Reggel Do Orsini jő hozzám, felkelt. Rémítő fáradtan Henri Lorin unalmas déjeuner-jére, ott: ms. de Falconère, ms. des Mazy, Aymar de La Baume, Noël Goldsmith, cte de la Jonquière (kit éppen három esztendeje, hogy nem láttam) stb. 14-en összevéve, igaz, kit elfelejtettem, Francis de Behain, pedig Lorin barátai között még a legrokonszenvesebb. Igen finom arc, race. Nagyon rövidlátó, monoklit hord. Gyakran összehúzza különben is szúrós szemeit. Kissé felfelé álló, de finom orr, à la Henri quatre bajusz, csúcsba vont, kissé gúnyos száj. Telivér kezek és lábak. A Goncourt-ok unokaöccse. Nekem tán azért rokonszenves, mert ilyennek képzelem képei után a szegény Jules de Goncourt-t.

Reggeli alatt és után nehézkes ötletek, az ételek csakúgy, mint a légkör meg az, amit auftischolnak, a szó minden értelmében polgáriasak. Ça sent la bourgeoisie écœurante. Sem race[1], sem művészi érzék.

La vertu bourgeoise - ridicule.[2]

Valószínűleg nem megyek többé reggelijeire, különben is 10-kor kell mindig az „élvezet” kedvéért felkelnem, ami pedig tökéletesen darabokra tör.

1-kor Do Orsini jő értem, akivel a boulevard-okra sétálni.

4-kor Jablonowskához. Ott Terka, kinek nagyon megörülök, igen melegen szorítunk kezet.

A hercegnő kellemetlenkedik leányával, minden szava kellemetlen vonatkozás.

Furcsa, mind ő, mind Terka külön és titokban megkér, ne menjek el addig, míg ők maguk együtt vannak.

Bon, három látogatásom lenne még, kútba esnek.

Hat óra felé Maurice érkezik meg, ki mintha kicserélték volna, oly jókedvű, olyan jól néz ki. Velem szemben olyan meleg, mintha tíz esztendeje lennénk - barátságban. Érzem Sarah hatását.

Maurice jókedve azonban nem soká tart. A hercegnő csakhamar lehangolja.

Valóban ez az asszony már engem is kétségbe kezd ejteni. Mit akar? Mit akar? Bolond? Vagy ostobaságból ilyen? Ki tudja?

Maurice-ékat bevárom, s így három órai halogatás után, pont 7 órakor távozom velök.

Megígértetik, hogy a holnapi délutánt velök töltöm; beszélni akarnak velem -

Este Schärffenberg grófnénál, átfordítom Jean de Néthynek Reviczky gyönyörű versét, amely az O. V. karácsonyi számában jelent meg, őt is elragadják e gyönyörű, kétségbeesett s kétségbeejtő dalok.