

Igen sötétbarna teintjén himlőhelyek, hosszú, cafatos haj, kócos, rendetlen szakáll és bajusz.

Úgy látszik, azt akarja, hogy Sarah szavaljon tőle valamit. Sarah persze megígér neki mindent, csakhogy lerázza nyakáról.

4-kor az Odéonba megy, s az én két angol piktorom, kiket be akartam nála vezetni, nem jöttek - alighogy becsukom kocsijának ajtaját, midőn meglátom távolból közeledő sziluettjeiket.

Elkéstek. Deponálom Bunny skicceit, s velök kocsin atelier-jökbe. Bunny 6-kor átmegy pár napra Angliába, és Shakespeare-t (Cary Elwest) rám hagyja örökül.

Piknik a Café de l’Orientben. Odaindulunk Elwes-zel.

Igen hangulatos tavaszi este. Két hónap óta először esik meg rajtam, hogy flâne-írozhatok. Lassan, némán megyünk, meg-megállva a quaiken, elbámulva egy csoport előtt, hangosan felkiáltva elragadtatásunkban egyik-másik elragadó tájképrészlet előtt.

Keresztülmegyünk a Palais Royalon - végre 7 felé megérkezünk a Café Orientale-ba. A cigá­nyok nagy eurékával fogadnak, most arra kell figyelnem, hogy Némethy Emy és Vieuxville ne jussanak egymás mellé, mert ezt N. E. kikötötte. Megmondom Shakespeare-nek, hogy üljön mellé. Igen ám, de ctesse Diane másképp határozott - házassági terveit ki akarván vinni, egymás mellé tuszkolja őket. Én az asztalfőn ülök, egy oldalamon ctesse Diane, a másikon prince de Rohan, ct. D. mellett mlle de Vieuxville, aztán N. E. s Vieuxville père, szemben velök Rohan mellett pedig Alastair Cary Elwes.

A zenét ctesse Diane és Elwes értette csak. A grófné extázisba jött, kezeibe temette fejét, s elgondolt arra az időre, midőn ugyanezen nótákat Pesten hallgatta - tíz esztendeje.

Tíz esztendő hamar lejár - - -

„Cserebogár, sárga cserebogár!”

Elwesen hamleti egyénisége vesz erőt, hallgat, mereven maga elé néz; és kesereg - pedig még ezek a nóták nem is emlékei.

Rohan fait des observations plus que bê-bêtes![4]

Némethy Emy és Vieuxville pedig harcolnak. Vieuxville támad, de a győztes azért Jean de Néthy marad.

Némethy Emy úgy viseli magát, kinek már az ilyen esetekben gyakorlata van.

Elle donne l’excentrique, elle le froissé.[5] Csupa furcsa ételt eszik, mindent rossznak talál, minden untatja.

Egyszer csak meg odafordul hozzám, s azt kérdi, mi mot à mot „dummer Kerl” franciául. Mert így nevezte Vieuxville-t.

S Vieuxville igen ügyetlenül viseli magát, nem kellene az attakot folytatnia. - Ő meg épp az ellenkezőjét teszi, még többet beszél, még inkább szellemeskedik. -

Ami Cary Elwest kétségbeejti, mert nem hallhatja a zenét.

11 felé az Hôtel de Capucines-be megyünk Schärffenberg grófnéhoz teára.

A primitív festőkről disputa, most Shakespeare lesz beszédes, sok érdekes dolgot mond. Vieuxville pedig itt is „voulant placer son mot”[6] elmond olyan dolgokat, amit az embernek már nem is kell mondani, mert magától értetődik: így, hogy nincs a primitív festészetnek perspektívája stb., stb.

Igen furcsa intermezzo: ctesse Diane kifejti, hogy a festészetben fődolognak a kivitelt tartja. Elwes összecsapja kezét, s így kiált fel: „mais Madame, comment pouvez-vous dire une chose pareille!”[7] -

Tableau - Ctesse Diane-nek tán még ily mereven senki sem mert ellentmondani.

A grófné haragszik, annál is inkább, mert érzi, hogy kissé sokat mondott.

Nyomott hangulat különben, Vieuxville és Némethy Emy közötti furcsa viszony lehangol mindnyájunkat.

¹/₂ 1-kor haza.