Hamvazószerda.

Robert Jamesonnál. A keresztény Rotschild, Jameson et Hottinguer ház fiánál és örökösénél. Nagy palota, igen természetesen a parc Monceau-nál. Széles sötétveres bársonnyal áthúzott lépcsőház, sok aranyozás, a lépcsőház alján egy nagy rokokó, XV. Lajos korából való hordszék, hogyan jutott ez ide? Szomorúan néztünk egymásra én, meg - a hordszék.

Robert Jameson. 26 éves fiú. Gömbölyű, karakter nélküli fej. Sötétkék, félénk, bár merésznek látszani akaró szemek. Mindig tisztelem azt az embert, kit milliomjai nem tesznek impertinenssé, s ez oly ritka.

Különben beteg a fiú, grippés nyaka be van majdnem orráig kötözve.

Szemrehányásokat tesz, hogy még nem voltam nála - de mikor olyan nagyon érdektelen! De hát persze, ezzel nem menthettem magamat.

Ezalatt a társ fia, François Hottinguer lép a szobába. Chien, chasse, fusil.[1] Ma minden épicier[2] fia sportsman, holnap pedig már azt hiszem, csakis az épicier-k fiai lesznek azok.

Louise Read-hez, ez már más hangulat.

Bemutatom neki Némethy Emyt. Nagyon össze­barátkoznak. Ott persze Letournon, ki elmondja, mennyi baja volt Schliemann-nal, kitől a trójai ásatásokról írt munkát lefordította. Egy bizonyos - igen rövid határidőre megegyeztek, Schliemann azonban kikötötte, ha addig nem készíti el a munkát, kevesebb honoráriumot kap. Letournon belemegy a munkába, s éjjel-nappal dolgozik, mert Schliemann megnehezíti a munkát, hogy kevesebbet kelljen neki fizetni. De Letournon fejes - s a duellum győztese ő marad.

Louise Read elmondja, hogy Mary Robinson nem jő Párizsba, s így nem találkozhatok vele, de igen örülne, ha Londonban felkeresném.

Szó van az angol költőnőről, Louise fél, hogy nem fog soká élni, mert aki ily gyorsan, ilyen lázasan él, az nem élhet soká.

De hát aki gyorsan él, többet él, mint az, aki lassan él. És ez elég - vigasztalásnak.

Este Schärffenberg grófnénál, elvégzem a „fehér lap” fordítását.