Reggel 10-kor a boulevardra, v. r. u. tüstént ctesse Diane-hoz, kivel kedves házassági terveiről van szó. Igen sajnálja, hogy nem sikerült, én vigasztalom, kifejtve, hogy egy barátnak az ilyen ügyekben úgyis mindig csak hálátlan szerepe lehet.

¹/₂ 4-kor Emil Adamhoz, a híres és oly rokonszenves festőhöz. Mlle Readnek kéne bemutatni, de ő csak 4 órára mondta, hogy jő, az eső meg esik, semmi kedvem lenn várni a kapu alatt - felmegyek.

Igen szívesen fogad. Kicsiny, középtermetű alak; vézna ember. Hosszú, megnyúlt vonások, de azért igen tipikus francia vonások. Finom, keskeny orr, nagy, eszes szemek, szürkés haj és szakáll. Tán 40 éves lehet.

Atelier-je a rue de Courcelles egyik házának negyedik emeletén van. Nem nagy atelier, de ro­kon­szenves. Mindenütt vázlatok. Az egyik oldalt egészen dominálja új képe. A montmorence-i erdő egy részlete ősszel, hervadó levelek, az előtérben két rőzsét szedő alak. A legegyszerűbb, legkeresetlenebb dolog a világon, s mégis úgy megkap, hogy szólni sem tudok - - - csak nézem, nézem a tájképet, elnémítva a hangulattól: „Mais c’est très triste, Monsieur”[1] - szólalok meg végre.

„J’étais très triste quand je l’ai vu[2] - - -”

Művészetteóriákról kezdünk beszélni, nagyon egyetértünk ebben. Ő is, mint én, három faját a festészetnek ismeri csak el, a portrét, a tájképet és fantáziát. Ezért a két elsőt látta a művész, a harmadikat pedig látta szintén - hallucinációiban.

Elmondom, hogy nekem a képben mindig a legérdekesebb maga a művész.

Megmutatja többi opusainak vázlatait és reprodukcióit. A híres „Terasse”-t, amely egyike a legmélyebb érzésű képeknek, a „Fille du pasteur”-t[3] (amely a Luxembourg-ban van), s aztán premier genre képeit, Gulliver történetének egyik epizódját, meg Louis XVI. és empire korsz. kompozícióit. Amelyeket azonban most már önmaga sem szeret, azt mondja, sohasem fog festeni valamit, amit nem látott.

Pontban 4-kor megérkezik mlle Louise Read, Jean de Néthy, Miss Mackenzie és Letournon társaságában.

Miss Mackenzie: Magas, igen magas, csontos, angol leány, asszonyos allűrökkel. Vernon Lee és Mary Robinson barátnője, különben dilettáns festőnő. Őszbe csavarodott fej, eszes, szürkés szemek, angol, előreálló fogak. Sok imprévu, humor, bár kissé nyers humor. Szereti önmagát hallani - ezt a francia tulajdonságot tán itt sajátította el.

Nagy elevenséggel beszél a modern angol iskoláról, pár szóval élesen jellemzi Burne-Jones egyéniségét. Aztán beszél egy angol impresszionistáról is, kinek művei annyira odavetettek, annyira elmosódottak, hogy az embernek egyik szemét be kell hunyni, a másikkal pedig hunyorgatni kell, hogy à peu près meglássa a piktor intencióit. Adamtól, az egész társaság, kivéve mlle Readet, kinek nincs ideje, Elwes és Bunny atelier-jébe.

Mind a Jean de Néthy nagy calèche-ében. Igen furcsa Letournon, ki még azt se tudta, hogy jött Adam atelier-jébe - most meg már tökéletesen elvesztette az iránytűt. Azt mondja, ránk bízza lelkét és lelki üdvösségét. Miss Mackenzie igen víg - azt kérdi, mit írok.

Némethy Emy (Jean de Néthy)

Felelet: Le „pas bien” de chez nous - comme tout les romanciers du reste![4]

Beszél a nagy miss Barrès Sous l’œuil des barbares című könyvéről. Rossznak mondja és unalmasnak, elalszik mellette, pedig nem alszik el könnyen... végre megérkezünk rue N. D. des Champs-ba. A kocsisnak rossz numerust mondván, előbb állt meg, én kiszállok, s vezetem a cortège-t, mert már csak a házra és nem számára emlékszem - futok, a kocsi mellett, sportklubi tulajdonaim se rehaussent! Könnyű trappal elhagyom Jean de Néthy lovait. A darwinista Letournon nem tett semmi megjegyzést!

Megérkezünk. Miss Mackenzie (ámbár mint hamisítatlan angolné, Párizs összes tornyait meg­mászta), elrémül az atelier lépcsőjétől, felajánlom esernyőm végét, amelybe belekapaszkodik, s így felvonszolom.

Shakespeare már ott áll az ajtóban, és vár. -

Bunny „Dance of Witches[5]”-jének nagy succès-je[6] van. Miss Mackenzie el van ragadtatva a képtől, bár eszméje nem tetszik. Azt mondja, minek ilyen „horrible” dolgokat festeni, mikor olyan sok a „szép és jó” az életben.

Involontairement je pense à un sujet à la Miss Mackenzie: „un petit garçon suceant de Zan”. C’est noble et beau.[7]

Megnézi a fiúk vázlatait, és el van ragadtatva Elwes egy piciny skiccétől.

Aztán 5 o’clock tea -

Rule Britannia![8]

Egy negyedóra múlva a party szétoszlik, Elwes-zel muzsikálunk hatig, aztán haza lóhalálában öltözni.

¹/₂ 8-kor kocsin a Porte Fbg. St. Martinbe, miután J. de Néthy megijesztett, hogy Sarah rossz­ked­vű, s haragszik valamiért rám. Ámbár bizonyos voltam, hogy nem igaz, megnyugta­tásomra megyek csak oda. A blv-okat ellepi a micarême[9] lármás, ujjongó népe, mindenütt, merre csak szem lát jókedv, tomboló vígság, s engemet elfog a spleen!

Nyolc felé megérkezem a színházba, beeresztenek. Tán öt percig a Sarah öltözőjével szemben levő kis elfogadó teremben kell várnom, melynek falait és bútorait „Tosca” zöld szövet borítja.

Az öt perc egy óráig tartott - legalább annyinak tűnt fel nekem.

Beeresztenek. Sarah ott áll az öltöző egyik sarkában, nyitott hajjal, egészen dekoletírozva, vállairól lecsügg japon négligéje, s így még tán szebb, mint mikor „style Sarah”.

„Mais qu’est-ce qu’il a, qu’est-ce qu’il a de venir ici avant qu’on allume les lampes?”[10]

Elmondom, miért jöttem. Kinevet, azt mondja, Jean de Néthy néha nem tudja, mit beszél - -

Ezalatt festi magát - én nézem, nézem s anélkül hogy észrevéve ellenállhattam volna neki, befesti egyik szemöldökömet feketére.

Nagyot kiáltok: „De grâce, je vais encore en deux soirées aujourd’hui -!”[11]

Késő. Most a díva azzal mulatja magát, hogy befesti a másik szemöldökömet is - - -

„Qu’il est drôle comme ça qu’il est drôle!”[12]

Bevégzi toalettjét - én pedig ott állok, s nézem magamat, hogy szárad két fehér szemöldö­kömön a fekete stráf.

Sarah Tosca első felvonási kosztümjében jelenik most meg, bekeni szemöldökeimet valami fehér anyaggal, hogy most olyan színű, vagy még fehérebb, mint azelőtt.

„Ça veut dire que vous me renvoyez, n’est-ce pas?”

„Je suis bonne et je vous banis.”[13] Újabb nevetés.

Hirtelen elkomolyodik, s aztán odafordulva hozzám, a művésznő lép az asszony helyére, s megkérdi, mit tartok Haraucourt könyvéről, ami kivált azért érdeki, mert H. tragédiája a kiállítás alatt fog menni.

Elmondom véleményemet, egy filozóf könyve, ki azonban az életet nem ismeri.

Sarah azt mondja, hogy legnagyobb baja, hogy végtelen naiv, azt mondja, tíz évvel fiatalabb, mint én, emberismeretre, pedig tényleg harminchárom esztendős.

E percben Louise Abbema és mlle Feydeau lépnek az öltözőbe.

Louise Abbema Sarah barátnője, kit, isten tudja, hogy történt, még eddig nem találtam elő. Festőnő. Rövid, vereses haj, eszes szemek, púpos fej, férfiasan öltözve, mozdulataiban hasonlít Vay Saroltához (kire szokásaira nézve is hasonlít). Szintén finom, szép női keze van, mint Saroltának, s csakúgy férfiasan igyekszik mozgatni, mint ő.

Igen meleg shake handet váltottunk, s megígérteti, hogy meglátogatom atelier-jében Sarah-val. Most a kis Sarah arcképét végezte el - - -

A régisseur kopog - madame Sarah -

Lekísérem a színpadra (az öltöző az emeleten van) - Sarah nevet, jókedvű, mint egy gyermek.

Beérünk a színfal mögötti kis rekeszbe, ahol Sarah várni szokta, míg a színpadra jő.

Kiöblíti száját, átveszi a bokrétát, amelyet a színpadon a Szűz Mária szobra alá helyez, aztán kopog a színfalon egy kalapáccsal, s elkezdi szerepét „Marie, Marie -” (ezt egész hangon kiáltja - aztán félhangon hozzáteszi: monsieur de Just est ici - voudrait entrer).[14]

A színpadról Dumény felel, odajő az ajtóhoz - Sarah ismétli: Zsiga voudrait entrer (semmi sem olyan különös, mintha nevemet kiejti) - Dumény: C’est vous (félhangon: qu’il entre Zsiga!!)[15], erre az ajtó felnyílik, Sarah kilép a színpadra, még egy percre visszatekint, s aztán eltűnik a bezáruló ajtó mögött -

Én meg egy percre visszamegyek az öltözőbe elbúcsúzni Abbemától, aztán kocsiba ülök, s ctesse de Fitz-James estélyére indulok.

Most már a blv. ujjongása nem sért, a spleen elröpült -

Belépve madame de Fitz-James szalonjába, odalépek a háziasszonyhoz, s megkérdem félhangon, németül, nem látszik-e meg rajtam, hogy szemöldökeim be voltak festve. A kis grófné kérdőleg rám néz, elneveti magát, s aztán tagadólag int fejével, hogy nem.

Meg vagyok nyugtatva.

Nála a Fgb. St. Germain crème-je, az ún. Gomme.

Ctesse de Clermont-Tonnerre, ctesse de [Üresen maradt] gyönyörű leányával, egy pár Fitz-James, Széchen, Mennsdorf-Pouilly, baronne de Bussières és végül, kit elsősorban kellett volna említenem: ctesse de Pourtalès férjével.

„- Nur für Natur hegte Sie Sympathie, unter Bäumen immer träumen liebte Gräfin Melanie -”[16]

Íme: Melanie de Pourtalès. Valamivel magasabb középtermetűnél. Vereses szőke haj, gyönyörű, mélységes mély kék szemek, egyenes finom orr, világhírű örök mosoly szája körül. Ezt a mosolyt húsz esztendeje utánozzák a párizsi divatkirálynők csakúgy, mint hajviseletét, mint kis téglapiros pántlikáját nyaka körül, mint ruháit, kesztyűit és cipőit - tán még szerel­meit is.

Utánoznák tán még azt az anyajegyet is, amely egyik vállán egy piros eper alakjában virít - ha lehetséges lenne.

Melanie - kitüntet. Miért, nem tudom, beszélünk egy negyed óráig, nagy entrain-nel - semmiről.

Ez az empire szelleme.

Ja igaz, a háziurat még nem is említettem, pedig rokonszenvesebb, mint hittem volna, szőke, mélykék szemű, álmatag ember. Olyan, mint Loti regényei: nőies, tengervíz szagú (bár a tengervíz se tourne vers la limonade)[17] az egyénisége.

Túlságosan tengerész.

Fitz-James gfnétól ¹/₂ 12-kor ctesse Philosophoffhoz. Ott a rendes társaság, s azonkívül még a Vacarescuk, egy orosz tájképfestő, ki meghí magához, miután hallja, hogy én is „puszták lakója” vagyok, mint ő.

Különben igen kikel Antokolszkij művészete ellen. Én persze majdnem összekapok vele érte.

Az estély végén megint Devel énekel bámulatos, behízelgő mély hangján, amely odavarázsol az ismeretlen, a nagy, a bűvös bájos orosz puszták mélyére, ahol az ember még nem báb, mint itt, mert szeme és lelke a végtelenség felé van fordulva, ugyanazt mondja el néki a nagy áttetsző kék ég, mint a végtelenbe futó csendes, halk zenéjű puszta: beszélve arról, hogy semmi, egy csepp a természet nagyságával, erejével, kegyetlen léleknélküli erejével szemben, s kifakasztja lelkéből a nihil költészetét.