Hubay Jenő jő hozzám búcsúzni, ma éjjel utazik Párizsba, hiányozni fog nekem nagyon.

Villásreggeli Batthyány Strattmann hercegnénél.

Egyike a legérdekesebb öregasszonyoknak. Zsidó származású, hamburgi patrícius leány, első férje Tedesco volt, a másodikkal, a Batthyány család fejével Angliában ismerkedik meg, s ott is veszi el.

Ott élnek Engelhurstban tizenkét éven keresztül, a férje (ki különben sokkal fiatalabb nála) Angliában hű, majd midőn Bécsbe, resp. Pestre jönnek lakni, Edmund herceg hátat fordít neki, s a hercegné egy cousine-jával kezd ki.

A hercegné azóta szalmaözvegy - ma az igaz, hogy hetvenesztendős, s így könnyen viseli.

Kicsiny, köpcös asszony, határozott zsidó típus. Nálunk mindenütt szeretik, egypár Batthyányt kivéve (így maga az idősb Géza és neje sem akarnak róla semmit sem tudni).

Pedig nincs igazuk, mert kevés a zsidó egyéniségében, leszámítva pár kisebb gyöngéjét.

Sokat utazott, sok kiváló embert ismert, és még ma is csak ebből a szempontból válogatja össze intimusait. Semmi világi snobisme, ami meglepő nála.

Villásreggeli után verseit olvassa fel, főleg fiaihoz és unokáihoz intézve. Meleg, rokonszenves dolgok -

Tőle Cebrián grófnéhoz. Róza Aggházy-dalokat énekelt szépen. Igen tetszenek neki, le fogja íratni e két kéziratot.

Wohlékhoz. Szegény Stefanie napról napra rosszabbul. Valóban, e két szegény leány sorsa a lehető legmeghatóbb. Éveken és éveken át küzdenek egyedül ketten, jóban-rosszban támo­gatva egymást, átszenvedve szüleik lassú halálát, az élet ezer küzdelmét, most végre, midőn Janka Párizsban van, és Stefanienak Németországban megjelent könyve szép sikert aratott, midőn már nyugodtabban élhetnének, Stefanie, a fiatalabb, gyógyíthatatlan bajba esik: mellrákot kap, szanatórium, kettőjük élete a legkínosabb, legirtózatosabb szenvedés.

Hiába, nehéz az élet! Mindenki hordja keresztjét, mindenkinek kijutott.

Stefanie a két nővér között a művésziebb kedély, bár olyan maradt, mint egy gyermek. Tele felhevüléssel, ábrándokkal, álmokkal. Az élet küzdelmeiből éppen csakis annyit tudott, amennyit a kapott sebekből megítélhetett, s amennyit aztán mint konklúziót, idősebb és józanabb nénje, Janka levont.

Janka, az objektívebb, hidegebb, de tán egyúttal eszesebb is a két nővér között. Jobban ismeri az életet, mert ő volt az anya a két nővér között, ő küzdött eleinte mind a kettő helyett, akkor, midőn Stefanie még kis gyermek volt. Különben a Liszt, Verescsagin és más kiválóbb Párizsban soká élt nagy emberek társasága parisienne-né formálta. Különben is alapelemeiben igen homogén a parisienne-hez: szíves, szellemes, józan, szeret élni, szeret mulatni, jól élni, nem szenvedni született.

Annál nehezebben viseli el a most egy idő óta oly irtóztatóan reá nehezedő csapást: Stefanie szörnyű baját.

Igazán alig lehet vigasztalni.

Tőle Vadnayékhoz, rövid ideig csak.

Este előbb Batthyányaknál, majd Forgách sz. Révay Saroltához.

Ez is érdekes alak, különös keveréke a komikum- és tragikumnak. Mindenesetre egyike volna a legtragikusabb egyéniségeknek, ha - lenne anyag benne reá. Egymás után veszti el gyer­mekeit, előbb Eugenie-t, majd Józsit, ez utóbbit 16 éves korában, akkor, midőn a legszebb reményekre jogosított már fel. De mindezt hamar kiheveri, sokat sír és sokat mulat. Anélkül, hogy azért mulatna, mert felejteni akar.

Amellett a legsnobish-abb asszony tán a világon, hízeleg neki, hogy az egész világon megfordult, mindenütt a lehető legjobb társaságot keresvén fel, büszke arra, hogy Chambord-t ismerte, hogy a Faubourg St. Germain-nel összeköttetésben áll; a gácsi várkastélyra végte­lenül büszke. Az egész világ reá nézve bizonyos mondaniték körül forog - és amellett (tán ez a tragikum egyéniségében) dacára, hogy azt állítja, már alig tud magyarul, egészen kozmo­polita - palóc kiejtéssel beszél, és olyan hamisítatlan falusi asszonyság, amennyire csak lehet.

Igen furcsa különben sziluettje is: magas, igen sovány, fekete asszony, olív arcbőr. Ingó járás, amely meg-megmozgatja úgy látszik, rosszul felakasztott turnűrjét, rövid ruha, a ruha alján kikandikál egy pár jó nagy angol cipő.

Igen éles, madárszerű profil, sohasem volt szép, de ma mégis csinosabb, mint hajdanában volt - - - legalább akkori adorateurjei[1] azt mondják.

Különben igen respektábilis asszony, dacára minden furcsaságának, férje hátrahagyott vagyonát rendezte, dacára annak, hogy télen mindig külföldön volt, s nyáron gácsi várában nagy házat vitt.

Leánya, Ilona anemikus, finom arcélű leány, ki igen csinos lenne, ha kissé, egy parányit nem kancsítana. Igen eleven, de elevenebb, mint amilyen valóságban.

A kis, madárszerű nők típusához tartozik, mulatságos, csinos, szemrevaló, mint egy kanárimadár. Annyi érzés is azonban csak, mint egy kanárimadárban.

Különben életképes, élni fog, lelkesedve az életért.

Náluk még a Cebriánok és a Kinsky Nusi.

Furcsa hangulat, mi Cebrián Rózával a zongoránál, Róza Schumann-dalokat énekel, majd Aggházy múltkor küldött dalait próbálja. Közbe-közbe ebben a hangulatban egyet-mást mond az - életről. A háttérben Forgách Ilona, Cebrián Pista és Mária nevetnek, bolondoznak, sokat mondva a semmiről.

Cebrián Róza is „pályát tévesztett”, midőn Cebrián Rózának szülte őt az édesanyja.