2-ig írok. Kettőkor Cary Elwes jő hozzám, vele Sarah-hoz.

A díva rosszul van, névroze-jai vannak, meghűtötte magát, fekszik, s nem fog az este még játszani sem.

Elwesnek nincs szerencséje vele, megint nem juthat be hozzá.

Míg Sarah-nál vagyunk, addig a zápor elvonul, a nap gyönyörűen kisüt, elhatározzuk keresztfiammal (Shakespeare-rel), hogy kimegyünk egyet sétálni az erődítéseken túl.

Csupa napsugár minden, gyönyörű, világoszöld természet, harmattól, esőtől ragyogó gyep, éles, élénk színek, a tavasz első, lágy, elragadó fuvalma. Minden percben megállunk, örülünk az életnek - mit tesz egy kis világosság, egy meleg sugár, mely felserkenti a vért, egy kis szellő, amely felfrissíti a halánték kidagadt ereit!

A Bois-ba. Alighogy idáig jutunk, megint elkezd esni, egy marquise[1] alá menekülünk.

Gyönyörködünk egy polgári családban - férj és feleség, kik egy kiskutyát megetetnek. Mind a hárman túl boldogak voltak. Megismerkedünk egy bébével - majd elhallgatunk, s gyönyör­ködünk a hamvas, áttetsző fátyolban, amelyet a zuhogó eső von a tájra.

Mind erősebb lesz az eső, már nemigen védelmez a marquise. Que faire?[2]

Átsietünk a sáros úton egy velünk szemben levő restaurant-ba.

Egészen üres - egy üvegházszerű kiugrásban telepedünk le to drink our five o’clock tea.[3]

Mintha a szabad természetben ültünk volna, az üvegfalon keresztül mindenütt a zöldülő, a fejlődő, a lét erejéről beszélő örök természet, amely keresztülzöldell a záporeső ragyogó cseppjein, s reménnyel tölti el még két spleenes artista lelkét is.

Majd a zápor elvonul, csak egy csepp kopog az üvegfedelen, a levegő tiszta, átlátszó, a fénysugarak megtörnek az esőcseppektől ragyogó fák gallyain, a levegőben ibolyaillat - s mi hallgatagon karonfogva, csak érezve, s nem gondolva semmit, de semmit, haladunk visszafelé a Champs Élysées felé, beledobva magunkat ez ideges, e beteg, e túlfeszült világ karjaiba.

Ezt érezzük mind a ketten, s ez elszomorított mindkettőnket. Egy fél óra múlva már ctesse de Béthune-nél. Csupa félszín, félillat - fárasztó szalmacsépelés. Alig tudtunk beszélni, alig vártuk, hogy kijussunk a lélek- és szívölő miliőből.

Legalább esténk másféle lesz.

Ebéd ctesse de Schärffenbergnél. Shakespeare igen felmelegszik, s nagyon összebarátkozik Jean de Néthyvel.

A múltkori estélyről van szó, unanim kikelünk a franciák rémítő bavardírozása ellen.

Ebéd után elkísérjük Jean de Néthyt az orosz bibliotékába, jó fél óráig megyünk kocsin, míg odaérünk, jóval túl van a gare Montparnasse-on.

A könyvtárt Turgenyev alapította, s ezért neve bibliotéka Turgenyevszka. Egy piszkos ház második udvarának első emeletén előbb egy egészen üres, nagy, piszkos szobába lépünk, amelynek kandallója előtt férfi áll, s újságot olvas. Fején kalapja, pipa a szájában, de nem tekint reánk, olvas tovább -

Kopogtatunk a második ajtón - valamit mond egy hang belül, amit nem értünk meg. Be­lé­pünk. Egyablakos szoba, a falak körül könyvállványok tele rongyos könyvekkel, fóliánsokkal és régi újságokkal.

A szoba bútorai: egy nagy, festetlen asztal s néhány szék. Az asztalon gömb nélküli füstölgő petróleumlámpa, amely élesen világítja meg az asztalt körülülő alakokat.

Mind torzonborz, mind fésületlen, s mindegyiknek szeméből keserűség, elszántság beszél. Mindenből látszik, hogy nihilisták - Zürich jutott eszembe egész rózsaszínjével. Azóta nem láttam ilyen típusokat. Egy-kettő leveszi fövegét, de nem mind.

Értem, hogy Jean de Néthy nem jött szívesen egyedül ide.

Mi J. d. N-vel be egészen a szobába, Elwes megáll az ajtónál, mondhatom, furcsa foltokat csináltunk ez ős civilizálatlan alakok között. Szinte szégyellem a parfümöt, mely ruháinkból kiáradt. Jean de Néthy elmondja, hogy előfizetni jött a könyvtárba - ennek megörülnek -

Engem - jó Isten tudja, miért, de orosznak vesznek, s oroszul kezdenek hozzám beszélni.

Ez különben nem először esik meg rajtam.

Megkapjuk a kért könyveket, s elmegyünk, elhagyva, de el nem felejtve ezt az érdekesen ijesztő atmoszférát, amely egy negyed óráig körülvett.

Vissza kocsin az hôtel-be.

Igen hangulatos este: - zene. Aztán Huysmans Art moderne-jéből olvasunk, amely könyv igen érdekli Cary Elwest, úgyhogy el is viszi magával.

Aztán az „Istennő”-t franciául olvasom fel nekik.

1-kor haza.