Este Vacarescuknál estély. Helena egy román fiatalemberrel, kinek nevét elfelejtettem, André Theuriet Jean Marie-ját adja elő. Igen sokan, a kis appartement zsúfolva, ott: a Bibescuk, madame Beulé, Hoyos, Leconte de Lisle, Jean Aicard, Jean Berge, comtesse Diane, a Philo­sophoffok.

¹/₂ 12-kor el baronne de St. Martin báljára. Rémítő unalmas. Egy quadrille-t mlle Canrobert-rel, egyet mlle de Maillé-vel táncolok, s aztán vissza Vacarescukhoz.

Ahol már igen kevesen, az egyik sarokban madame Beulé és ctesse Diane Jean Aicard-t szedik szét piciny darabokra, a másikban Jean Berge-et a két Vacarescu nővér. Az egész literális Párizst kifejezte ez a miniatűr: l’écrivain dévoré par les femmes artistes.[1]

Így együtt maradunk háromig, ekkor gondolkozni kezdünk a hazamenetelről. Aicard meghí engem, Jean Berge-et és (horribile dictu) ctesse Diane-t magához, champagnerre.

És - la femme académie elfogadja. Nem várt eredmény; ami azonban kevésbé jótékonyan hat hármunkra - Ce n’était qu’une façon de parler d’Aicard[2] - hisz ha megteszi, holnap egész Párizs rajtunk mulat. Szerencsére (mindnyájunknak szerencséjére) ott volt még Léon Monton (Merinos fia), ki a grófnét 15 esztendeje ismeri, és így fel van jogosítva vele szemben a gondviselés szerepének játszására. Kikel a terv ellen, s megmagyarázza, hogy kivihetetlen. Ő maga fogja hazaszállítani a grófnét - -

És így együtt elrobognak, mi pedig beleülünk egy sapinbe, és a rue N. D. des Champs felé robogunk.

87, itt lakik a poéta, majdnem szemben Elwes és Bunnyval. Az első emeletet egymaga bírja, lakása egy kis ebédlőből, szalonból, írószobából és hálószobából áll.

Az írószobában nagy orientális kerevet, amelyen tíz ember elfér, a falon fegyverek, orientális szövetek, a kandalló felett régi faragott faszekrény - igen meleg homelike intérieur.

Aicard pár perc múlva hálókosztümben jelenik meg, s vagy reggel ¹/₂ 8-ig új kötetéből olvas verseket. Egyik megrázóbb, mint a másik, nagyon rokon világnézlete hozzám, csak orien­tálisabb, mint az enyém. Több szín, érzékibb, csak ugyanaz a „solitude de l’àme”[3].

Megmutatja Don Juanját is, amelyet most ír, úgy látszik, alapeszméje hasonlít a M. Sz.-hez. Furcsa - - -

8-kor napfényben úszott a rue N. D. des Champs, midőn Berge-zsel kimentünk kapuján, megvilágítva fehér nyakkendőnket, klakkunkat és lakkcipőnket - - -