Biskra
1891. jan 7.
Kedves Kollégám!
Igen köszönöm szíves levelét, amelyet ide érve kaptam kézhez.
Mert végre - végre mégiscsak eljutottam Biskrába. És nem bántam meg. Mint tájkép a legérdekesebb, mit eddig láttam, mint genre de vie - a legváltozatosabb, a legérdekesebb, amit csak művész képzelhet[986] kívánhat. Képzeljen már benn a Szaharában (három óráig jő az ember a vasúton már magában a sivatagban, míg ideér) egy 140 ezer pálmából, húszezer mimóza s nyolcezer olajfából álló rengeteg oázist, s annak egyik szélén egy őseredeti, Az ezeregy éjszakára emlékeztető arab várost. Utcákkal, amelyekben mór kávéház mór kávéház mellett, vásárok tele a legcsudálatosabb csecsebecsékkel, megközelíthetetlen arab házak, keskeny utcák, amelyeket éjjente csak a moush-arabie-kból lelógó egy-egy lámpa világít meg, teraszok, amelyeken éjente végigheverve, egyenesen a csillagos ég végtelenébe látunk. Kávéházaik, hol egész éjjel táncolnak az almék és tuniszi zsidó táncosnék. Magában az oázisban a pálmák árnyában nomád beduin törzsök, a fantáziák daliás táncosai - - - s mindez mint sziget a Szahara sárga fövény-tengerében.
Háromszorosan érdekes élet: mint magányos ember, mint szociális lény, s mint művész. Órákat elbolyongok az Oaz pálmái alatt, figyelve azt, amit látok - beszélve egyik-másik beduinnal, elálmodva azt az életet, amelyet szeretnék, s ezért amit látok, össze igyekszek komponálni.
Mint szociális ember: egypár párizsi alak - kikkel evokálom itt azokban a percekben, midőn még itt is szükségem van erre, a régi párizsi létem, végül mint művész -, körül vagyok véve pár igen érdekes festőtől. Itt van most Chauckin, kinek "Five o' clock tea"-ját a tavalyi Figaro Salonból bizonnyal ismeri, itt van Telier, az ismert orientalista (ez épp szomszédom az hotelben) - itt még néhányan a párizsi bandából.
Amellett meg olyan szorgalmasan dolgozok, mint majd rég nem, regényemen s az "Út. filoz." új fejezetén, amely a sivatagról fog szólani.
E héten egy hosszabb kirándulást tervezünk be a sivatagba - egy távolabb fekvő oázisba.
Mint "egész" elég furcsa itt minden. Lehetőleg távol a konvencionálistól. Tegnap egy nőstény oroszlányt sétáltattak (majdnem "zsinóron" írtam) kötélen, akár egy-egy medvét. A felina "marabuh" szent állat, szerencsét hoz, s pár piaszterért sok mindent megtesz az emberért. Holnap a Kadinál vagyok meghíva - ez Ziban tartomány feje -, úgy látszik, szintén Marabuh csakúgy, mint a szent állat. Pár hét múlva sólyomvadászat, amelyet a Kaid[987] rendez, a hó végén pedig teve s lóversenyek, amelyre az összes szomszédos törzsek összegyűlnek.
Azt mondja, Zana Zsuzsi szomorú, írtam és éltem én át még ennél is szomorúbbat, - olvassa ezt[988] a"Főv. Lapok"-ban mostanában megjelenő "Élet okmányok" című novellámat. Tuniszban írtam - friss benyomások után. De tán jobb, ha el se olvassa - c'est trop ridiculement triste même que l'autre.
Ez a második kiadás.
Sokszoros üdvözlet régi hívétől
Justhtól
