Villásreggeli után Sarah-hoz, ki kettőkor az Odéonba rohan idegesen, de olyan idegesen, mint Sarah csak ma lehet. Este adják először darabját.

Tőle egyenesen De Gerandóékhoz, Irén és Teleki Emma tegnap érkeztek meg.

Csak az előbbivel beszélhettem, mert a kis Emma Attilával sétálni ment.

Még mindig titokzatos, érthetetlen, szfinxszerű.

Az ember érzi hidegségét és szenvedélyét - nem mindennapi asszony.

Főleg kincses Kolozsvárról volt szó - a jó Isten tudja, de hangját itt hallva két évvel fiatalabbnak éreztem magam - eszembe jutott annyi minden, ami elmúlt, és soha, de sohasem fog többet visszatérni.

Ötkor lemenve a lépcsőn körülnézek, minden napfényben úszik, egyike azoknak a tavaszi napoknak, amelyekben a durva, kegyetlen természet kacérkodik az emberrel, s a gyenge báb úgy sóhajt fel hatása alatt: mégis, mégis jó élni - hiszen a rügyek fakadoznak, s nyílnak a virágok - - -

S az ilyen percek ellustítanak, lassan-lassan megyek végig a Luxembourg vasrostélya mellett, megállva minden percben s boldogan hallgatva a kocsik egyhangú dübörgését, a gyermekek kacaját, a madár csiripelését - - - az élet megnyilatkozását mindenképp.

Eh! nem megyek az Odéonba este, untat már ez a „Sarah-láz”, ma nyugodtan a sorsra bízom estémet - - -

Hová menjek? Körülnéztem, nini - - - hiszen ide látszik Bunny atelier-je.

Lassan felmásztam hozzá, lefeküdtem az atelier sarkában levő nagy kerevetre, s fürödtem a minden oldalról betóduló sugárözönben.

Bunny festett, messziről egy kintorna nyikorgása hallatszott - különben csend.

Alig vettem észre, hogy már ¹/₄ 6 - hohó, haza kell mennem.

De miért? Magam sem tudtam volna megmondani.

Bunny elkísért egy darabig -

Ah, mégsem megyek haza. Vele töltöm az estét, így legalább bizonyos lehetek arról, hogy nem fogok az Odéonba menni, mert hisz így sem J. de Néthy, sem Sarah nem tudhatják, hol vagyok, s nem kaphatok „idéző levélkéket”.

Megebédelek Bunnyvel a földszinten egy csomó angol festő (többi között Graham) társaságában. ¹/₄ 9-kor fel az atelier-be kávézni.

Bámulatos fényhatás, az üvegfalon keresztültör a hold kékes világa, s minden szürkés fénylő ködben úszik, csak itt-ott szakítva meg egy-egy ragyogó kékes laptól.

Csak egy gyertyát szabad Bunnynek gyújtani, így még misztikusabb a hatás, az egy vereses pont „genre Bunny” emelkedik ki a ködös, kékes, elmosódott alapból.

Ehhez Schumannt kell játszani - - - alighogy két taktust eljátszik a piktor, midőn az ajtó hirtelen feltárul, s berohan rajta az Hôtel Scribe egy chasseurje, il se roule presque, tant il se dépêche.[1] Kezében egy kis levél, fuldokolva adja át - - -

Jean de Néthytől. A páholy numerusa, s hogy hozzam el Bunnyt is magammal.

Íme: sors bona nihil aliud. S az ember azt hinné, hogy ura cselekedeteinek Párizsban.

Bonne farce![2]

Tessék lóhalálában hazarohanni, frakkot ölteni s allo marche az Odéonba.

Je l’ai fait en tout soumis et humble serviteur du Dieu Sort.[3]

¹/₄ 10-kor Jean de Néthyvel, ctesse Diane-nal (ki az előbbit elchaperonírozta) és Bunnyvel egy első emeleti páholyban.

Az Odéon körül rengeteg nép, ágensek kínálják a még el nem adott jegyeket, egy páholyért négyszáz frank, egy zártszékért száznegyven frankot kérve.

Persze, ez az événement páratlan a maga nemében: Sarah első darabjának első előadása!

Igen díszes és igen izgatott publikum, t. k.: Jules Lemaître, Sarcey, Vitu, Louise Abbema, Georges Clairin, egy avant scène-ben Maurice és Terka, ctesse de Béthune, Lachenall stb., stb.

A darab pont 10-kor kezdődik, s huszonöt percig tart. Paul Mounet jobb, mint a próbákon, Sisos rosszabb. Az utóbbi igen korán kezd „dolgozni”, igen kiabál már a darab kezdetén, úgyhogy a végső kiáltást nem tudja kihozni, s ezzel a darab hatását gyöngíti.

A darab végén óriási tapsvihar, amely még fokozódott, midőn Paul Mounet megmondta a szerző: Madame Sarah Bernhardt nevét.

A külső siker mindenesetre óriási - a darab ctesse Diane mot-ja szerint: „une tempête dans une pillule”.[4]

A felvonás közben Jean de Néthyvel a színpadra, a színfalak között keressük Sarah-t. Végre egy folyosóban találunk reá, egy szűk, igen szűk couloirban, amelynek legvégén feltűnik színes, nagy kalapja.

Az egész emberáram most arrafelé hömpölyög, s ott a sarokban majdnem agyongratulálja a dívát. Ott tolong egymás mellett Louise Abbema, Baillet, Haraucourt, Clairin, Porel (a színház igazgatója), Vitu stb., stb.

Aztán Sarah eltűnik Sisos öltözőjében, kinek meg ő megy gratulálni.

Sisos különben ez este még ruhában és coiffure-ben is tökéletesen Sarah-t utánozta. Úgy nézett ki, mint - az árnyéka.

Az „Aveu” után Les Médecins, középszerű darab, középszerű siker.