Majdnem egész délután Henri Lorinnél, ki pakolt, miután az esti vonattal Rómába utazik a pápai jubileumra, mint az Ass. Catholique kiküldöttje. Nála igen sokan. Többi között cte Aymar de la Baume Pluvinel, Des Mazy, baron de Charmaie Chamail stb.

Aymar, kivel a legjobban vagyok a Faubourg fiatalemberei között, csak egypár órája jött be faluról, és sajnos így alig beszélhettem vele, dacára annak, hogy több mint egy éve, hogy nem láttam. A jó Aymar még mindig a régi. Vagy öt év előtt, hogy a Venus átvonulását tanulmányozhassa, Haiti szigetére ment pár hóra (lévén dilettáns csillagász és fotográf). Az idén a napfogyatkozás kedvéért Közép-Ázsiába ment. Különben még mindig siet - rohan előre az űrben. Jóformán egy eszménk sem közös, csak temperamentumunk, tán ezért vagyunk olyan jól. Szerettünk volna beszélgetni, de lehetetlen volt.

Aym. Eh bien mon vieux, quelle nouvelle en Hongrie?[1]

Én - felelnék, de az egyik szellemeskedő fiatalúr a szavamba vág: „Avez-vous entendu l’histoire d’hier? Imaginez-vous, Madame de Belbeuf au bal de M. X dit à son danseur: Dieu, je perds mon pantalon - du reste ça fera son effet, c’est en soie noir!”[2]

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Íme a hangulat.

Öt percnyi együttlét után Aymar elmegy ebédelni, s én nemsokára követem. Lorin ebédre akar tartani, de nekem semmi kedvem hozzá.

Este - oh, estém jobban sikerült. Végre elértem azt, ami után már olyan rég vágyakoztam, s ami itt Párizsban éppen nem olyan könnyű, van olyan ismerősöm, ki a boulevard Vaugirard-on lakik s hozzá az ötödik emeleten.

A legnehezebben az alsó osztályokat lehet megközelíteni, végre is a nagykövet nem ajánlhat a komornyikja suszterjéhez.

Véletlenül megismerkedtem egy peintre décorateurrel,[3] neve Eduard Chauffray.

Terno, mert meghítt magához. Nos, tehát ezt látogattam meg.

Ms. Eduard Chauffray szellemi nívója valamivel a mi festőink felett (kivéve Mednyánszkyt és Fesztyt). Kora: 36 év. Arckifejezése tiszta gaulois. Mosolygó szemek, finoman metszett száj. Henri IV. szakáll és haj, akinek arcképeire nagyon hasonlít.

Felesége - kellem és disztinkció nélküli ménagère,[4] talán öregebb, mint ő. Femme du peuple tout à fait.[5]

Gyermekei: Gaston, bébi, ki rajzol s kíváncsi, Eduard, c’est le fils du papa, sera peintre, est friand des [Olvashatatlan szó].[6]

Az én peintre décorateuröm nagyon elbámul, hogy valóban eljöttem, ígéretemet csak frázisnak vette. Eleinte túlságos udvariasak, ezt nem szeretem, pár canaille[7] szót eresztek meg, hogy - elfelejtsék, hogy az első emeleten lakom.

Chauffray el is felejti csakhamar. Kivezet az erkélyre - elragadó látvány. Szembe velünk, de jó messzire a Trocadéro kivilágított lámpasorai, előttünk a boulevard exterieurök, jobb felől az Invalides-ok kupolájának sziluettje. S mindez finom, átlátszó ködbe merülve, ami megpuhítja a körvonalakat, és sejtelmessé tesz mindent. Az előttünk lévő térről egy verkli hangja hangzik, messziről pedig a nagyváros ideges, halk lüktetése - - -

Elhallgattam és elhallgatott az én decorateuröm is.

Megértette, mit éreztem. Ugyan melyik magyar artista hallgatott volna el e percben?

Ezután felesége kávét szervíroz.

A feleség a társadalmi létra ezen a fokán már nem parisienne, mert alárendeltje a férfinak, kit pietással hallgat. De (dacára annak, hogy majdnem tökéletesen műveletlen) annyi érzéke mégis van, hogy nem vegyül a konverzációba. Csak akkor beszél, ha kérdezik.

Aztán a piktor beszél helyette. Észreveszem, hogy a Faubourg St. Germain ura és e férfi között néhány száz esztendő van. Ebben a Gaulois-ban még van életerő, energia.

Ma este láttam be először, hogy a republika itt jogosult - miután (ha ez jog) az erősebbnek győzni kell!