11-kor Guillaume Vautier jő hozzám (ki kilenc évet töltött Révayéknál), egyik kezében Jókai Új földesurának, a másikban az én „Művész szerelmemnek” fordításával.

Képzelhető meglepetésem.

Hétfőn De Gerando Attilánál fogjuk átnézni.

Sarah-hoz - búcsúzni.

Szimfóniák után csend, osztrigák után éhség, víziók után ébredés, tűzijáték után csillag nélküli éjszaka!

Este cigányokat megyek hallgatni Axentowiczcsal és Berge-zsel.

Érdekes ellentétes egyéniségök a cigányzene hatása alatt.

Az örmény orientális raffiné festő, kinek idegeit ragadja meg e zenének mákonyszerű egyik eleme, és az okcidentális egyszerű érzésű költő, kinek vérét korbácsolja fel a zene primitív másik eleme.

Mindkettő el van ragadtatva, de mindkettő másképp - - -

Tóth Ferkó elmuzsikálja minden kedves nótámat, és mégis minden, de minden emlékemet elhomályosítja ennek a pár utolsó napnak tovatűnő bolygó csillaga -

Pedig hát ennek a „hangulatnak” minden, de minden eleme csak művészies jellegű volt, mert hiszen ebben az álomban oly nagy volt a művészet, hogy már nem is volt emberi.

Csak a hatása volt az; mert az ember gyenge, s ha elveszti eszét, bolond - - - s némely esetben bolond még akkor is, ha - mást.

De hát hála Istennek, a művészi extázisnak ilyen ereje mégsem volt!