Könyvem („Párizs elemei”) megjelent. D. e. 10-¹/₂1-ig 35 dedikációt írok a Révai Testvé­reknél. Kutya fárasztó munka!

Haza, lóhalálába megreggelizek, alighogy az utolsó falatot bekapom, érkeznek látogatások. Kettőtől este ¹/₂ 7-ig folytonosan. Itt: Zay Imre, Miklós és László, Szana Tamás, Bródy Sándor, Vadnay Tibor, Batthyány Géza, Burger Lajos, Gozsdu Elek stb.

Gozsdu Elek: örmény, keleti finomult faj. L’homme à rêverie et - à cigarette.[1] A délszláv az uralkodó egyéniségében, álmodni szeretne csak, de hát dolgozni is kell, hogy az ember élhessen, s ami a bökkenő nála, hogy nem azt teszi, amit szeretne. Mint ügyész működik, s nem mint író.

Egyik munkája: Tantalus, a legkedvesebb magyar könyveim egyike. Nem egészen eredeti opus, Turgenyev hatása alatt áll, de azért éppen olyan élvezettel olvasom, mintha maga Turgenyev írta volna.

Egyáltalán az a nagy baja, hogy nincs erős egyénisége, nem bír a maga lábán állani az én jó Elekem, legalább mint művész nem.

Eleinte Méray Horváth Károly hatása és befolyása alatt állott, ki meg nem emésztett ideákkal teletömte fejét, de ekkor még volt iránya, legújabban az Ambrus Zoltán fejedelemsége alatt álló klikkbe keveredett, ahol aztán tökéletesen elrántották alóla a talajt, miután egy helyett mindjárt három ember papucsa alá jutott.

Egyáltalán il n’a plus son opinion presque sur rien.[2] Ing jobbra-balra, nem meri kimondani véleményét, s azt sem meri bevallani, hogy nem bízik a véleményében. Vagy három év előtt igen furcsán ismerkedtünk meg, én nyáron visszajőve Párizsból véletlenségből elolvasom a Tantalust, ilyen genre-ű magyar könyvet még nem ismerve, tökéletesen elragad.

Tüstént leülök íróasztalomhoz, s írok neki Fehértemplomba, megírva neki, hogy mit tartok könyvéről. Erre ő felel - levélváltás támad köztünk. Én lemegyek hozzá - és négy álomszerű napot töltök nála. Ott egészen önmaga volt. Ebben a miliőben otthon volt, a saját lábán állt, aztán egész meleg szívét az ajkán hordotta - Felejthetetlen napok voltak.

Majd Horváth Károly barátságát akarta reám oktrojálni, ez nem sikerült, én Horváthot csak egy igen eszes, de hideg és hóbortos embernek tudván meglátni, míg ő egy lángészt fedezett fel és látott meg benne. Ez nézeteltérésekre adott okot, majd egy rövidebb faché is jött ráadásul - ma már ő sincs jól Horváth Károllyal, de hát velem azért nem jő össze annyit, mint szeretném, „szent” kávéháza nem engedi.

Igen furcsa, hogy majd mindig, ha pénteken jő hozzám, összetalálkozik nálam legnagyobb ellenségével, Bródy Sándorral.

Ez is egy érdekes, s az irodalmi világ mindenesetre egyik legérdekesebb alakja. Bár érdekesebb, mint értékes. Csak művészileg lehet összeköttetésben lenni vele, mint ember - igen keveset ér. Ez is orientális típus, de egészen más, mint Gozsdu. Expanzív exuberáns zsidófiú. Ez könyveinek is egyik legkiválóbb tulajdona, sok és csapongó színek. Emberismerete elég, bár mindig charge-ban jelentkezik, túlozza a színeket, egyrészt őszintén, másrészt tudatosan és akarva. Határozottan intelligens különben, és - il a le courage de son opinion, pas comme Gozsdu.[3]

Nálam még Szana Tamás is, a gömbölyű Szana, a „jó” Szana - A múlt héten adott csak ki egy könyvet az újabb elbeszélőkről, amelyben a „modernekre” mind rátámad - furcsa, épp ma délután hárman vagyunk (Gozsdu, Bródy és én) jelen feldicsért áldozatai közül.

Szana különben a megtestesült tokás ember, meg - középszerűség. Se nem dicsér, se nem gáncsol nagyon, se nem meleg az emberrel, se nem hideg. Se nem nyájas, se nem udvariatlan. Gömbölyű kezek, lábak, gömbölyű mozdulatok, bonhómia híján. Van egy bibi egyéniségé­ben, ami keserűvé tenné és tragikussá, ha erre elég anyag volna egyéniségében. Így csak gyanakvó és hideg - de nem is egészen hideg.

Gozsdu és Bródy ezalatt összekaptak.

Francillonról van szó, vajon Márkus vagy Sarah (!) értette-e meg jobban Dumas-t, illetőleg Francillont.

Gozsdu Márkust (n. b. Márkus és Ambrus - idillje ismeretes), Bródy Sarah-t (a zsidónét) védelmezi.

Én kifejtem, hogy Dumas Francillont egy igen nagy női alaknak akarta festeni, kiben minden, amit a férfi kieszelt, már érzéssé vált, s kiben különben is az uralkodó az érzés, s ezáltal nagy. A Dumas Francillonja szenved az első pillanattól fogva végig, és éppen szenvedése teszi nagyobbá az oly pozitív Thérèse Smith-szel és a még tulajdonképp gyermek Anette-tel szemben.

Sarah így is alakítja, az ő Francillonja egy komoly, nemes női alak, a Márkusé olyan, mint ő maga, egy hisztérikus, ész és szív nélküli baba, amely ide-oda szalad a színpadon, hadar, s amely fejvesztett az első pillanattól fogva -

Amellett hozzáteszem, hogy a pesti sajtó egy része nagyon blamírozta magát, midőn azt írta meg, hogy Sarah nem értette meg a szerző intencióit; tudvalevő, hogy Dumas, midőn Francillont megírta, így kiáltott fel: „Il n’y a que Sarah qui puisse jouer cette pièce.”[4] Azonban a többi szerepek is fontosak lévén, mégiscsak a Français-ban adták elő Bartet-val. Sarah meghallja ezt, Dumas iránti szívességből betanulja vele a szerepet, eljátssza Bordeaux-ban, Dumas odautazik, megnézi az első előadást - előadás végén felrohan a színpadra, összevissza öleli és csókolja Sarah-t s így kiált fel: „Tu es toujours divine, Sarah, mais tu es archidivine dans ma pièce”[5] - és a pesti sajtó azt mondja, nem értette meg a szerző intencióit.

Difficile est de ne point rire.[6]

Erre újabb disputa, hogy az nem mond semmit, állítja Gozsdu, ha a szerző így és így akarja a darabot játszatni, az is tévedhet. Ez nem rossz!

Például hozza fel, hogy Shakespeare Poloniust trotlinak magyarázta, s ma a legtöbb színész okos, ravasz embernek játssza.

Ez lehet - csakhogy azt is be kell vallanunk, hogy a művészi tudatosság azóta ugyancsak haladt, és ennek az öntudatos kornak a legöntudatosabb írója Dumas -

Este Batthyány Irmánál úgy egy óráig, majd haza. Ismét Bródy jő hozzám, ki másnap visszamegy hetekre Kolozsvárra, s így még pár órát akar velem tölteni.

Igen furcsa este. Még Bródyval ilyen soká egyedül nem voltam. Azon kezdem, hogy kifej­tet­tem neki, milyennek látom, elmondom, hogy kár annyit pose-íroznia - - ez jó a publikumnak, embereit válogathatná. Ezt elismeri is, de azt mondja, midőn velem szemben ilyen, akkor mindig van publikum is a háttérben.

Most kifejti, ő milyennek lát engem; ha társaságban látott, nem voltam szimpatikus neki, ha egyedül voltunk, igen.

Azon gondolkozom, nem-e azért mondja el ezt, mert egyedül vagyok vele, s nincs auditó­riumunk. Bízni tökéletesen sohasem fogok ebben a fiúban, bizalmamat eljátszotta rég.

Az első órákban még van egy csepp komédia modorában, végre kienged (közbe azonban én olvastam el néki egyet-mást párizsi jegyzeteimből). Elmondja, midőn írni kezdtem, igen haragudott rám, azt hitte, ártani fogok neki, hogy ebben az irányban (ami pedig nem is közös irányunk) konkurrenciát fogok csinálni néki; ma már belenyugodott abba, hogy létezek. Különben is eleinte ki nem állhatott - ezt éreztem du reste.

De úgy vélem, nemcsak engem, de a legtöbb embert. Volt valami egyéniségében azelőtt az éhes farkasból. Gyűlölte a priori az embert, anélkül hogy ismerte volna. Most, hogy elmondja fiatalságát, egy bizonyos fokig értem ezt.

Tán tízéves lehetett, midőn gazdag szülei elvesztik vagyonukat, atyja elhal, s öreg anyjával és nagyszámú testvéreivel az ínség szélére jut.

Alig tízéves, midőn a létért való küzdelmet megismeri, és harcolni kezd azzal az ismeretlen, óriási, utálatos hatalommal, amelyet „embertársak” gyűjtőnév alatt ismert.

A nevelősködés és a zsurnalisztika pedig szintén nem tesznek valakit emberbaráttá. Azt hiszem, még ma sem az. A réligion de la souffrance humaine[7] ismeretlen fog előtte maradni örökre, csak művészi érzésre képes, és szenvedélyekre, vágyakra - buja, érzékies, csapongó szerelemre -

Azt mondja, házasodni fog. Azt hiszem, választottját megkívánja, összes érzékei vágynak utána - és bámulja hidegen, józan ésszel, zsidósan; ez szerelmének két eleme. Különben házasságáról már évek óta beszél nekem, nem tudom, igaz-e - - színező egyénisége néha az „ansagolásra” is ráviszi -

A „kis Zola” most mind lágyabb lesz, szemeinek villogó, sötét tüze megtörik, erőtlenné, bágyadttá válik, halkabban beszél - erőt vesz rajta is e hajnali órák hangulata - félhangon így szól: „Úgy érzem magamat, mintha álmodnék.”

Tudja az Isten, megsajnálom. Sajnálom úgy, mint az éhes farkasokat a tél derekán. Hiszen üvöltésükből csakúgy szenvedés érzik, mint az apácák hajnali imáinak áhítatos hangjából - a természet kegyetlenségével szemben egyenlő minden lény, ember és állat. Egyenlő minden, mi szenved, küzd és érvényesíteni igyekszik magát.

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

Az első hajnali sugarak átszűrődnek a leeresztett ablakfüggönyökön, reggeli 5 óra -

Pihenni megy farkas és ember -